14297 party - 6359 helyszín

Magyarország legnagyobb party keresője.
(...és sok más programé is... ;)


Táncok 11

PA - 2019-03-21

Reednek ez volt a feltett szándéka. Valamikor a hosszú, vezetéssel töltött órák folyamán
rájött, hogy ha megbízik Maddyben, s elhiszi neki, hogy őszintén viselkedik, beszél és érez,
gyökeresen meg fog változni az élete. Csupán abban nem volt biztos, hogy a válaszokat is
megkapja-e majd a kérdéseire.
Csakhogy Maddy ölelése oly természetes, pillantása oly meleg volt, hogy most, az
éjszaka közepén nem számított Reednek semmi más.
A lány mindkét kezét az ajkára szorította, mintha ezzel meg tudná mutatni neki, amit
kimondani nem mert, vagy talán gondolni sem. Maddy csak mosolygott rá, mint mindig,
mikor meghatotta Reed gyengédsége.
A lámpa fénye beragyogta a gyűrött ágyat, amint leereszkedtek rá.
Maddy nyitott szemmel, lassan elsötétülő tekintettel fogadta, ahogy Reed csókokkal
borította az arcát. Ujjai finoman simogatták közben a lány vállát a laza köntös alatt, majd
felfelé a nyakát, mígnem elértek a szájához, s körülrajzolták a körvonalát. Maddy nyelve
hegyével hívogatón, csábítón, sokat ígérőn megnedvesítette Reed ujját. Aztán hirtelen a fogai
közé kapta s kihívó tekintettel tartotta erősen.
Le nem véve Maddy arcáról a szemét, Reed másik kezét végighúzta a lány lábán.
Elidőzött feszes, izmos lábszárán, majd combja sima, hűvös bőrén állapodott meg. Hallotta,
hogy Maddy hirtelen beszívja és benn tartja a levegőt, majd többször is összerezzen, ahogy
keze továbbhalad felfelé, és szétnyitja rajta a köntöst.
- Azóta szeretnélek így megérinteni - dörmögte Reed Maddy egyik kicsi, feszes mellét
becézve -, amióta utoljára együtt voltunk.
- Annyira vágytam rá, hogy itt legyél! - súgta Maddy, s az ő keze is felfedezőútra indult.
Lassan letolta a férfi nadrágját a csípőjére, figyelve, ahogy egyre tüzesebbé válik a tekintete. -
Minden este, amikor becsuktam a szemem, úgy tettem, mintha biztosan itt találnálak reggel.
És ma valóban itt leszel.
Csókot nyomott Reed vállára, de a keze sem tétlenkedett közben, ahogyan Reedé sem.
Lassan kényeztették egymást, bár nem igazán hosszan, hisz szenvedélyük már nem csak
parázslott. ízlelgették egymást, mintha szavak nélkül megállapodtak volna, hogy annyi idejük
van, amennyi csak kell. Csak semmi sietség, semmi elkeseredett egybeolvadás, amely után
kába marad a test és az elme. A ma éjszaka elsősorban a léleké.
A lepedő már amúgy is gyűrött volt Maddy alatt az alig elkezdett nyugtalan, magányos
alvás után, most pedig már forró is a szenvedélyes hajnaltól, amelyet Maddy szeretett volna
az örökkévalóságig nyújtani. Ujjaik összekulcsolódtak, tenyerük összetapadt, erejük
összeadódott, amint ajkuk találkozott még egy hosszú, csodálatos csókra.
Az este folyamán csipegetett pompás vacsora egyetlen íze sem volt mérhető Reed
csókjához. Ehhez képest a pezsgőből hiányzott a buborék, az ételből a fűszer. Mintha Reed a
lelkét táplálta volna, ahogyan Maddy szerette volna táplálni az övét. Karja szerelme köré
fonódott, hogy visszaadhasson valamit abból, amit tőle kap.
Maddy vég nélkül tudott adni, s Reed érezte, ahogy a kapott boldogság és energia
átáramlik rajta, valahányszor a karjában tartotta a lányt. Még epekedő, szenvedélyes
mozdulataiból is ez sugárzott felé, csillapítva lelke szomjúságát.
A lány teste Reed minden mozdulatára, minden kérésére azonnal válaszolt. Együtt
lüktetett vele, nála kívánatosabb, sürgetőbb, odaadóbb társat egyetlen férfi sem kívánhatna az
ágyban. Ám Reed megérezte azt is, hogy Maddy nemcsak vele, hanem érte lángol, lágy,
adakozó lénye az ő örömét szolgálja, az ő lelke fájdalmát csillapítja. Nem is tudta, hogyan
viszonozza ezt az önzetlenül kínált adományt. Csak azt tudta, hogyan szeresse őt végtelen
gyengédséggel.
Maddy már túljutott a szavakon, teste és lelke szabadon szárnyalt. Amikor Reed
megérintette a bőrét, úgy érezte, lángra kap. Szerelme a nevét mormolta, s Maddy szívét
elszorította az öröm. Amikor az egymást újra megtaláló szerelmesek hevével összeforrtak,
Maddy szinte elégett a Reed iránti szerelemben.
Maddy már kilenc körül fent járkált, s telve volt nyughatatlan energiával. Már csak
néhány óra, és minden eldől: győzelem vagy vereség, minden vagy semmi. Lehetetlen volt
távol maradnia a színháztól.
- Azt hittem, késő délutánig nem kell bemenned - jegyezte meg Reed, mialatt Maddy a
szálloda és a színház között felfedezett legrövidebb úton navigálta.
- Valóban nincs próba, de minden ma napközben fog eldőlni.
- Nekem eddig az volt az érzésem, hogy ma este.
- A ma estét a ma délután alapozza meg. A fények, a beállítások, a díszletek. Itt fordulj
jobbra, aztán megint jobbra!
Reed követte Maddy irányítását a sűrű forgalomban.
- Nem hittem volna, hogy a művészek törődnek a bemutatók technikai részleteivel.
- Egy musical jócskán veszítene az átütő erejéből, ha technikailag nem lenne tökéletes.
Próbáld csak elképzelni A király és ént a trónterem nélkül, vagy az Őrült nők ketrecét az
éjszakai klub nélkül. Ott egy hely! - mutatott hirtelen Maddy egy üres parkolóhelyre. Be
tudod préselni oda ezt az autót?
Reed elnéző pillantást vetett a lányra, majd néhány ügyes kormánymozdulattal
bemanőverezte a BMW-t két másik kocsi közé a járda mellett.
- Így megfelel?
- Nagyszerű - hajolt hozzá Maddy egy csókra. - Ügyes vagy. Úgy örülök, hogy itt vagy,
Reed! Mondtam már?
- Néhányszor. - Reed megtámasztotta a tenyerével a lány tarkóját, hogy az ne tudjon
elhúzódni tőle. Egyre inkább fontossá vált a számára, hogy a közelében tudja. - Jobban kellett
volna igyekeznem, hogy ne engedjelek felkelni. Csak hogy pihenj! - tette hozzá gyorsan,
mikor Maddy felvonta a szemöldökét. - Olyan feszültnek látszol, mint aki mindjárt kiugrik a
bőréből.
- Ez teljesen normális viselkedés a bemutató napján! Akkor kellene aggódnod, ha
nyugodt lennék. Különben is azt hiszem, látnod kell, mire adod ki a pénzedet. Te nem olyan
ember vagy, akit csak a végtermék érdekel. Na, gyere! - ugrott ki máris a kocsiból a lány, s a
járdán várta, hogy Reed csatlakozzon hozzá. - Látnod kell, mi van a színfalak mögött!
Együtt léptek be a művészbejárón. Maddy integetett a biztonsági őrnek, aztán elindult a
zaj után. Először egy elektromos fűrész hangját hallották, aztán az elhallgatott, s mindenféle
emberi hang, hangos és halk, férfi és női, vidám és panaszos keveredett a levegőben.
Munkásruhába öltözött emberek sürögtek-forogtak. Néhányan utasításokat osztogattak, mások
követték azokat. Reed szemében hatalmas káosznak tűnt az egész.
Nem kötött volna rá fogadást, hogy néhány óra múlva készen állnak a függöny
felhúzására. Még semmi nyoma nem volt az estére várható csillogásnak. Csak port, némi
szemetet és sok-sok izzadságot látott.
A színpad előterében egy fejhallgatós férfi állt égre tárt karokkal. A mikrofonjába
beszélt, miközben közelítette egymáshoz a karját. A díszletre eső fénysugár követte a
mozdulatát.
- Ugye a fővilágosítóval találkoztál már?
- Csak futólag - felelte Reed, és tovább figyelte a férfi ténykedését.
- Minden fényt a megfelelő helyre kell fókuszálni egyszerre. Most a színpad előterének
a reflektoraival foglalkozik, a hátsókkal pedig az asszisztense.
- Hány reflektor van?
- Több tucat.
- Nyolckor kezdődik a műsor. Nem kellett volna ezt már korábban megcsinálni?
- Tegnap a próbán végrehajtottunk még néhány változtatást. Ne aggódj! - karolt bele
Maddy Reedbe. - Akárhogy is, de nyolckor felgördül a függöny!
Reed még egyszer körülnézett. Nagy, kerekeken guruló, fából készült ládákat pillantott
meg. Néhány nyitva volt, mások csukva. Kábelek tekeregtek a padlón, itt-ott létrák álltak. Egy
férfi lámpákkal babrált egy emelőkosárban, míg egy másik lentről integetve irányította. Egy
díszletfal ereszkedett lefelé lassan, aztán egy jelre megállt a kívánt magasságban.
- Be kell állítaniuk a díszleteket is. Ellensúlyokkal mozgatják őket, és a munkásoknak
tudniuk kell, mennyire engedjék le vagy húzzák fel. Gyere, megmutatom a zsinórpadlást, a
legtöbb varázslat színhelyét.
Maddy a ládákat és dobozokat kerülgetve elindult a színpad hátulja felé. A létrákat
gondosan megkerülte, semmi pénzért nem ment volna át alattuk. Itt is kötelek lógtak fentről
és kábelek tekergőztek a színpadon. Reed egy gumicsirkét vett észre himbálózni egy
hurokban, mellette két férfi rögzített valami elektromos dobozt egy fatáblára
szigetelőszalaggal.
- Miss O’Hurley! - fordult oda mosolyogva az egyik Maddyhez. - Remekül néz ki.
- Maga csak azzal törődjön, hogy este nézzek ki remekül!
A hátsó falnál magas szekrények sorakoztak. Legtöbbjükön cédulák jelezték, melyik
darab kellékeit rejtik. Maddy bepréselte magát az utolsó leengedhető díszlet és a szekrények
közé.
- Ebben a színházban a színpad alatt kell közlekedni, mert hátul nincs elég hely. Még
mindig jobb, mintha mindig ki-be kéne szaladgálni a következő végszóra várva.
- Nem lenne szervezettebb, ha...
- Ez egy színház, Reed - fogta kézen a férfit Maddy, hogy átvezesse egy keskeny ajtón.
- Olyan szervezett, amennyire csak lehet. Erre gyere! - Elindultak egy keskeny, meredek
lépcsőn, majd át egy másik nyíláson.
Reed úgy érezte magát, mint egy hajó fedélzetén, jobban mondva egy hatalmas vihart
átvészelt hajó fedélzetén. Mindenhol kötelek lógtak. Némelyik olyan vastag volt, mint
Maddy csuklója, mások vékonyak, drótszerüek. Látszólag minden rendszer vagy ok nélkül
tekergőztek a padlón. Jó pár kötél ferdén felfelé indult, aztán egy fémoszlopot elérve ismét
lefelé.
Egy kis asztal ékelődött a sarokba. Rajta és körülötte rengeteg papír, a kupac tetején
pedig egy túlcsorduló hamutartó. Néhány férfi a tapasztalt tengerészek ügyességével
kötözgette össze a köteleket. Kender-, cigaretta- és izzadságszag töltötte be a levegőt, a
színházak jellegzetes szaga.
- Ez egy igazi, régimódi zsinórpadlás - magyarázta Maddy. - Nem sok ilyen van már az
országban, pedig kár értük. Sokkal rugalmasabban lehet dolgozni kötelekkel és
homokzsákokkal, mint ellensúlyokkal. Minden mozgó elemet innen fentről kezelnek. Ez
például a gyöngyfüggöny - tette a kezét néhány összekötözött kötélre, amelyen cédula hirdette
a rendeltetését. - Több mint kétszázötven kiló. Amikor a harmadik felvonásban leengedik, az
ügyelő a házi telefonon szól a kellékesnek idefent, a fővilágosító pedig ráküldi a fényt.
- Ez elég egyszerűen hangzik.
- Igen, hacsak nincs két-három utasítása az embernek egyszerre vagy ha nem olyan
nehéz a mozgatható díszlet, hogy három ember is kell a leengedéséhez. Ez egy nagyszabású
darab, a fickók idefent nem nagyon érnék rá kávézni.
- Honnan értesz te ennyi mindenhez?
- Az egész életemet a színházban töltöttem - felelte a lány. Közben egy izmos férfi jött
be az egyik ajtón, és beszélgetni kezdett két másikkal, akik a kötelekkel voltak elfoglalva. -
Gyere fel a munkakarzatra! Fantasztikus onnan a kilátás!
Maddy kikerülte a köteleket, átbukott egy fémrúd alatt, majd kilépett egy vasból
készült, keskeny emelvényre. Lent, a mélyben díszletezőmunkások sürögtek. Bár ebből a
nézőpontból sem látszott a munka szervezettebbnek, Reed kezdte átérezni a csapatmunka
szellemét.
- Ha idefent bármit át kell kötözni, azt itt csinálják. - Maddy lenézett, és megrázta a
fejét. - Nem lenne nekem való munka.
Odalent káromkodás harsant, s lassan leereszkedett az egyik díszlet. Aztán egy reflektor
kezdett játszadozni rajta, hol szélesebben, hol keskenyebben világítva meg, majd
megállapodott egy ponton. Maddy ide-oda húzogatta a kezét a korláton.
- Ez az én szpotom az első felvonás harmadik jelenetében.
- Ha nem ismernélek jobban, azt mondanám, ideges vagy.
- Nem ideges vagyok, hanem egyenesen halálra rémült.
- Miért? - tette kezét a lány kézfejére Reed. - Hisz tudod jól, mire vagy képes.
- Azt tudom, hogy eddig mire voltam képes - helyesbített Maddy. - De ezt a darabot
közönség előtt még egyszer sem játszottam. A legelső alkalom lesz, amikor ma este felmegy a
függöny. Ott az édesapád! - Maddy hosszan, izgatottan fújta ki a levegőt. - Úgy látom, a
színház igazgatójával beszélget. Neked is ott lenne a helyed mellettük.
- Nem, nekem itt a helyem, veled. - Reed csak most kezdte átérezni, mennyire igaz is
ez. Nem azért autózott Philadelphiába éjnek évadján, mert nem bízott Maddyben. Nem azért
jött el vele a színházba ma reggel, mert nem volt jobb dolga. Azért tette mindezt, mert úgy
érezte, Maddy mellett a helye. És ez határozottan megrémítette.
Tíz méterrel a színpad fölött, a keskeny vasállványon állva kezdte veszélyben érezni
magát, bár nem attól félt, hogy leesik.
- Menjünk le! - Embereket akart látni maga körül, idegeneket, hangokat hallani, vagy
tapasztalni bármit, ami elvonhatja figyelmét a benne sarjadzó érzésektől.
- Jó. Ó, nézd! Ott a családom. - Maddyből azonnal elszállt az idegesség, s oly végtelen
öröm járta át, hogy átölelte Reed derekát. Észre sem vette, hogy kedvese megdermed. - Ott
van papa! Az a sovány kis ember, aki az egyik ácsnak kibicel. El tudná vezényelni bármelyik
részét a produkciónak, a fényeket, a díszletet, a kellékeket, rendezhetné is vagy
megcsinálhatná a koreográfiát. Csak ez nem neki való. - Maddy ragyogó arccal nézett lefelé,
tekintetében csodálat és szeretet parázslott. - A rivaldafény, az az ő világa!
- És a tiéd?
- Azt mondják, én hasonlítok rá a legjobban. Ott a mamám! Látod azt a csinos nőt a
kisfiúval? Ő a fiatalabbik unokaöcsém, Chris. Tegnap elhatározta, hogy világosító lesz, mert
azok lifttel járnak fel a reflektorokhoz. Ő pedig a nővérem, Abby. Ugye milyen szép?
Reed a karcsú, hullámos szőke hajú nőre összpontosította a tekintetét. Messziről is
látszott, hogy elégedett, akármekkora körülötte a káosz. Egy másik kisfiú vállára tette a kezét,
és felmutatott a nézőtérre.
- Gondolom, azt mutatja Bennek, hol fognak ülni este. Igaz, őt jobban érdekli a holnapi
New York-i utazás. Dylannek találkozója van a kiadójával.
Reed nézte, ahogy Dylan lehajol, és a nyakába veszi Christ. Még hozzájuk is
felhallatszott a kisfiú boldog sikítása.
- Nagyszerű gyerekek - mondta Maddy, s még ő maga is kihallotta a sóvárgást a
hangjából. Neki elég, amije van, figyelmeztette magát. - Menjünk, köszöntsük őket!
Visszatérve a színpadra Maddy megkerült néhány földre tett, színes reflektort. Neki
fognak ragyogni az este. Meghallván a jelet, félrehúzta Reedet, mert épp ott ereszkedett le a
gyöngyfüggöny.
- Félelmetesen jó, nem?
A férfi elnézte az ezernyi gyöngyöt.
- Mindenesetre hatásos.
- Az álomjelenetnél használjuk, amikor azt képzelem, hogy balett-táncos vagyok, nem
pedig sztriptíztáncosnő, és természetesen épp Jonathan karjában kötök ki egy piruett után. Az
a szép a színházban - no és az álmokban -, hogy meg tudsz valósítani mindent, amit szeretnél.
Amint kikerültek egy másik díszletet, Maddy meghallotta az apja hangját.
- Kutya legyek, ha ez nem Edwin Valentine! - Azzal a szikár, alacsony Frank O’Hurley
megragadta a nagydarab, tagbaszakadt férfit, és jól megölelgette. - A lányom mondta, hogy
szárnyakat növesztettél és finanszírozod a darabjukat. - Frank hátralépett, és rávigyorgott
Edwinre. - Hány éve is?
- Túl sok - rázta lelkesen Frank kezét Valentine. - Átkozottul sok. De te semmit sem
öregedtél.
- Neked viszont romlik a szemed.
- Molly! - hajolt le Edwin arcon csókolni az asszonyt. - Csinos, mint mindig.
- Nincs semmi baja a szemének, Edwin - csókolta vissza Molly. - Jó viszontlátni egy
régi barátot.
- Sosem felejtettem el magukat. És mindig is irigyeltelek a feleségedért, Frank.
- Ebben az esetben ne merd megcsókolni még egyszer! - tréfálkozott O’Hurley. - De
Abbyre már nem hiszem, hogy emlékszel.
- Az egyik az ikrek közül - fogta húsos mancsába Edwin az asszony kis kezét. -
Hihetetlen! Melyik is?
- A középső - felelte Abby vidáman.
- Talán épp magát pelenkáztam át.
Abby nevetve fordult Dylanhez, hogy bemutassa.
- A férjem, Dylan Crosby. Mr. Valentine pedig nyilván a család közeli, régi barátja.
- Crosby! Olvastam néhány könyvét. Nem dolgozott az egyiken éppen a fiammal?
- De igen - válaszolt a férfi, s közben érezte, hogy Ben kis keze belecsúszik a tenyerébe,
s a gyerek összefűzi vele az ujjait. - Ön akkor nem volt a városban, ezért nem találkoztunk.
- És az unokák - nézett Frankre és Mollyra Edwin, mielőtt leguggolt volna a kisfiúkhoz.
- Csinos fiúcskák. Szervusztok - rázott kezet velük ünnepélyesen. - Na, még valami, amit
irigylek tőled, Frank.
- Imádom a kisördögöket - kacsintott rájuk Frank. - Sőt Abby még eggyel
megajándékoz bennünket a télen.
- Gratulálok! - Edwin valóban irigy volt, nem tehetett róla, persze ugyanakkor örült is. -
Ha nincs más tervetek estére, szeretettel látnálak mindannyiótokat vacsorára az előadás előtt.
- Az O’Hurleyknek soha nincsenek olyan terveik, amelyeket ne lehetne megváltoztatni -
jelentette ki Frank. - Hogy van a fiad, Edwin?
- Remekül. Tulajdonképpen ő... No, itt is jön éppen. A lányoddal.
Ahogy Frank megfordult, felcsillant a szeme. Kézen fogva látta a lányát egy magas,
vékony, csinos arcú fiatalemberrel, és figyelte Maddy meleg, csillogó, bár kissé bizonytalan
tekintetét. A pici lány szerelmes! Franknek elszorult a szíve. Részben az örömtől, részben a
fájdalomtól. Azonnal enyhült az érzés, amint Molly keze az övére kulcsolódott.
Újabb bemutatkozások következtek, s közben Frank éles szemmel figyelte Reedet.
Amennyiben a kislánya ezt az embert választotta, neki kötelessége meggyőződni választása
helyességéről.
- Szóval te irányítod a céget - jegyezte meg. Sosem volt híve a túl tapintatos
puhatolózásnak. - No és jó munkát végzel?
- Szeretem azt hinni, hogy igen. - A Reed előtt álló férfi olyan volt, mint egy
törpekakas: kicsi és kötekedő.
Frank haja már gyérült, szeme pedig ragyogó kék volt, Reed mégis Maddyt látta benne,
amikor ránézett. A felszínen nem volt bennük sok hasonlóság, mert ami volt, belülről
sugárzott. Talán ezért kedvelte meg azonnal az idősebb férfit, miközben keményen küzdött,
hogy távolságot tudjon tartani.
- Nagy felelősség egy ilyen lemezcég - folytatta Frank. - Ügyes, megbízható kézzel kell
kormányozni a hajót. Ugye nem vagy még nős, fiam?
Reed alig tudott elfojtani egy mosolyt.
- Nem.
- Sosem voltál?
- Papa, megmutattam már neked, hogyan változtattuk meg az ütemezést a fináléban? -
fogta kézen Maddy az apját, s magával hurcolta a kulisszák mögé. - Mégis mi a csodát
csinálsz? - kérdezte tőle fojtott hangon.
- Mire gondolsz? - csókolta meg Frank vigyorogva lánya mindkét orcáját. - Te jó ég,
milyen gyönyörű a pofikád! Még mindig olyan vagy, mint kiskorodban. Az én kis virágom.
- Semmire sem mégy a hízelgéssel - fenyegette meg Maddy, majd behúzta az ügyelő
asztala mögé, mert épp egy nagy ládát toltak a kellékesek arrafelé. - Hagyd békén Reedet,
papa! Annyira kilóg a lóláb!
- Teljesen nyilvánvaló, hogy mivel a kislányom vagy, jogom van törődni veled. Már
amikor épp melletted vagyok.
Maddy karba tett kézzel félrebillentette a fejét.
- Papa, hogy érzed, jól neveltél?
- A lehető legjobban.
- Ki mernéd jelenteni, hogy értelmes, felelősségteljes ember lett belőlem?
- De még mennyire! Be is húznék annak, aki az ellenkezőjét állítaná! - fújta fel az arcát
Frank.
- Jó - puszilta meg szeretettel a lánya. - Akkor pihenj, O’Hurley közlegény! - veregette
meg apja arcát két erélyes mozdulattal Maddy, majd visszatért a színpadra. - Tudom,
mindenkinek van délutánra elfoglaltsága - szólt oda a többieknek, miután visszakacsintott az
anyjának. - Én a magam részéről felmegyek a próbaterembe, és kivasalok magamból néhány
görcsöt.
Maddy lassan, alaposan melegített, apránként nyújtotta az izmait, hogy elkerülje a
sérülést. Most csak befelé figyelt, ő volt ott egyedül, meg a tükör. Hallotta ugyan a mosógép
zaját a hall túloldaláról, az öltöző felől, a kis konyhában pedig valaki kinyitotta, majd
becsapta a hűtő ajtaját. Az ajtó előtt két karbantartó tartott épp szünetet. Hullámzó hangerejű
beszélgetésük behallatszott, miközben Maddy a térdéhez érintette az állát. De semmi sem
számított most, csak ő és a tükör.
Macke ötlete volt betenni az álomjelenetet a balettelemekkel. Amikor megemlítette
neki, hogy legalább hat hónapja nem állt spiccen, a koreográfus mindössze annyit jegyzett
meg, hogy ássa elő a balettcipőjét, és gyakoroljon. Maddy így is tett. A külön balettórák még
több elfoglaltságot jelentettek hétről hétre. Csak abban reménykedhetett, hogy legalább
megéri.
Maddy rengeteget dolgozott, rengeteget próbált, mígnem a mozdulatok és a zene
beleivódtak az agyába, a sejtjeibe. Ha mégis volt egyetlen jelenet, amelyre félelemmel
gondolt, akkor az ez volt.
Az első négy percben egyedül lesz a színpadon. Egyedül, ködszerű, kék fénybe
burkolva, mögötte a csillogó függönnyel. Felcsendül a zene... Maddy megnyomta a magnója
gombját, és beállt a megfelelő pózba a tükör elé. Két karja keresztezi a testét, keze lágyan a
vállán pihen. Aztán lassan, nagyon lassan spiccre emelkedik. És most!
A kinti zaj többé nem jutott el a füléhez. Egy sor lassú forgás következett... Maddy
most már nem Mary volt, hanem annak legtitkosabb álma. Jeté, karok fel! Olyan
könynyednek kell hogy hasson, mintha repülne. Nem szabad látszania a görcsös izmoknak, a
feszültségnek. Ő most csak káprázat, egy zenedoboz táncosnője tüllszoknyában, csillogó
fejdísszel. Azt képzelte, hogy a végtagjai szinte súlytalanok..., még akkor is, ha erőt kell
kifejtenie egy forgássorozathoz, gördülékenynek kellett lennie a mozdulatainak. Aztán a feje
fölé lendült a karja, és következett egy mérlegállás vagy arahesque. Ezt csak néhány
másodpercig fogja kitartani, amíg Jonathan bejön a színpadra, hogy a kettősükkel folytatódjék
az álom.
Maddy leengedte a karját, és megrázta, hogy kiszálljon az izmaiból a feszültség. Eddig
tudott eljutni a partnere nélkül. Odalépett a magnóhoz, s megnyomta a visszatekerő gombot.
Mindjárt elkezdi elölről.
- Még sosem láttalak így táncolni.
Azonnal vége lett a koncentrációnak, ahogy Maddy visszafordult és meglátta Reedet az
ajtóban.
- Nem a megszokott stílusom, igaz? - állította le a szalagot. - Nem tudtam, hogy még
mindig itt vagy.
- Te meg tele vagy meglepetéssel - dünynyögte a férfi beljebb lépve a terembe. - Ha
nem ismernélek, azt gondoltam volna, egy prímabalerina gyakorol.
Bár jólesett a dicséret, Maddy egy nevetéssel félresöpörte.
- Néhány klasszikus mozdulat még nem a Hattyúk tava.
- De meg tudnád csinálni, ha akarnád, igaz? - Reed kivette Maddy kezéből a törülközőt,
és maga itatta le a lány nyirkos homlokát.
- Nem tudom. A Csipkerózsika kellős közepén valószínűleg kedvem támadna egy kis
sztepptáncra.
- A balett vesztesége a Broadway nyeresége.
- Beszélj csak! - nevetett Maddy. - Most szükségem van rá.
- Maddy, már majdnem két órája itt vagy. Ki fogod fárasztani magad az előadás előtt.
- Ma annyi erő van bennem, hogy háromszor is végig tudnám táncolni az egészet.
- Mit szólnál valami ennivalóhoz?
- Az a hír járja, hogy a kellékesek gulyást főznek. Ha úgy négy és öt között eszem egy
keveset, kezdésig leülepszik.
- El akartalak vinni vacsorázni.
- Ó, Reed, azt nem lehet! A bemutató előtt semmiképp sem. Utána viszont igen - nyúlt a
férfi keze után. - Akkor bekaphatunk egy késői vacsorát.
- Rendben. - Reed érezte, hogy még a gyakorlás után is hűvös Maddy keze. Túl hűvös,
túl feszült. Nem tudta, mivel lehetne megnyugtatni. - Mindig ilyen vagy bemutató előtt?
- Mindig.
- Még akkor is, ha biztos vagy benne, hogy siker lesz?
- Ha biztos is vagyok, meg kell dolgoznom a sikerért. És ettől vagyok ideges. Semmi
fontosat nem kap meg az ember ingyen.
- Nem - nézett a szemébe mélyen Reed. Valóban nem.
Már nem a bemutatóról és a színházról beszéltek.
- Tényleg azt hiszed, hogy ha valamin elég keményen dolgozol és minden erőddel hiszel
benne, el is érheted?
- Igen, azt hiszem.
- Velünk kapcsolatban is?
Maddy nyelt egyet.
- Velünk kapcsolatban is.
- Még akkor is, ha minden ellene szól?
- Az embereken múlik minden, Reed.
A férfi leengedte a kezét, és távolabb lépett. Akárcsak a munkakarzaton, most is
félelmetes bizonytalanságot érzett, mintha le akarna esni valahonnan.
- Bárcsak én is olyan derűlátó tudnék lenni, mint te! Bárcsak tudnék hinni a csodákban!
Maddy lelkében ismét elhalványult a feléledő remény.
- Én is ezt szeretném.
- Neked fontos a házasság - folytatta Reed.
A tükörből nézte Maddy kis alakját. Egyenesen, emelt fővel állt előtte a lány.
- Igen. Az elköteleződés. Én úgy nevelkedtem, hogy tiszteljem az elkötelezettséget, és
hogy megértsem: a házasság nem a vége valaminek, hanem a kezdete. Igen, nekem fontos.
- Az csak egy szerződés - ellenkezett Reed elgondolkodón, mintha csak magában
beszélne. - Egy jogi formula, és nem is feltétlenül kötelező érvényű. Mindketten tudjuk, mit
jelent egy szerződés, Maddy. Végül is aláírhatunk egyet.
A lány szóra nyitotta a száját, aztán lassan becsukta, mert nem jött ki hang a torkán.
- Tessék? - kérdezte végül.
- Azt mondtam, aláírunk egyet. Neked ez fontos, fontosabb, mint ahogy gondoltam.
Nekem pedig nem igazán számít. Megcsináltathatjuk a vérvizsgálatot, megszerezhetjük az
engedélyt, és kész.
- Vérvizsgálat... - Maddy a zaklatottságtól csak szaggatottan volt képes kifújni a
levegőt. Nekitámaszkodott a mögötte álló kisasztalnak. - Engedély... Ez aztán nem úgy
hangzik, mint valami romantikus szamárság, igaz?
- Ez csak formaság - mondta Reed. Ideges görcsbe állt a gyomra, ahogy Maddy felé
fordult. Világos, hogy mire készül: magára fogja zárni a kalitka ajtaját. Hogy miért, az más
kérdés. - Nem ismerem a törvényt, de ha kell, hétfőn elutazhatunk New Yorkba, és elintézzük.
A kedd esti előadásra már vissza is jöhetsz.
- Persze, nem akarhatjuk, hogy felborítsa a munkarendünket - mondta a lány halkan.
Tudta, hogy Reed egyszer még fájdalmat fog okozni neki, de hogy egyenesen darabokra
töri a szívét, arra nem számított. - Méltányolom az ajánlatodat, Reed, de nem élek vele.
Azzal lenyomta a magnó gombját, és megszólalt a zene.
- Mit akarsz ezzel mondani? - ragadta meg a karját a férfi, mielőtt felvehette volna a
kiinduló helyzetet.
- Pontosan azt, amit mondtam. Bocsáss meg, próbálnom kell.
Reed még soha nem hallotta ilyen fagyosnak, ilyen élettelennek a hangját.
- Házasságot akartál, és én belementem. Mit akarsz még, Maddy?
A lány elrántotta a karját, és szembefordult Reeddel.
- Sokkal, de sokkal többet, mint amit hajlandó vagy megadni nekem. Sőt attól félek,
többet, mint amire képes lennél. Nekem nem egy darab papír kell, a fenébe is! Nem akarom,
hogy szívességet tegyél nekem! Na jó, Maddynek házasság kell, és mivel nekem teljesen
mindegy, aláírjuk a kipontozott vonalon, hadd legyen boldog. Hát menj te ezzel a pokolba!
- Nem ezt akartam mondani! - Reed meg akarta ragadni a vállát, de Maddy kisiklott a
kezéből.
- Tudom, mit akartál mondani! Túlságosan is jól tudom! A házasság csak egy szerződés,
a szerződéseket pedig meg lehet szegni. Talán bele is írhatnál egy mentesítő záradékot, hogy
minden szép tiszta legyen, ha egyszer eleged lesz belőle. Köszönöm, én ebből nem kérek!
Hát ennyire ridegnek, ennyire... megvetendőnek hangzott a javaslata? Reed magánkívül
volt.
- Maddy, én nem ezért jöttem fel ide. Csak úgy adódott...
- Nahát, a spontaneitás veszélyei, ugye? - Ezúttal gúny csendült Maddy hangjában,
amire eddig még nem volt példa. - Miért nem mégy és írod össze, mit akarsz mondani?
- Mit akarsz? Gyertyafényt meg azt, hogy térdre essek előtted? Nem jutottunk már túl
ezen?
- Belefáradtam, hogy újra és újra elmondjam neked, mit akarok. - Maddy szemében
kialudt a tűz. Újra hűvös volt a tekintete, és Reeddel szemben először - tartózkodó. - Néhány
óra múlva a színpadon kell lennem, és már épp eleget tettél azért, hogy megnehezítsd a
dolgomat. - Maddy visszatekerte a magnószalagot az elejére. - Hagyj magamra, Reed!
Felvette a ritmust, és folytatta a gyakorlást. Tovább táncolt még akkor is, amikor már
egyedül volt a teremben és csorogni kezdtek a könnyei.

Lépj kapcsolatba velünk


info@partyajanlo.hu

+36 30 8354182


Elfogadom az ASZF-t.