9757 party - 6021 helyszín

Magyarország legnagyobb party keresője.
(...és sok más programé is... ;)

Válassz város/helyszín szerint: Válassz kategória szerint: Válassz előadó/szervező szerint: Válassz keresőszó szerint:

Keresési eredmény megosztásához küld el az alábbi linket :

Táncok 1.

PA - 2019-01-03

Öt, hat, hét, nyolc!
Huszonnégy láb koppant egyszerre a padlón nagy visszhangot keltve, tizenkét karcsú
test lendült a magasba és ért földet ugyanarra az ütemre. Tükrök sokszorozták meg alakjukat a
próbaterem mentén. Karok lendültek egyetlen jelre, lábak emelkedtek, arcok fordultak
büszkén felfelé, majd vissza, mélyen meghajolva.
A táncosokról szakadt a verejték, a színház jellegzetes szaga terjengett a levegőben.
Az öreg próbatermet betöltötte a zongoramuzsika. Hány és hány alkalommal szólalt
meg már itt a zene, lendültek a táncos lábak, vert a művészek szíve a zene ütemére, mennyi
keserves, fájdalmas gyakorlást láttak már ezek a tükrök! És ez így fog menni ezután is évről
évre, amíg csak áll az épület.
Sok sztár gyakorolt már itt, a szórakoztatóipar legendái koptatták ugyanezeket a
deszkákat, de számtalan tánckar sok-sok ismeretlen tagja is dolgoztatta itt már az izmait a
végkimerülésig. A Broadwaynek ezt az oldalát csak ritkán látta a közönség.
A párás melegtől elhomályosult szemüvegű segédkoreográfus tapsolta az ütemet és
hangosan vezényelte a táncosok mozdulatait. Mellette a koreográfus, aki megálmodta a
táncot, egy ragadozó madár sötét, éles szemével figyelt.
- Állj!
A zene elhallgatott, a táncosok megálltak a mozdulat közepén. Kimerülten és
megkönnyebbülten engedték le a karjukat.
- Itt egy kicsit vontatott.
Vontatott?
A még mindig egy csoportban álló táncosok az égre néztek, és igyekeztek, hogy ne
vegyenek tudomást sajgó izmaikról. A koreográfus végignézett rajtuk, és jelt adott egy
ötperces szünetre. Tizenkét test roskadt le a fal mentén, egymás vállának dőlve. Néhányan
társaik ölébe hajtották a fejüket. Masszírozták a lábikrájukat, kinyújtották, majd behajlították
a lábukat. Keveset beszéltek, mert takarékoskodniuk kellett a levegővel. A padló, amelyen
ültek viharvert volt a sok használattól, s szigetelőszalag-csíkok jelezték rajta tucatnyi más
műsor beállásait. De most csak egyetlen műsor volt a fontos: az, amelyet éppen gyakoroltak.
- Kérsz egy harapást?
Maddy O’Hurley erőt vett magán, és rápillantott a felkínált csokoládéra. Fontolgatta egy
darabig a választ, mert kívánta erősen, de végül megrázta a fejét. Egy harapással ugyanis nem
érné be.
- Köszönöm, nem. A cukortól kótyagos leszek tánc közben.
- Nekem szükségem van valamire, ami feldob - mondta a tejcsoki tulajdonosa, egy
hasonlóan barna bőrű lány, és nagyot harapott az édességből. - Főleg most! Annak a fickónak
már csak a korbács meg a lánc hiányzik a kezéből.
Maddy a koreográfus felé nézett, aki épp a zongorakísérő fölé hajolt.
- Keményen megdolgoztat minket. De meglátod, a végén hálásak leszünk neki érte.
- Lehet, de most legszívesebben...
- ...megfojtanád egy zongorahúrral - folytatta a mondatát megértőn Maddy, mire a
másik lány rekedten felnevetett.
- Valahogy úgy.
Kezdett visszatérni Maddy ereje. A teremben izzadságszag terjengett, meg annak a
gyümölcsös illatú dezodornak a szaga, amellyel a táncosok igyekeztek azt elnyomni.
- Láttalak már több meghallgatáson - mondta Maddy a lánynak. - Határozottan jó vagy.
- Kösz. - A táncoslány gondosan visszacsomagolta a maradék csokoládét a papírjába, és
belesüllyesztette a sportzsákjába. - Különben Wanda Starre-nak hívnak. Két r, egy e.
- Engem Maddy O’Hurleynek.
- Igen, tudom. - Maddy neve már ismerősen csengett a színházi világban. A
„vándorcigányok”, azok a táncosok, akik műsorról műsorra, munkáról munkára vándoroltak,
maguk közé tartozónak érezték, és örültek a sikereinek. Wanda is hamar felismerte, hogy
Maddy nem felejtette el a gyökereit. - Ez az első „fehér” szerződésem - mondta alig
hallhatóan.
- Viccelsz?
Az úgynevezett fehér szerződés a főszereplőknek, a rózsaszín a tánckarnak szólt, de
sokkal többről volt itt szó, mint holmi színes papírlapokról. Maddy meglepetten egyenesedett
fel, hogy jobban megnézze magának a lányt. Erős csontú, egzotikus arca, hosszú, karcsú
nyaka és a táncosokra jellemző erős válla volt. Még így, ültében is látszott, hogy legalább tíztizenkét
centivel magasabb nála.
- Először kerültél ki a karból? - hitetlenkedett.
- Így van. Halálra is vagyok rémülve - felelte Wanda, miközben a pihenő, feltöltődő
táncosokat figyelte.
Maddy egy törölközővel dörzsölte az arcát.
- Én is.
- Ugyan! Te már főszerepet is játszottál egy sikerdarabban.
- De ebben még nem. És Macke-kel sem dolgoztam még. - Maddy nézte, ahogy a
hatvanévesen is inas és erős koreográfus ellép a zongorától. - Ügy látom, folytatjuk -
dünnyögte maga elé.
A táncosok feltápászkodtak, és figyelmesen hallgatták a további utasításokat.
Még két órán át táncoltak, szívták magukba a darabot, és nagy igyekezettel csiszolták
mozdulataikat. Amikor a többi táncos már elmehetett, Maddy kapott egy tízperces szünetet,
majd visszajött elpróbálni a szólószámát.
Női főszereplőként táncolni fog a karral, egyedül, a férfi főszereplővel és más fontosabb
szereplőkkel is. Majdnem úgy kell felkészülnie a darabra, mint egy atlétának a maratoni távra:
rengeteg gyakorlással és óriási önfegyelemmel. A két óra tíz percre tervezett előadás során az
idő legalább kétharmadában a színpadon kell majd lennie. A lépéseket, a koreográfiát el fogja
raktározni az agyában, az izmaiban, a végtagjaiban. Az első taktus hívó szavára az egész
testének összhangban kell mozdulnia.
- Próbáld meg vállmagasságban kinyújtott karral! - utasította Macke. - Gördülékeny
csere az ugrás előtt, és folyamatos legyen a lendület!
A segédkoreográfus megadta az ütemet, és Maddy belekezdett egy kétperces
gyakorlatba, amelytől egy kartáncos a végére levegőt sem kapott volna.
- Ez már jobb. - Maddy tudta, hogy Macketől ez óriási dicséret. - Most csináld lazára
engedett vállal! - A férfi odalépett Maddyhez, s nyirkos vállára tette hatalmas, csontos kezét. -
A forgás után fordulj balra! Kemény mozdulatokat kérek! Ne vidd végig, hanem szakítsd
meg! Sztriptíztáncosnő vagy, nem balerina.
Maddy rámosolygott a férfira, aki a bírálat közben masszírozta válla fáradt izmait.
Macke kíméletlen instruktor hírében állt, ugyanakkor táncos lelke volt.
- Megpróbálom észben tartani.
A lány ismét felvette a ritmust, és rábízta magát a testére. Heves, pimasz, keserű
mozdulatokat követelt tőle a szerep. Ilyen a táncosnő, akit alakít, akkor hát ilyenné fog válni ő
maga is. Ha nem használhatja a hangját a szerep megformálásához, a testét kell használnia.
Egy sor ollózó mozdulat következett térdből, oldalt lendült a kéz, aztán Maddy hirtelen maga
köré fonta a karját, majd kitárta újra. Közben a lába már emlékezetből lépett az ütemre.
Egyenes, rövid, vörösesszőke hajának fürtjei egy átizzadt homlokpánt körül lebegtek. A
színpadon ebben a számban egy vállig érő, göndör paróka súlyát is el kell majd viselnie, de
erre most nem gondolt. Arca nedves porcelánként csillogott, de máskülönben nem látszott
rajta az erőfeszítés. Finom vonású arca minden rezdülésével képes volt érzelmeket
közvetíteni, hisz a színházban vérévé vált, hogy uralja az vonásait a túlzásba vitt grimaszoktól
a szinte láthatatlan változásokig. Verejték gyöngyözött az ajka fölött, mégis mosolygott,
nevetett, élénk arcjátékot produkált, ahogy a szerep megkívánta.
Háromszögletű formájával, egyéni vonásaival és távol ülő, konyakbarna szemével
smink nélkül is vonzó volt az arca - vagy inkább csak helyes, ahogy Maddy magában
csüggedten meghatározta néha. Mary Howard szerepénél profi sminkesek tudására fog
hagyatkozni, hogy dörzsölt, buja nőt varázsoljanak belőle. Pillanatnyilag azonban csak a saját
kifejező tehetségére támaszkodva jeleníthette meg a több mint tapasztalt vetkőzőművész
jellemét, aki kiutat keres korábbi életéből.
Arra gondolt, hogy mintha egész eddigi élete erre a szerepre készítette volna föl. Ide
vezettek a folytonos utazások a szüleivel meg a testvéreivel városról városra, klubról klubra,
ahol a szakszervezet által megállapított kevéske fizetségért és ellátásért léptek fel. Már
ötévesen képes volt felmérni a közönség hangulatát. Tudta előre, hogy ellenséges, laza vagy
befogadó lesz-e a publikum, s ez nagyon hasznos tudás, mert a produkció sikere múlhat rajta.
Maddy már nagyon korán felfedezte, hogyan tudja felkelteni a közönség érdeklődését a
táncába illesztett apró változtatásokkal. Attól kezdve, hogy megtanult járni, egész életét a
színpadon töltötte, s ezt nem bánta meg egyetlenegyszer sem.
Táncórák végtelen sora állt mögötte. Bár tanárai arcára és nevére már nem mindig
emlékezett tisztán, minden tanult mozdulat és lépés mélyen rögzült az emlékezetében. Amikor
nem volt idő vagy pénz hivatalos táncórákra, édesapja mindig a rendelkezésére állt. A
motelszobákban rögtönzött korlát mellett gyakoroltatta naponta a lányait.
Maddy született vándorcigány volt: két nővére és ő épp egy fellépésre menet jött a
világra. Feltartóztathatatlanul vezetett hát az útja a Broadway cigányai közé. Volt, hogy
próbát táncolt, elutasították, és meg kellett küzdenie a csalódással. Aztán megint jelentkezett,
immár sikerrel, s ezúttal a premier félelmeivel kellett küszködnie. Természete és családi
háttere folytán önbizalomhiánytól szerencsére sosem szenvedett.
Hat éve élt már egyedül, szülei és testvérei óvó támogatása nélkül. Először csak a
karban táncolt és órákra járt, a próbák között pedig pincérkedett, hogy ki tudja fizetni a véget
nem érő táncórákat meg a túl gyorsan elhasználódó balettcipőket. Aztán bekerült a szólisták
közé, mégis szorgalmasan tanult tovább. Majd második szereposztásbeli főszerepeket kezdett
kapni, mégsem adta fel a tanulást. Végül már nem kellett többé pincérkednie.
Eddigi legnagyobb szerepe a Suzanna’s Park főszerepe volt, és Maddy élvezte is
egészen addig, míg úgy nem kezdte érezni, hogy már mindent kihozott belőle. Kockázatos
volt otthagyni a darabot, de a lány cigányos természete folytán kalandként fogta fel a
változást.
Most pedig Mary szerepére készült, amely nehezebb, összetettebb és megerőltetőbb
feladat volt minden eddiginél. Nagy erőbedobással készült rá, de sokat is várt tőle.
Amikor elhallgatott a zene, Maddy a terem közepén állt csípőre tett kézzel, ziháló
lélegzését visszaverték a falak. Legszívesebben összerogyott volna, de Macke egyetlen
intésére kész lett volna folytatni.
- Nem rossz, gyermekem - lökte oda neki a férfi a törülközőt. Maddy nevetve temette
bele az arcát. Már alig volt benne száraz hely, ahol még fel tudott venni némi nedvességet.
- Nem rossz? Ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy félelmetesen jó volt!
- Jó volt, és kész - rándult meg Macke ajka. Maddy tudta, hogy nála ez már felszabadult
nevetésnek számít. - Ki nem állhatom a beképzelt táncosokat - morgott a férfi, mégis
szeretettel nézett a törölköző lányra, hálásan a benne rejlő végtelen energiáért. Maddy volt az
ő eszköze, szinte a festővászna. Saját sikere múlott a lány képességein, ahogy a lányé is az
övén.
Maddy a nyakába vetve a törülközőt a zongora felé ballagott, ahol a zongorakísérő már
a kottáit rendezgette.
- Kérdezhetek tőled valamit, Macke?
- Ki vele! - A férfi előhúzott egy cigarettát, amivel kivívta Maddy enyhe rosszallását.
- Hány zenés darabot csináltál eddig? Úgy értem, hányat táncoltál magad vagy
koreografáltál összesen?
- A végén már nem számoltam. Mondjuk azt, hogy sokat.
- Rendben - fogadta el Maddy látszatra közömbösen a választ, bár a legjobb
szteppcipőjébe mert volna fogadni, hogy Macke nagyon is tisztában van a pontos számmal. -
Milyennek látod az esélyeinket ezzel a darabbal?
- Ideges vagy?
- Nem, egyenesen rettegek.
A férfi szippantott két rövidet.
- Az jó.
- Ha rettegek, nem tudok aludni, márpedig szükségem van pihenésre.
Macke ismét egy majdnem mosolyra húzta a száját.
- Itt van neked a legjobb koreográfus, mármint én, aztán a remek zene, a fordulatos
librettó, valamint az elővételben elkelt jegyek alapján a máris majdnem telt ház. Mit akarsz
még?
- Zsúfolásig telt nézőteret. - Maddy elvette a segédkoreográfus által odakínált pohár
vizet, és óvatosan belekortyolt.
Macke tisztelte a lányt. Nem pusztán a Suzanna’s Parkban nyújtott teljesítménye
miatt, hanem inkább azért, amit nap mint nap véghezvitt. Huszonhat éves volt, és már több
mint húsz éve táncolt.
- Tudod, ki a támogatónk?
Maddy bólintott, majd ivott még egy kortyot. Élvezettel forgatta meg a szájában a vizet,
amely nem volt hideg, de maga a csodálatos nedvesség.
- A Valentine Records.
- Mit gondolsz, miért akar egy lemezkiadó vállalat mindenáron támogatni egy musicalt?
- Nyilván a kizárólagos jogokat akarja.
- Látom, érted. - Macke elnyomta a cigarettát, de máris kívánta a következőt. Csak
akkor gondolt rá, amikor nem szólt a zene akár a zongorán, akár a fejében. Szerencséjére ez
ritkán fordult elő. - Reed Valentine a jótevőnk, a mentőangyalunk, egy második generációs
nagyfejű a cég élén, és ahogy hallom, keményebb, mint az örege. Nem mi érdekeljük, kislány,
csak a haszon.
- Az nem baj - döntött Maddy kis gondolkodás után. - Szeretném is látni, hogy nagy
hasznot zsebel be rajtunk - mosolygott nagyon-nagyon szép hasznot.
- Okos gondolat. Na, irány a zuhany!
A vízvezeték hörgött, a zuhanyból a víz csak szaggatottan, de legalább hűvösen
folydogált. Maddy mindkét karját a falnak támasztotta, és hagyta, hogy a fejére csorogjon a
víz. Reggel korán már volt egy balettórája, s onnan egyenest idejött a próbaterembe. Először
is a zeneszerzővel kellett átvennie két dalt. Az éneklés nem aggasztotta, mert tiszta volt a
hangja, és nagy a hangterjedelme. De ami a színházban a legfontosabb, erőteljes volt ez a
gyönyörű hang.
Gyermekéveit, amelyek általában mély, formáló hatással vannak az ember fejlődésére,
az O’Hurley ikrek egyikeként élte meg. Ha valaki rossz akusztikájú bárokban és klubokban,
megbízhatatlan erősítő-berendezések mellett énekel, megtanulja fokozni a hangerejét.
Holnap a többi színésszel együtt próbál majd a dzsesszóra után és a táncpróba előtt,
ezért már a szövegét is alaposan megtanulta. A darab színészi része enyhe szorongással
töltötte el. Úgy döntött, engedni fogja, hogy Mary figurája vezesse majd a karakter
megformálásakor.
Őt a tánc ejtette rabul igazán. Szüksége is volt rá, hogy teljes szívvel beleadjon apaitanyait,
mert semmi sem volt ennél kimerítőbb, megerőltetőbb, semmi sem követelt ennyit az
embertől. Mégis testestül-lelkestül megragadta a táncolás attól a perctől fogva, hogy az apja
legelőször megtanított neki egy egyszerű kis szteppkombinációt egy szálloda ütött-kopott kis
színpadán, Pennsylvaniában.
Most nézd meg, papa, hová jutottam! - gondolta, miközben elzárta az akadozva folyó
vizet. - Íme, itt vagyok a Broadwayn!
Gyorsan megtörölközött, hogy meg ne fázzon, és felvette a sportzsákjába gyömöszölt
utcai ruhát.
A hatalmas, visszhangos teremben a zeneszerző és a dalszövegíró épp az egyik
alkotásán eszközölt kisebb változtatásokat. Holnap tehát neki és a többi énekesnek megint új
elemeket kell megtanulniuk. Nem volt ebben semmi újdonság. Macke például egy tucat
helyen is megváltoztatta azt a számot, amelyet az előbb próbáltak.
Maddy tánccipők hangját hallotta, amint újra és újra a padlónak csapódtak. A kórus
egyik tagja épp skálázott, hangja dallamosan hol a magasba szárnyalt, hol elmélyült.
A lány a hátára vetette a sportzsákját, s leszaladt a lépcsőn a kijárat felé. Csak egyetlen
dologra tudott gondolni: az evésre. Az egész napos gyakorlás során elégetett kalóriákat
pótolni kellett, bár okosan. Maddy már rég megtanulta, hogy egy pohár joghurtra és egy
banánra ugyanolyan lelkesedéssel tudjon gondolni, mint egy marhasültre. Ma joghurt lesz a
vacsora friss gyümölccsel körítve, mellé pedig egy nagy tál árpaleves és spenótsaláta.
A kapuban megállt egy pillanatra, s ismét a hangokra fülelt. Az énekes még mindig
skálázott, távolról, tompán zongora hangja szállt a levegőben, a színpadról ritmusos
lábdobogás hallatszott. Ezek a zajok annyira hozzátartoztak Maddyhez, mint a saját
szívverése.
Az isten áldja meg Reed Valentine-t! - gondolta, majd kilépett a kellemes utcai
félhomályba.
Alig lépett kettőt, mikor hirtelen megrántották a vállán a zsákot. Ettől megpördült, s
egyenest egy tizenhat-tizenhét éves suhanc elkeseredetten villogó szemébe nézett. Felismerte
ezt a nézést, hisz ő maga is volt már elkeseredett elégszer.
- Neked most iskolában kéne lenned - szólt a fiúhoz, miközben mindketten a zsákot
ráncigálták.
Maddy úgy festett, mint aki könnyű préda. Egy ötvenkilós nőt tollpiheként félre lehet
lökni, aztán már csak gyorsan menekülni kell a válláról lerántott sportzsákkal. A lány ereje
meglepte a fiút, de csak még elszántabbá tette, hogy elvegye a pénzét meg a bankkártyáját. A
régi épület lépcsői melletti félhomályban senki sem vette észre a küzdelmet. Maddy arra
gondolt, hogy sikítania kéne, de a fiú fiatal kora láttán úgy döntött, inkább a lelkére próbál
hatni. Igaz, mondták már neki elégszer, hogy nem mindenki kész megjavulni, de attól még
megpróbálhatja.
- Tudod, mi van ebben? - kérdezte, amint két oldalról cibálták a vászonzsákot. A fiú
már kezdett kifulladni, Maddy még bírta szusszal. - Egy összeizzadt harisnyanadrág és egy
foszladozófélben lévő törülköző. Meg a balettcipőm. - A cipőre gondolva még erősebben
markolta a zsákot. Egy hivatásos rabló erre már feladta volna, gondolta, és könnyebb
zsákmány után néz. A suhanc elmondta mindennek, de nem törődött vele. Hadd mondja, joga
van hozzá. - Majdnem új, de nem mennél vele semmire - folytatta ugyanazon a józan hangon.
- Nekem sokkal nagyobb szükségem van rá, mint neked. - A dulakodásban Maddy beleütötte
a sarkát a vaskorlátba, mire szitkozódni kezdett. Néhány dollár elvesztését még megengedheti
magának, de egy sérülést semmiképpen. Nos, ha nem is lehet a fiú lelkére hatni, egyezséget
talán lehet kötni vele.
- Nézd, ha egy pillanatra elengedsz, neked adom a készpénzem felét. Nem akarok a
hitelkártyám letiltásával bajlódni, pedig az lesz az első dolgom, ha elviszed a szatyromat. A
cipő pedig kell, mert nincs időm újat venni holnapig. Legyen az összes készpénzem - engedett
Maddy, mikor meghallotta, hogy reped a zsák. - Azt hiszem, van nálam vagy harminc dollár.
A kölyök megrántotta a zsákot, amitől Maddy előrebukott. Aztán kiáltás harsant, és a
fiatal rabló hirtelen elengedte zsákmányát, amely nagyot puffanva esett le a földre. Tartalma
szanaszét gurult az aszfalton. A fiúnak káromkodni sem maradt ideje, úgy lőtt ki és tűnt el az
első sarkon, mint egy rakéta.
Maddy magában motyogva guggolt le, s kezdte összeszedegetni a holmiját.
- Jól van?
A lány épp a lábszármelegítője után nyúlt, mikor egy pár tükörfényesre kefélt olasz
férficipőt pillantott meg a zsákja mellett. Táncosként mindig megfigyelte, mit viselnek az
emberek a lábukon, s úgy találta, hogy a cipők gyakran rávilágítanak viselőjük
személyiségére, önbecsülésének mértékére. A fényes olasz cipő gazdagságról és a pénz által
elérhető dolgok iránti megbecsülésről árulkodott. Fölötte épp megfelelő hosszúságú, élre
vasalt halványszürke nadrág kezdődött. Jól szervezett életet élő, józan ember lehet az illető,
gondolta Maddy, miközben szétszóródott aprópénzét keresgélte.
Feljebb nézve megállapította, hogy a nadrág keskeny csípőre feszül, s a derékon
körbefutó vékony övet érdekesen megmunkált aranycsat fogja össze. Elegáns a pasas, de nem
hajszolja a napi divatot.
Zakója nem volt begombolva, világoskék inge karcsú derekat és hosszú törzset sejtetett.
Selyem nyakkendője sötétebb árnyalatú volt az ingénél. Maddy nagyra tartotta a
selyemholmit. A luxus csak akkor ér valamit, ha élvezettel hordják.
Ránézett a kézre, amely feléje nyúlt, hogy felsegítse. Napbarnította kézfej volt, hosszú,
szép formájú ujjakkal. A férfi csuklóján drágának és praktikusnak látszó aranyóra díszlett.
Maddy a férfi tenyerébe tette a kezét, s egyszerre érzett meleget és erőt, no meg enyhe
türelmetlenséget.
- Köszönöm - mondta, még mielőtt felnézett volna megmentőjére.
Felemelkedtében látta, hogy a férfi magas és karcsú, nem úgy, mint egy táncos, hanem
mint egy olyan ember, aki fegyelmezetten, bár szélsőséges áldozatvállalás nélkül tartja karban
a testét. Aztán ugyanazon az érdeklődő módon, ahogy előbb a cipőjétől a válláig
tanulmányozta, most jól megnézte magának az arcát is.
A férfinak simára borotvált arca volt, minden vonását tisztán lehetett látni. A kissé
beesett orcák némileg meglágyították, költőivé tették az amúgy kemény, komoly vonásokat.
Maddy mindig is kedvelte a költőket. A férfi szája határozott vonallá keskenyedett, mintha
bosszankodna vagy nem tetszene neki valami, állát alig látható kis vágás osztotta ketté.
Egyenes, arisztokratikus orra fölül kissé fölényesen nézett le Maddyre, de a lány nem vette
tőle zokon. A sötét, palaszürke szempár szavaknál világosabban üzente, hogy gazdájának nem
kenyere bajba jutott hölgyek segítségére sietni.
Az, hogy mégis megtette ezúttal, megenyhítette Maddy szívét.
A férfi beletúrt fényes szőke hajába, s úgy bámult vissza a lányra, mint aki azt gondolja,
biztosan sokkot kapott.
- Üljön le! - mondta egy olyan ember pattogó hangján, aki parancsoláshoz és azonnali
engedelmességhez szokott.
- Jól vagyok! - nyugtatta meg Maddy egy könnyed mosoly kíséretében. Ekkor vette
észre a férfi, hogy a lány arca se nem vörös, se nem sápadt, s tekintetében nyoma sincs a
félelemnek. Sehogy sem illett bele az olyan nőkről kialakított képbe, akiket hajszál híján
kiraboltak. - Örülök, hogy épp erre járt. Azzal a kölyökkel nem lehetett értelmesen beszélni.
Maddy ismét lehajolt, hogy összeszedje a dolgait. Megmentője igyekezett meggyőzni
magát, hogy ezzel az ő feladata véget is ért, s mehet a dolgára, aztán mégis inkább nagy
levegőt vett, ránézett az órájára, és lekuporodott a lány mellé, hogy segítsen.
- Mindig megpróbál értelmesen beszélni a rablókkal?
- Azt hiszem, ez még csak rablóinas volt. Megpróbáltam alkudozni vele - felelte Maddy,
aki épp ekkor találta meg a kulcscsomóját a járda egyik mély repedésében.
A férfi óvatosan a magasba emelte Maddy ősöreg gyakorló harisnyanadrágját.
- Tényleg azt gondolja, hogy emiatt érdemes volt alkudozni?
- De még mennyire! - kapta ki a kezéből a holmit Maddy. Gondosan összetekerte, majd
visszagyömöszölte a zsákba.
- Bánthatta is volna magát.
- De el is vihette volna a cipőmet - vette fel a járdáról a balettcipőket a lány,
megsimogatva a puha bőrt. - Neki semmit sem ért volna, én viszont csak három hete vettem.
Odaadná azt a homlokpántot?
A férfi felvette a földről, vágott egy grimaszt, és miután megpörgette az ujján,
odanyújtotta a lánynak.
- Ebben zuhanyozott?
Maddy nevetve elvette tőle, s bedobta a többi gyakorlóruha közé.
- Nem, ez csak izzadság. Sajnálom. - A szemében azonban nyoma sem volt
bocsánatkérésnek, tiszta humor csillogott benne. - Ebben az öltözetben maga tényleg nem úgy
néz ki, mint aki rájöhetne erre.
- Dehogynem, csak általában nem cipelem magammal egy táskában. - A férfi maga sem
értette, miért nem áll fel és megy a dolgára. Már öt perc késésben volt, de a vékony kis
teremtés tiszta, őszinte humort tükröző tekintete fogva tartotta. - Maga viszont egyáltalán nem
úgy reagál, mint egy olyan nő, akitől majdnem elloptak egy harisnyanadrágot, egy kifakult
balett-trikót, egy vacak törülközőt, két pár cipőt és másfél kiló kulcsot.
- A törülközőm azért nem annyira vacak - csukta be a táskáját Maddy elégedetten, hogy
megtalált mindent. - És különben sem veszett el végül semmim.
- A legtöbb nő, akit ismerek, nem állna neki alkudozni egy rablóval.
Maddy érdeklődőn ismét a férfira nézett. Valóban úgy fest, mint akinek több tucat
nőismerőse is lehet, persze mind elegáns és intelligens.
- Miért, ők mit tennének?
- Úgy gondolom, sikítanának.
- Ha sikítottam volna, a fiú megkaparintja a táskámat, én meg csak kifogytam volna a
levegőből - vetette el az ötletet erős válla egyetlen rándításával Maddy. - De azért köszönöm a
segítséget - nyújtott kezet a férfinak. Finom, keskeny kéz volt, minden ékszer nélkül. -
Mindig nagyon kedvesnek képzeltem az ilyen hős lovagokat.
A lány kicsi volt, teljesen egyedül állt ott az utcán, miközben rohamosan sötétedett. A
férfi természetes ösztöne, amely óvta attól, hogy még jobban belebonyolódjon az ügybe,
harcot vívott a lelkiismeretével. A harcnak bosszankodás lett a vége.
- Ezen a környéken nem volna szabad egyedül sétálnia sötétedés után.
A lány vidám, csengő hangon felnevetett.
- Én ezen a környéken lakom, csak négysaroknyira innen. Mondtam magának, hogy ez a
kölyök zöldfülű volt. Egy magára valamit is adó rabló nem kezd egy táncossal. Az tudja, hogy
a táncosok általában le vannak égve. Maga viszont... - Maddy hátralépett, hogy még egyszer
alaposan végigmérje a férfit. Határozottan érdemes volt másodszor is ránézni. - Maga viszont
más eset. Ebben a ruhában jobban tenné, ha az alsónadrágjában hordaná az óráját meg a
pénztárcáját.
- Majd észben tartom.
Jó tettért jót várj cserébe, gondolta Maddy. Bólintott, és megkérdezte:
- Eligazíthatom esetleg? Nem úgy néz ki, mint aki kiismeri magát errefelé.
Miért kellene neki felelősnek éreznie magát ezért a nőért? - vívódott a férfi. A fickó a
következő pillanatban akár be is húzhatott volna neki egyet, de ő még csak nem is gondolt
erre.
- Nem, köszönöm. Épp ide tartok - mutatott az épületre.
- Ide? - pillantott Maddy a válla fölött először a próbaterem öreg épületére, majd
eltűnődve a férfira. - Maga nem táncos - szögezte le. Nem mintha a fickó nem mozgott volna
jól, már amennyit eddig látott belőle, és jól is festett. De valahogyan lerítt róla, hogy nem az a
fajta. - És nem is színész - folytatta egy pillanatnyi töprengés után. - Sőt arra is megesküszöm,
hogy nem zenész, bár szép keze van.
Na tessék, a nő már megint visszatartja valamivel!
- Miért nem?
- Túl konzervatív - hozta meg az ítéletét Maddy, bár nem volt a kijelentésében semmi
elítélő. - Túl konvencionális. Úgy értem, úgy öltözik, mint egy ügyvéd vagy egy bankár
vagy... - Ekkor beugrott a hasonlat tisztán és világosan. Maddy arca felragyogott, ahogy a
férfi szemébe nézett. - Vagy mint egy angyal!
A férfi felhúzta a szemöldökét.
- Látja talán a glóriámat is?
- Nem, de nem hiszem, hogy mindig magával cipelné. Egy angyal - ismételte. - Egy
támogató. Valentine Records?
Maddy újra kezet nyújtott. A férfi elfogadta, aztán azon kapta magát, hogy nem engedi
el, hanem csak tartja a tenyerében.
- Eltalálta. Reed Valentine vagyok.
- Én pedig a víg özvegy.
A férfi tanácstalan képet vágott.
- Tessék?
- A sztriptíztáncosnő - magyarázta a lány figyelve, ahogy Valentine szeme összeszűkül.
Akár ennyiben is hagyhatta volna a dolgot pusztán a megdöbbentés kedvéért, de valahogyan
mégis úgy érezte, magyarázattal tartozik a férfinak. - A Vetkőzz! című darabból, amelyet
maga támogat. - Maddy élvezte a férfi zavarát. Szabad kezét rátéve a kézfejére végre rendesen
bemutatkozott. - Maddy O’Hurley.
Ez a lány Maddy O’Hurley? Ez a tömör kis kobold ezzel a kócos, vörösesszőke hajjal és
festetlen arccal ugyanaz a nő, ugyanaz az energiabomba, akit ő a Suzanna’s Park
főszerepében látott? Akkor hosszú, szőke parókát viselt, és az 1890-es éveket idéző jelmezben
olyan volt, mint Alice Csodaországban, de a hangja úgy szárnyalt, hogy betöltötte az egész
színháztermet, féktelen tánca pedig csodálattal töltötte el, pedig rá nem volt könnyű bárkinek
is nagy hatást gyakorolni.
Pontosan Maddy O’Hurley az egyik oka annak, hogy hajlandó támogatni a darabot.
Most pedig itt áll szemtől szemben vele, kétségektől gyötörtén.
- Madeline O’Hurley?
- így áll a szerződésen.
- Láttam fellépni, Miss O’Hurley, de most nem ismertem meg.
- Ezt teszi a fény, a jelmez és a smink - vont vállat a lány. Amikor nem irányult rá
rivaldafény, értékelte a névtelenséget, és örült neki, hogy a külsejében nincs semmi
figyelemfelkeltő. A hármas ikrek veleszületett adományai közül Chantel kapta a
lélegzetelállító szépséget, Abby a szívet melengető kedvességet, ő pedig mindössze amolyan
kis csinoska teremtés lett. Maddy úgy vélte, megvan ennek a maga oka, de most kifejezetten
mulattatta Reed gyanakvó tekintete.
- Maga most csalódott - fejtette meg a furcsa nézést egy elfojtott mosollyal.
- Egy szóval sem mondtam...
- Persze hogy nem mondana ilyet, ahhoz túl udvarias. Ne izgassa magát, Mr. Valentine
Records, szállítom, amit elvárnak tőlem. Bármelyik O’Hurley bölcs befektetés. - Maddy
nevetett magában a saját viccén. Mögöttük kigyulladtak az utcai lámpák, jelezve, hogy itt az
este. - Azt hiszem, magának találkozója lesz odabent.
- Már tíz perce ott kellene lennem.
- Az idő csak akkor számít, ha az embernek végszóra kell belépnie. Magánál van a
csekkfüzet, kapitány, maga dirigál. - Mielőtt ellépett volna a férfi útjából, barátságosan
megveregette a karját. - Ide hallgasson! Ha néhány nap múlva erre jár, ugorjon be egy
próbára! - A lány tett néhány lépést, majd szélesen mosolyogva visszafordult. - Nézheti,
ahogy gyötröm magam. Jó vagyok, Valentine. Nagyon jó! - Ezzel Maddy egy piruettel
megpördült, majd könnyed léptekkel tovasietett a járdán.
Reed a gyors visszavágások embere volt, most mégis szótlanul nézett a lány után, amíg
az be nem fordult a sarkon. Aztán megrázta a fejét, és elindult felfelé a lépcsőn. Ekkor vette
észre a kis kerek hajkefét. Erős kísértést érzett, hogy otthagyja a földön, de még erősebbnek
bizonyult a kíváncsisága. Ahogy felkapta, megcsapta az alig érezhető friss, citromos
samponillat. Ellenállt a késztetésnek, hogy közelebbről megszagolja, és gyorsan bedugta a
zsebébe. Vajon hiányzik egy ilyen nőnek egy hajkefe? - tűnődött, majd egy vállrándítással
elhessegette a gondolatot. Mindegy, egyszer majd visszaadja neki.
Úgyis találkozni fog Maddy O’Hurleyvel, s legfeljebb elkönyvelhet még egy jó
cselekedetet.

Lépj kapcsolatba velünk


info@partyajanlo.hu

+36 30 8354182


Elfogadom az ASZF-t.