11188 parties - 6507 venues

Most parties in one place.


11188 parties
6507 venues

Most parties in one place.


FezenFesztivál-2018.

Élménybeszámoló

2018.július25-28.



Nos, akkor vágjunk is bele!

2018.július25-én, sziporkázó életkedvvel trappoltam át barátnőmékhez, egy hátizsáknyi motyóval a hátamon. Úgy éreztem, semmi sem szegheti kedvemet, hiszen ma megyünk a Fezen Fesztiválra, Magyarország egyik legnagyobb koncertsorozatára, melyet Székesfehérváron rendeznek meg minden nyáron. Belegondolva is kiráz a hideg, hogy micsoda neves előadók és bandák látogatnak el ide, azzal a céllal, hogy szórakoztassák a nagylelkű rajongótáboraikat. Szerintem egyfajta varázslat, ami egy fesztiválon történik. A közönség részévé válhatsz, s a fesztiválszellem átjárja minden egyes porcikádat.

Miután késszé nyilvánítottuk magunkat, bepattantunk az autóba és útnak indultunk. Mi igazán szerencsésnek számítunk, mert csupán negyed órára van a város, a kis falunktól.                                      -Ismét ez lesz a végzetünk. - Mondtam Leilának, aki az évek során testvéremmé vált. Ő pedig helyeslően bólogatott, egy ravasz vigyorral az arcán. Igen, ez lesz a mi nyári végzetünk, hiszen tavaly is hatalmas nyomokat hagyott bennünk a Fezen.

Hamarosan meg is érkeztünk, sikeresen leparkoltunk, megkaptuk a bérletes karszalagot, majd ügyesen átverekedve magunkat a már-már részegedő tömegen, feltérképeztük a terepet, amely kemény négy napig az otthonunkként fog szolgálni. Szeretek ilyen hasonlatokkal élni, mert tényleg egyfajta otthonérzetet ad ez a hely számomra. Itt mindenki az lehet aki akar, az emberek nagy részével megtalálod a közös hangot. Itt nincsenek elvárások, nem kell megfelelned, csupán annyi a teendőd, hogy kiélvezed a fesztivál minden egyes ízét és lehetőségét.  Nyolc óra után járhattunk, körbe táncoltunk mindent, majd Epicán kötöttünk ki, a holland metálbanda koncertjén. Őszintén, én nem igazán rajongok a női énekesekért, nem tudom miért... Viszont az Epica remekül szólt, és már az első napot felforrósították a metálosok számára. Emellett javában pörögtek a játékok, zajlottak a trónharcok a kempingben, az ital és ételbárok előtt pedig hosszú sorok kígyóztak. Ami egyből szemet szúrt, az az égbetörő körhinta. Biztos van neve, csak nem tudom mi.

Ennek ellenére átkereszteltem: " Égbeforgó gépnek".

Leilával mindig összeröhögtünk, ahányszor csak kiejtettem a soha be nem álló számon a körhinta újdonsült nevét. Rettentően hívogató volt, ahogy sebesen forogva a csúcsig emelkedik, s ott repteti utasait. Nem beszélve a lila-zöld kivilágításáról, amely az éjszaka sötétségében felidéz minden vidámparki érzést. De természetesen nem hagyom ki az XXL-t sem, mert ugye az se lófing. Szóval visszatérve, Epica után egyre nagyobb izgatottság kezdett fokozódni bennünk. De miért is?

 

 

Mert Helloween koncert lesz! Úr Isten! Hát ez könnyfakasztó buli lesz, éreztem. Így láthatatlan lánggal a fejünk felett az első sorokba igyekeztünk, mielőtt minden rajongó (vagy nem) heringként kezd sokasodni. Enyhe túlzás lenne, ha azt mondanám, hogy tankként vágtuk magunknak az utat. Egy-két ember biztos elátkozott minket, amiért veszett módon törekedtünk előre, de hát HELLOWEEN LESZ EMBEREK!!!  Miután eléggé közelinek bizonyult a Harman színpad, ezért felmértük, hogy hányadik sorban lehetünk heringjelöltek. Ördögi kacajjal jelenthettük ki: 5. Sor! Ez még elképesztőbb! Nem gondoltuk volna, hogy ennyire benn leszünk. Az is nagy élmény eleve, hogy itt lehetünk, viszont ez a pozíció... Nincs szavam. Az idő furcsa játékot űzött velünk, ugyanis volt olyan, mintha ólomlábakon mászkált volna és volt olyan is, hogy őrült fogaskerék módján pörgött. Így jutottunk el a 21:58-perchez. Csillogó tekintetünket egy másodpercre sem vettük le a színpadról, mert tudtuk, bármikor felbukkanhatnak.

...ésss  aztán kereken a nap huszonegyedik órájában és ötvennyolcadik percében pompázó fény villant fel a színpadon. Az emberek hangos sikításban, ordításban törtek ki, hiszen a zenekar bevonult a színpadra, majd belefogtak az első nótába, a Halloweenbe. Egy emberként pezsdült fel mindenki, s szabályosan szikrázott a tekintetem, emellett levegőt alig kaphattam. Tudtam, Leila extázisban lebeg, így vele megszakadt a kommunikáció. Kiemelendő, hogy nagyon jó volt a hangzás, tisztán lehetett hallani a hangszereket, s az éneket. De a kedvencem a kivetítő volt, melyre a színpad kamera közvetítette a mozgóképeket, mindenféle hangulatos effektekkel megfűszerezve. Andreas Deris lehervaszthatatlan mosolyával énekelte végig a közel két órás koncertet, Michael pedig rohangált, ugrált meg minden hasonló. De a többi tag se tett másképp, kivétel a dobos, mert hát ugye szép lenne ha menet közben futna egy kört.

Nekem a személyes kedvencem Sascha Gerstner gitáros, vokálos. Egyszerűen imádom a fiatalos, friss kisugárzását, amely a játékán is meglátszik, s ezért ez jót tett anno 2002-ben a zenekarnak, mikor csatlakozott.  Említésre méltó még a tizedik-ként szereplő Drum Solo , melyben Ingo Schwichtenberg megemlékezésére is sor került. Gyönyörű volt.

A 19 szám egyhamar, fergeteges hangulattal végig pörgött. Sokszor kívántam, bár még ne lenne vége! Olyan álomszerű minden, még csak egy kicsit! Az eufórikus életérzéseimet a konfettiágyú koronázta meg. Tökszín és fehér konfettizápor zúdult ránk, akár egy felhőszakadás. Leírhatatlan, ami akkor történt! De ekkor felcsendült az örökzöld I Want Out, majd pillanatokon belül hatalmas töklufik támadták meg a közönséget. Szerintem ez a lufis meglepetés simán lekörözte a medencés partikat...  Ezt követően a megfáradt, ám kicseszett boldog Pumpkinok a színpad szélére sétáltak, kidobálták a közönségnek szánt ajándékaikat, majd hálásan, integetve, puszikat küldve levonultak végleg. De a közönség egy ideig még apadatlanul újongott, majd szétfoszlott, mintha vége lenne a lakomának. Igaz, vége is lett...

Leilát visszarángatva a valóságba, elkezdtünk elpottyant ereklyék után kutatni, de esélytelen volt. Viszont egy bő maréknyi konfettit biztos felszedtünk a földről. Pár ember furcsán méregette a két  lányt, akik konfettit gyűjtöttek, miközben elmezavarodottakat megszégyenítő módon nevettek a koncert örömétől. Nem érdekelt minket más véleménye, de jóleső érzéssel töltött el bennünket, hogy páran megmosolyogtak, s volt aki még szóba is elegyedett velünk.                       Vegyes érzésekkel bandukoltunk el a színpad meleg közelségéből.

Már akkor hiányoztak. Az élménytől részegen hagytuk ott a 2018-as fezen első napját. De ekkor még nem sejtettük, hogy mekkora dolgok fognak még ránk várni, e szent helyen!




Hazaérkezve mindenki az ágyába zuhant. Fáradtak voltunk, egyben még mindig tombolt az agyunk, s a szívünk csörlő módján húzott vissza minket. Ahogy telefonomon pötyögtem, átszörfözve a kis szociális médiáimat friss képek és hírek után kutatva, a végén a galériámban kötöttem ki. Nem bírtam megállni, hogy ne lapozzam át újra a Helloween alatt készült fotóimat. Igaz, nem csináltam valami sokat, hiszen nem a képernyőn keresztül akartam nézni a koncertet. Viszont minél kevesebb, annál jobb képek születtek. Főleg Sascheről. (Amúgy Száncsénak ejtik ; ) Mosolyogva méregettem a fotót, melyen a gitáros a fehér fényben meghajol, jobb kezét a magasba emeli, csillogó gitárját pedig hősként szorítja. A kontraszt tökéletesen rajzolja őt körbe, míg fekete bőrkabátján holdként terül szét a reflektor fénye.

 

Úgy gondoltam, megkísérlem azt, hogy instagrammon keresztül elküldöm neki. Hátha meglesi... Tudtam kevés rá az esély, főleg így koncert után, de most mit vesztek vele!? Ígyhát remegő ujjakkal beillesztettem az üzenetbe a kiválasztott képeket, pontosan hármat, majd írtam egy aranyosnak nevezhető üzenetet. Ajkaimat rágcsálva nyomtam rá a küldés nyílra. Ezt követően végképp elértem azt, hogy még véletlenül se környékezzen meg az álom. Izgultam, fortyogott bennem minden fesztiválon megszerzett élmény.                                                                                                              Jobb oldalt öt perc. Bal oldalt hét perc. Takaró ledob. Hanyatt tíz perc... Takaró vissza, mert jobbnak láttam megőrizni a komfortérzetemet, mielőtt egy idegen lény hozzá nem ér a lábamhoz. Még két perc. Nem bírtam, hasra vágtam magam, s kézbe ragadtam a töltőn MÁR pihenő telefonom, avval a céllal, hogy megnézzem az időt, és a háttérképem.

Erre mi szúr szemet!? Hát Mi??

A számok eltörpültek az alig pár perce érkezett instagram üzenet mellett. A feladó nevére fókuszálva egy apró sikoly szalad ki a számon. Sasche egy szívecskét küldött. Akaratomon kívül is potyogni kezdtek könnyeim, melyek az örömömben fogantak. A takarót szám elé tunkolva, úgy vergődtem mint valami instant idegbeteg. Előre-hátra hintáztam, vihorásztam ügyelve az alvó emberek nyugalmára. Mi a frásszal érdemeltem én ezt ki, hogy válaszra fog méltatni a Helloween gitárosa ??!

Oké, mielőtt ismét úrrá lesz rajtam a fangörcs, tovább ugrok a következő napba.

 

2018. 07. 26.

 

Az egy nagyon jó kérdés marad, hogy mikor aludtam el, de arra emlékszem, hogy tök hamar, gond nélkül ébredtem. S izgatottan megnyitottam a tegnap kapott rendkívüli üzenetem. Igen, csak egy szív volt, de nekem ez kibaszott sokat jelent! Hálául írtam egy "Thank you so much❤?" -ot, s ezt is megnézte!! Ezek után még jobban imádtam Sasche-t...

Kényelmesen feléledeztünk, majd koncertes egyenruha helyett lovardai viseletbe vágtuk magunkat Leilával. Ugyanis, erre a hétre a mi gondjainkra lettek bízva a lovarda lakói, míg a tulaj kiveszi nyári vakációját.  Ha még nem említettem, a Rock N' Roll életemet a lovak és a lovaglás színesíti, immár nyolcadik éve. Röviden ennyi, de ez is egy másik történet.

 

Szóval irány a lovarda, ahol kemény három óra alatt el is végeztük a feladatainkat, emellett szeretett patásainkkal és az örökröhej, ferde álkapcsú birkával is játszottunk egy sort. Mivel az idő észrevétlenül el tud suhanni, így azon kaptuk magunkat, hogy már Dragonforce koncerten csápolunk a melodikus power metal bandának, akik egyenesen az Egyesült Királyságból érkeztek. Megnyerő egy zenekar, olyannyira, hogy még Mr.Big közben kijöttek fotózkodni , s mi kaptunk is az alkalmon.

Hát aztán lébecoltunk, fűzögettem barátosném , hogy üljünk fel az Égbeforgógépre , de mindig át torlódott a "holnap" eseményeihez.

Már nagyjából besötétedett, mikor a Hammer csarnok felé véve az irányt Aurórára siettünk , és egy igen jókedvű emberke Captain Morganes papírmaszkot lóbált a levegőben, kikiáltva, hogy valakinek kell-e. Mindig is szert akartam tenni egy ilyenre, plusz a kalapra is, s ezért lefékezve előtte jelentkeztem, mint vevő. Ő pedig lelkesen átadta, majd dumáltunk egy jót.

(Remélem te is olvasod, és még egyszer köszi!)

Na a HammerWorld Csarnok felért egy szaunával, olyan hőség tombolt bent. Áh kit zavar. A buli a lényeg! Az Auróra már kezdés előtt állt, mi pedig befoglaltuk az első sor egy részét. Mint mindig, Vigiék ismét egy igazi punk hepajt csináltak, volt pogo , fejrázás, színes hajak és tarajak színesítették még jobban az atmoszférát. Én kreatívan Morgan kapitány perverz fejét maszk helyett gitárnak használtam, hamár a léggitárom húrjai elszakadtak. Mit ne mondjak, jó szolgálatot tett.

Legközelebb ti is Morgan kapitánnyal gityózzatok bártan bárhol és bármikor!

A punk csodálatos világából kilépve a friss ámbár meleg levegőre, újabb csatangolásba kezdtünk, egyenesen a nagyszínpadok felé. Egyfolytában ismerős arcok után kutattam, hátha megpillantok valakit. Szlalomozva az emberek között, úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a vásárt. Már lélekben felkészültem a mannák látványára, s kitörpöltem ,hogy mit akarok a legjobban megvenni. Hosszas nézelődést követően két fekete kendő mellett döntöttem. Egy fekete alapon vicsorgó koponyás és egy egyszerű, szintén fekete babos mellett. Egyből gatyám övtartójára kötöttem az egyiket, a másikat pedig a nyakamba. Szívem szakadt ahogy ott kellett hagyni a sok szegecses szépséget... Még gyorsan a Hammer sátorba is belestünk, ahol fantasztikus pólók kellették magukat, és ezer meg ezer lemez sorakozott az asztalokon. De itt nem vásároltam.

Sajnos.

Visszafele megnéztük az Accept zenekart, melyben az énekesnek nagyon állat hangja van... Nagyon előhozták bennem a 80-as évek feelinget, ami tökéletes lezárásnak bizonyult a nap végére.

2018. 07. 27. A leges legjobb nap!

Hogy miért is ez volt a leges legjobb?

Ugyanis ezen a napon látogatott el hozzánk vendégségbe a Tales of Evening,  a magyar szimfonikus metálegyüttes. Teljes mértékben olyan mint a Nightwish , csak magyar kiadásban. Én mindig tündérmetálnak emlegetem a zenéjüket. Nagyon tehetséges banda, ha tehetitek hallgassátok meg őket!




Szerencsénkre minden a terv szerint haladt, ami azt illeti. Mármint banda ügyileg, hiszen a fergeteges koncert után sikeresen megtörtént a furgon "hozzánk" való szállítása. Ja, azt nem említettem, hogy ott is alszanak. De mindegy, ezek belsős ügyek...?

A csapat furikázása igénybe vette két drága lelkű sofőrünket, szüleink személyében, így ketten maradtunk Leilával. A kis elmémben futószalagon érkeztek az ötletek, hogy hogyan használhatnánk fel az időnket a Mobilmánia kezdetéig. Voltak ötletek, s mielőtt valami piszkos dolog jutna eszedbe, csak szólok, rossz helyen kapizsgálsz. Tervben volt az Égbeforgógép, Morgan kapitányos kalap szerzés, vodkás jégkása, kaja, csatangolással. Mentünk mendegéltünk, találkoztunk Gamsz Árpáddal, a Mobilmánia fenomenális énekesével, s váltottunk pár szót vele. És megint, ugyan úgy mint tavaly, rábökött a lényegre, hogy ugye megyünk-e a buliba. A beszélgetés még egy lapáttal dobott az adrenalin szintemen, egyre jobban várva a Mániát.

Éppen az egyik főbejáratnál trappoltunk, amikor szabályosan kiugrott elénk két alak. Meglepődtem, s nagyokat pillogtam rájuk.

-Van kedvetek szerepelni a Fezen kisfilmben? -kérdezte a magasabb fiú, kinek vidám arcát napszemüveg takarta. Ránéztem Leilára, majd rábólintottam az ajánlatra. Elmondták, hogy mi a teendőnk, majd ezt követően a szemcsis  kicsapta a kamerát elénk, s megkezdődött életünk első interjúja, melyben a másik emberünk igazi gentleman módján kérdezett bennünket, hogy micsoda földi ajándék a Fezen, mikre jöttünk és még több hasonló kérdés. Belül sikítoztam az örömtől, hiszen beteljesült az egyik álmom.  Emellett a két riporterrel olyan jól elbeszélgettünk ott helyben, hogy simán elrepülhetett húsz röpke perc. Mintha ezer éves barátok lennénk. A nincs egy árva szavam az örömtől hangulatot egy kis italozással koronáztuk meg, s szerintem remek barátságot kötöttünk egymással. Merem állítani, hogy másfél órát biztos elfantáziáltunk. Olyan beszélgetések zajlottak le, hogy egy világhírű párbeszédíró se tudott volna fentebbet költeni. De tovább nem ragozom, mert.

Mert sajt.

Az idő vészesen közelített a tizenegy órához, ezért lassan búcsúzkodóra fogtuk a beszédet. Viszont a társaság szelleme nem hagyott alább, így négyesben indultunk meg a HammerWorld Csarnokba.

Őszintén kibaszottul boldog voltam, fel sem tudtam fogni, hogy mindez velem történik. De mindig ez van velem. Van mit feldolgoznom.

Amint beértünk, egyből az első sor közepébe szaladtunk, majd boldogan pásztáztuk a színpadon dolgoskodó tagokat. Árpi ahogy észrevett minket, kacsintott egy nagyot. Jaaaj de jóóó lesz! A következő sokkélmény pedig az volt, hogy Kispál Balázs, a zenekar gitárosa kinézett ránk, egy darabig csak figyelt, majd lejött a színpadról, egyenesen felénk tartva. Bennakadt a levegőm.  Egy igazán kedves gesztussal üdvözölt bennünket, majd megjegyezte, hogy : "Céges pólóban?” -bökött rám. Biztos elpirulhattam. A koncert kezdése előtt még beszélgettünk egy kicsit, de ez a pillanat is hamar elillant. Tizenegy óra után pár perccel sötétség vonta be a színt, majd az intrót követően belecsaptak az első dalukba. Egyenesen megőrültem, nem részletezem. Egymást követték a kedvenc számaim, Árpival és Balázzsal nem is egyszer sikerült felvenni a szemkontaktust. Viszont Nusser Ernő is kellemes meglepetést okozott, hiszen vele rendkívül sokszor néztünk össze, ráadásul néha egymással énekeltünk. Az Ördög Itt Belebukott című szám nagyon sok tavalyi emléket idézett meg bennem, s ezért volt egy olyan pont, ahol éreztem, egy gombóc növekszik a torkomban.




A dallam, az érzés örömkönnyeket csalogatott a szemembe. Tudtam, ez az igazi varázslat, melyet egy ilyen fantasztikus banda tud csak előhozni.

Ha a Mobilmánia szavaival élnék, így fogalmaznák:

Ez hajt és visz tovább, Számomra ez a világ. Létezés, függőség, csoda. Átlendít mindenen. Nem fárad néha sem. Remélem nem fogy el soha, Ez az őrület, ez a mánia!

Határozottam állíthatom, hogy a 2018-as Fezenen ez volt számomra a legemlékezetesebb és legjobb koncert!                                                                                                                                                                        A buli után kifulladva, csillogó szemekkel és lehervaszthatatlan mosollyal hozzánk-tartozóink keresésére indultunk. Apuka meg is lett, így hármasban folytattuk az utat. Meglepődtem, hogy rengeteg ember kezd a klubba özönleni. Gondoltam, biztos a következő koncert miatt... A feltételezésem szertefoszlott, ahogy kiléptünk a klub küszöbén. Szó szerint ránk-szakadt az ég.

Fasza.

A telefonos megoldás is elpártolt, mivel a térerő a béka segge alatt volt. Se üzenet, se hívás. Ezért az állítólag megbeszélt helyre siettünk, a szakadó eső ellenére is. Ami azt illeti, én kifejezetten élveztem, ugyanis eléggé felfrissített a nyári csapadék. Egy újfajta fesztiválélményként is elkönyvelhetem, mert azért elég emlékezetes felhőszakadásban az embereink után kutatni! Nyugodt lelkiismerettel ballagtam, közben pedig egy újabb röpke öröm járt át, Vans cipőmre pillantva. Ez tényleg egy kicseszett fesztiválcipő!! Immár az égiek is felavatták kedves lábbelimet, aki sose fog haragudni rám.

Miután a lehető összes ruhánk átázott, így rászántuk magunkat egy fedetteb helyre való menetelhez. Az első egy fa volt, de gondoltam ez nem a legjobb ötlet. Körbe néztem, majd  intettem, hogy kövessenek. Egy mozgássérült WC-be nyitottam, reménykedve abban, hogy nincs benn senki. Üres. Az elkövetkezendő perceket kellemes illatok fűszerezték meg. Valami csoda folytán sikerült kommunikálni az embereinkkel, így újabb rohamot fújtunk a parkoló felé. Anyuka csatlakozott, mivel ő volt a sofőr. Apuka pedig visszament a többiekhez. Szép táv volt, s győztesek módján az autóba vágtuk magunkat. Hamarosan az első három Tales tag is megérkezett, majd gyorsan betömörültek az öt-személyes autóba. Nekem, mint legkisebb emberke Leila ölébe kellett ülnöm, hogy elférjünk. Szerintem nem jellemzem több címkével az utunkat hazáig, mert lehet egy, vagy több rendőr kolléga is olvassa a beszámolóm. ?

A megváltással volt egyenlő mikor a kellemes hőmérsékletű lakásba beestünk. S most jön az a rész, amikor anyuka visszasietett az ott ragadottakhoz, mi pedig ötösben maradtunk. Még mindig extázis élményként fogtuk fel, hogy egy zenekar tartózkodik nálunk. A hajnali órákat béna poénok bombázásával és madártejezéssel ütöttük el, a csapat visszatéréséig. Ezt követően a faszán bebútorozott és minőségi nedűkkel felszerelt pincébe mentünk, ahol értelemszerű a cselekmény.  

Nagyon hajnal volt már, s az ágyak vonzereje duplájára nőtt.

Másnap, vagyis aznap mindenki a maga frissességével éledt fel, de csakis a tárcsán sülő finomságok miatt. Ja, meg a pince miatt is.  Remekül szórakoztunk, volt közös zenélés és falusi szokások bemutató is. Mivel jó társaságban az idő, így oda lyukadtunk, hogy a zenekar már a furgonban ül, s integetnek, végül eltűnnek.



Így robogtunk el egészen a Fezen utolsó napjához. Magamban csak őrlődtem, hogy hogy a francba repült el ilyen gyorsan három nap. Minden eddig átélt pillanat úgy hiányzott, mintha többtized éve történt volna, fiatalságunk tavaszán. Igen, páni szomorúság is keveredett vénáimba, de belülről kiolthatatlanul lobogott az öröm és a hála lángja.

Gyorsan megetettünk a lovardában, majd egyenesen a már jól megszokott Hammer Csarnokba mentünk, Fatal Errorra. Amúgy az életem leges legelső koncertje az övüké volt, melyen aktívan részt vettem. Már elsőre beleszerettem a bandába, mert elképesztően különleges stílusuk van. Mind megjelenésileg, mind hangzásilag.

Az aznapi koncertjük igazán rendhagyónak számított, ugyanis Zsola az énekes betegség miatt nem tudott eljönni. De a banda becsületesen megoldotta, és egyéb zenekarokból csatlakoztak énekesek, egy-egy szám erejéig. Emellett a frontot a zenekar egyik gitárosa tartotta. Szóval le a kalappal elöttük! Eszeveszett bulit csináltak.                                                                                                                                       Fatal után újabb csatangolás következett, egészen a Korpiklaani kezdéséig. Jártunk megint a vásárban, kajás standoknál. Meglepetésemre, telefonom új üzenetet jelzett. A szőke riporterfiú volt, aki ismét elhívott minket egy italra. Boldogan elröppentünk a megbeszélt helyre, majd ismét eldumálgattunk, jó huzamos ideig. Azon voltam, hogy minél jobban megéljem a pillanatokat, ám hiába, mert őrült módon járt el az idő a fejünk felett. Elbúcsúzva tőle, pillanatokon belül a Korpiklaani közönségében találtuk magunkat. A Finn metálbanda elhozta az igazi mulatós metál hangulatot, melyet ittak az emberek. Volt pogózás, de nem csak a hagyományos verzió! Egyszer csak random oldalra néztem, amikor annyit láttam csak, hogy az emberkék a földön ülnek, előrenyújtott kezekkel, s úgy dülöngélnek, mintha egy bárkát hajtanának. Tiszta látványos volt.

Mint egyszer mindennek, ennek a koncertnek is vége lett. Az Égbeforgógépre sajna már nem tudtunk felülni, hiszen apuka nagyon el volt fáradva, így Tankcsapda közben hagytuk el a 2018-as Fezen Fesztivált. Ahogy a parkoló felé bandukoltunk, egyfolytában hátrapillantottam, utolsó pillantásokat vetve a fesztivál zsongó életébe, melyet magunk után hagytunk. A tisztán hallható hangok lüktető háttérhangokká alakultak át. A Menyország Tourist pedig még így is úgy hangzott, mintha a színpad előtt tomboltunk volna. De ez nem azt jelenti, hogy a parkolóban visszafogtuk magunkat. Megtaláltuk a sötétben bujkáló autónkat, majd egy tényleges utolsó pillantást vetettem az égi körhintára.

-Jövőre, eskü felülök... - gondoltam, s kocsiba szálltam.

♥Ezúttal meg szeretném köszönni a Pulai családnak, hogy velük tarthattam, hiszen nélkülük nem jutottam volna el ide. Köszönöm Dávidnak és Edwardnak a lehetőséget, és a társaságukat, emellett Dávidnak azt is, hogy publikálja a kis irományomat. Köszönöm anyunak is, hogy bízik bennem, és elengedett!

Remélem sikerül nektek valahogy meghálálni!

Nem hagyhatom ki a Tales of Eveninget sem, nekik is köszönöm a család nevében, hogy megtiszteltek bennünket vendéségükkel.

És végezetül köszönöm az egész Fezen Fesztiválnak, hogy ismét egy igen nagyvonalú bulit rendeztek nekünk! Csak így tovább!

Bori voltam, Sziasztok!



Contact us


info@partyajanlo.hu

+36 30 8354182


I acceptthe rules.