9205 party - 6028 helyszín

Magyarország legnagyobb party keresője.
(...és sok más programé is... ;)

Válassz város/helyszín szerint: Válassz kategória szerint: Válassz előadó/szervező szerint: Válassz keresőszó szerint:

Keresési eredmény megosztásához küld el az alábbi linket :

Táncok 12

PA - 2019-03-28

A folyosón Reed összetalálkozott az apjával. - Maddy fent van még? - kérdezte Edwin, átölelve a fia vállát. - Épp most beszéltem a direktorral. Úgy fest, ma telt ház lesz, sőt egész héten is. Szeretném Maddynek elújságolni a jó hírt. - Adj neki még egy kis időt! Gyakorol - mondta Reed zsebre dugva ökölbe szorított kezét. Erősen küzdött csalódottsága ellen. - Értem - válaszolt Edwin. Legalábbis sejtett valamit. - Gyere be ide egy percre! - intett az ügyelő irodája felé. Miután mindketten beléptek, Edwin magukra csukta az ajtót. - Régen mindig elmondtad nekem a gondjaidat, fiam. - Az ember egyszer eljut arra a pontra, ahol már önállóan kell megoldania a problémáit. - Ebben mindig jó voltál, Reed, de attól még elmondhatod őket. - Azzal Edwin elővett egy szivart, meggyújtotta, és türelmesen várt. - Megkértem Maddyt, hogy jöjjön hozzám feleségül. Nem - folytatta gyorsan, mielőtt Edwin szemében megjelenhetett volna az öröm szikrája -, nem egészen így történt. Csak felvetettem, hogy összeházasodhatnánk. Felvázoltam a szükséges előkészületeket. Ő meg erre kereken visszautasított. - Előkészületeket? - Igen, az előkészületeket - felelte Reed türelmetlen, éles hangon, mint aki védekezni kényszerül. - Szükségünk van vérvizsgálatra és engedélyre, meg be kell illesztenünk az egészet a programunkba. - Az egészet? - ismételte Edwin a fejét ingatva. - Ez így nagyon szárazon, kiszámítottan hangzik, Reed. Semmi narancsvirág, semmi templomi harang? - Kaphat egy szekérderéknyi narancsszirmot is, ha akar - háborgott Reed. A szoba túl kicsi volt ahhoz, hogy fel-alá járkáljon benne, csak belülről feszítette a nyugtalanság. - Ha akar... - bólintott Edwin. Túlságosan is értette a helyzetet. Leereszkedett az egyetlen székre. - Reed, ha ennyire tartod a házasságot egy olyan nővel, mint Maddy, meg is érdemled, hogy visszautasítsanak. - Talán igen. És talán így a legjobb. Nem is értem, miért hoztam egyáltalán szóba. - Esetleg azért, mert szereted. - A szerelem szó a Bálint-napi levelezőlapokra való. - Ha elhinném, hogy ezt komolyan gondolod, azt kéne mondanom, tökéletes kudarcot vallottam. - Nem! - tiltakozott Reed felháborodva. Te semmiben sem vallottál kudarcot. - Ez nem igaz. A házasságomban igen. - Nem te voltál a hibás. - Reed érezte, hogy elönti a régi keserűség. - De igen! Hallgass most meg, fiam, ezt eddig sosem beszéltük meg rendesen. Te sosem akartál beszélni róla, én meg annyiban hagytam a dolgot, mert úgy éreztem, elég sérelem ért már téged amúgy is. Pedig jobb lett volna a végére járni. - Edwin a szivarjára nézett, és lassan eloltotta. - Úgy vettem el anyádat, hogy tudtam, nem szeret. Azt gondoltam, magamhoz tudom láncolni azzal, hogy megadok neki mindent, amit kíván. Csakhogy minél többet köszönhetett nekem, annál inkább rabnak érezte magát. Abban, hogy végül kitört az aranyketrecből, én legalább olyan hibás voltam, mint ő. - Nem igaz! - De igen! A házassághoz két ember kell, Reed. Ez nem üzlet, nem egy megállapodás. Nem arról szól, hogy az egyik ember az adósává tesz egy másikat. - Nem tudom, miről beszélsz! - ágált Reed. - Nem értem, miért kell ebbe most belemennünk. - Nagyon jól tudod, miért. Az ok épp odafent gyakorol. Reed már épp megragadta a kilincset, ám erre lassan elengedte és visszafordult. - Igazad van. Edwin megnyugodva hátradőlt. - Anyád nem szeretett engem, és téged sem. Sajnálom, de tudnod kell, hogy a szeretet nem jön meg automatikusan azzal, ha az emberéletet ad egy gyereknek, vagy azzal, ha kötelezettségeket vállal. A szeretetnek, a szerelemnek szívből kell jönnie. - Elárult téged. - Igen. Ugyanakkor téged tőle kaptalak. Én nem gyűlölöm őt, Reed, és neked sem szabad engedned többé, hogy az ő tettei irányítsák az életedet. - És ha én is olyan vagyok, mint ő? - Hát itt van a kutya elásva? - Edwin felállt, és először életében dühösen galléron ragadta a fiát. - Mióta cipeled ezt a terhet magaddal? - Lehet, hogy olyan vagyok, mint ő - ismételte Reed. - Vagy mint az a férfi, akivel megcsalt téged, és akiről még azt sem tudom, ki volt. Edwin elengedte Reed hajtókáját, és hátrébb lépett. - Akarod tudni? Reed mindkét kezével beletúrt a hajába. - Nem. Ők ketten semmit sem jelentenek a számomra. De honnan tudhatom, mi rejlik bennem? Honnan tudhatom, mit örököltem tőlük? - Az sosem fog kiderülni, de belenézhetsz a tükörbe, és elgondolkodhatsz azon, hogy ki vagy most, és hogyan lettél az, aki vagy, ahelyett hogy azon töprengenél, esetleg ki lehetnél. És bízhatnál benne, ahogy én is bízom, hogy az a harmincöt év, amit együtt töltöttünk, fontosabb, mint a vélt örökséged. - Tudom, hogy az, de... - Nincs semmi de. - Szeretem Maddyt! - Amint kiejtette ezeket a szavakat, Reed szinte érezte, ahogy leomlanak benne a falak, amelyeket gyerekkorától vont maga köré. - Honnan tudhatom, hogy a jövő hónapban vagy a jövő évben még mindig így érzek-e? Honnan tudhatom, hogy meg tudom-e adni neki, amire szüksége van a hátralévő életünkre? - Ez a másik, amit nem tudhatsz előre. Miért is nem lehet erre egyszerű választ adni? - sóhajtott fel Edwin. Reed kérdéseire persze sosem voltak egyszerűek a válaszok. - Ezt meg kell kockáztatni, ezt akarni kell, ezért meg kell dolgozni. Ha tényleg szereted, megteszed érte. - Mindennél jobban félek attól, hogy egyszer fájdalmat okozok majd neki. Ő a legnagyobb ajándék, amelyet valaha is kaptam az élettől. - Jól gondolom, hogy erről nem tettél említést, amikor körvonalaztad az esküvővel kapcsolatos tennivalókat? - Valóban nem - dörzsölte meg Reed az arcát. - Mindent elrontottam! Eltaszítottam magamtól, mert féltem kinyújtani felé a kezem. Edwin mosolyogva hintázott a sarkán. - Ide figyelj! Az én fiam nem fog engedni egy olyan lányt, mint Maddy O’Hurley kicsúszni a markából, csak mert azt gondolja magáról, hogy nem tökéletes. Reed végighúzta a tenyerét az arcán, és majdnem elnevette magát. - Ez úgy hangzik, mint egy kihívás! - Mert az is! - tette Edwin Reed vállára a kezét. - És én rád fogadok, fiam! Emlékszel arra a meccsre felsős korodban? Döntetlenre álltatok, amikor azzal a jól kifundált dobással szépen kiejtetted az ütőjátékost! - Emlékszem. - Reed most már valóban nevetett. - Dobtam neki egy cselesen megcsavart labdát, ő meg túlütötte a kerítésen. - Ez az - mosolygott a fiára Edwin. - Micsoda klassz dobás volt az! No, meghívod az öregedet egy italra? Maddy az öltözőbeli tükre előtt ült, és nagy figyelemmel épp műszempillákat ragasztott fel magának. Széles pánt fogta hátra a haját, testét pedig a lehető legviharvertebb köntös takarta, lazán megkötve a derekán. A sminkje már majdnem kész volt, és bár a másik szemén még nem volt rajta a műszempilla, máris körüllengte Mary érzéki varázsa. Elég volt ehhez egy kis túlzásba vitt arcpirosító, a normálisnál egy kicsit több csillámpor a szemhéjára, és egy sötétvörös rúzs a száján. A másik műszempilla felragasztása közben arra koncentrált, hogy elmúljon a szorítás a gyomrából. Csak a szokásos, bemutató előtti lámpaláz, bizonygatta magának, miközben jó vastagon kihúzta a bal szemét. Persze tudta, hogy sokkal több ez annál, és nem is tudott megszabadulni tőle. Házasság! Reed házasságot emlegetett, de a saját szabályai szerint. A lelkének az a része, amely mindig kész volt a reményre, eddig arra a pillanatra várt, amikor Reed el tudja fogadni, hogy ők ketten összetartoznak. Lelkének az a fele, amely mindig a dolgok jó oldalát nézte, része biztos volt abban, hogy egyszer eljön ez a pillanat. És most, hogy eljött, Maddy nem tudta elfogadni. Reed nem örömteli éveket kínált, hanem egy darab papírt, amely jogilag összekötné ugyan őket, de egy szó sem állna benne érzelmekről. Bezzeg benned túltengenék az érzelmek! - korholta magát Maddy. Túl sok érzelem, és túl kevés logika! Egy logikusan gondolkodó nő elfogadta volna Reed feltételeit, és megpróbálta volna kihozni belőlük a legjobbat. viszont ehelyett véget vetett mindennek. Maddy a saját arcába bámult a megvilágított tükörben. A mai este tehát egyszerre kezdete és vége valaminek. Felállt és ellépett a tükörtől. Nem akarta látni magát benne. A folyosón emberek siettek. A lány hallotta a lépteiket, a hangjukat, érezte az idegességüket s az energiát, amely a bemutató előtt mindig ott vibrált a levegőben. Az öltözője tele volt virággal. A tucatnyi csokor megkettőződött a tükörben és betöltötte illatával a helyiséget. Chantel fehér rózsákat küldött, a szülei egy hatalmas csokor margarétát, mely szinte a vadvirágok kedves könnyedségét lopta a szobába. Aztán volt ott egy vázányi gardénia is, amelyről Maddy már akkor tudta, hogy Trace-től jött, mikor még meg sem nézte a melléje tett kártyát. Csak annyi állt rajta, hogy „Kéz- és lábtörést!” A lány egy pillanatra eltűnődött, vajon honnan tudta a bátyja, mikor és hová küldje a virágot. Mindenesetre nagy örömöt szerzett vele. Teli volt az öltöző virággal, csak Reedtől nem érkezett egyetlen szál sem. Maddy haragudott magára, hogy emiatt nem tudja igazán értékelni a többiekét sem. - Harminc perc, Miss O’Hurley! Maddy a gyomrára szorította a kezét. Már csak fél órája van. Miért is gondol még mindig Reedre? Hirtelen úgy érezte, nem akarja folytatni a felkészülést, nem akar kimenni a színpadra ma este, nem akar táncolni, énekelni és megnevettetni több száz idegent. Haza akar menni, és lehúzni a redőnyöket. Gyors kopogtatás hallatszott, s mielőtt még kiáltani tudott volna, a szülei dugták be a fejüket. - Jól jönne néhány baráti arc, drágám? - Ó, de még mennyire! Amennyi csak van! - nyújtotta a karját Maddy az édesanyja felé. - Már gyülekezik a közönség - mondta az apja ragyogó arccal, aztán körülnézett az öltözőben. Egy csillag lógott az ajtó belső oldalán, szimbólumaként annak, hogy ma este sztár van születőben. Ennél többet nem is kívánhatott a lányának. - Telt ház van, kicsim! - Biztos vagy benne? - Biztos - veregette meg Frank Maddy kezét. - Most beszéltem az igazgatóval. Már elkopott a cipőtalpa, úgy táncol örömében. - Azért várjon csak a táncolással, amíg lemegy a függöny! - tette Maddy újra a gyomrára a kezét, majd azon kezdett töprengeni, vajon van-e nála savlekötő. - Mihelyt felmegy a függöny, nem lesz már rá szükséged - vigasztalta Molly a lányát. - Csak bemutató előtti lámpaláz, Maddy. Vagy van még valami más is, amit talán el akarsz nekünk mondani? Maddy habozott egy pillanatig, aztán kibökte, hisz sosem volt titka a családja előtt. - Csak az, hogy szeretek egy férfit, aki nem normális. - Ó, értem - mondta Molly, majd sokatmondó tekintettel nézett a férjére. - Tudom, milyen az. - Na, egy pillanat! - kezdte volna Frank, de a felesége kitessékelte a szobából. - Kifelé, Frank! Maddynek fel kell vennie a jelmezt. - Hisz én púdereztem a fenekét - dohogott a férfi, de azért hagyta magát kitolni az ajtón. - Üsd ki a közönséget, kicsim! - fordult még vissza Maddyhez. Rákacsintott, s már ott sem volt. - Félelmetes egy alak! - mosolygott Maddy. Hallotta még, hogy az apja odakiált az egyik táncosnak a folyosón. - Vannak jó pillanatai. - Molly a fogason lógó fiitteres, tollas öltözékre nézett. - Ez lesz a nyitószámhoz? - Igen. - Segítek. - Azzal levette a ruhát az akasztóról, míg Maddy ledobta magáról a köntöst. - Az az abnormális fickó nem véletlenül Reed Valentine? - De, ő az - felelte Maddy, miközben beleküszködte magát a szűk bikinibe. - Ma este vele meg az apjával vacsoráztunk - folytatta Molly csak úgy mellékesen, bekapcsolva a vékony pántos melltartót, amely a felsőruha alá került. - Kedves fiatalembernek látszik. - Az is. De sosem akarom látni többet. - Aha. - Tizenöt perc, Miss O’Hurley! - Mindjárt hányok - suttogta Maddy. - Nem fogsz. - Molly gyakorlott mozdulattal nyomta össze a tépőzárat a lánya csípőjén. - Nekem úgy tűnt, ez a te Reeded kissé szórakozott volt a vacsoránál. - Sok a gondja. - Maddy forgolódott kicsit minden irányba, hogy lássa, biztosan tart-e rajta a jelmez. - Szerződések, miegymás... - folytatta az orra alatt motyogva. - Mindegy, nem érdekel. - Persze, látom. Tudod, a férfiak nemigen könnyítik meg az ember életét. Nem azért vannak. Csak vannak. Maddy órák óta először jókedvre derült. - Nem gondoltál még rá, hogy az amazonoknak igazuk lehetett? - Azoknak, akik megölték a férfiakat, miután szerelmeskedtek velük? - Molly úgy tett, mintha komolyan fontolóra venné a kérdést, majd megrázta a fejét. - Nem hiszem. Van valami megnyugtató abban, hogy az ember mellett kitart egy férfi egész életére. Valahogy megszokja őket az ember. Hol a cipőd? - Itt. - Maddy az anyja arcát figyelve belelépett a cipőbe. - Te még mindig szereted a papát, igaz? Úgy értem, igazán, annyira, mint régen. - Nem! - vágta rá Molly, majd mikor a lánya szája tátva maradt, elnevette magát. - Semmi sem marad változatlan. Most másként szeretem, mint harminc évvel ezelőtt. Négy gyerekünk van, és egy veszekedéssel, nevetéssel, könnyekkel teli élet áll mögöttünk. Húszéves koromban nem tudtam volna ennyire szeretni, és biztos vagyok benne, hogy most kevésbé szeretem, mint nyolcvanévesen fogom. - Bárcsak... - kezdte Maddy, de aztán csak megcsóválta a fejét. - Folytasd csak! Mit szeretnél? - kérdezte Molly szokatlanul gyengéd hangon. - Az ember az anyjának mindent elmondhat, különösen a kívánságait. - Bárcsak Reed is megértené ezt! Bárcsak látná, hogy néha igenis működhet egy házasság, és lehet tartós. Mama, én annyira szeretem! - Akkor adok neked egy tanácsot - mondta Molly, levéve Maddy parókáját az állványról. - Bízz benne, és ne add fel! - Azt hiszem, már magamban nem bízom. - Hát, ez először fordulna elő az O’Hurley család történetében. Ülj le, kislányom! Talán ez a paróka segít benn tartani a fejedben az eszedet. - Köszönöm. Ekkor jött az ötperces figyelmeztetés. Molly odalépett az ajtóhoz, aztán visszafordulva vetett még egy pillantást a lányára. - El ne téveszd a végszót! - Mama! - állt fel Maddy kihúzva magát. - Tomboló sikerem lesz. - Erre számítok is. Már csak négy perc volt hátra, amikor Maddy kilépett az öltözőből. A tánckar egyik tagja dübörgött le épp a lépcsőn egy óriási, strucctollas dísszel a fején. Már szólt a nyitány. Maddy elindult a színpad felé, s minden egyes lépéssel elvesztett valamit eredeti önmagából. Wanda már ott állt a színfalak mögött, és mélyeket lélegzett. - Ez az! - mosolygott rá Maddy, majd átnézett az ügyelő válla fölött az asztalán álló monitorra. A férfi azon figyelhette a darabot a nézők szemével. - Mennyi volt a legtöbb, ahányszor eddig kihívtak a függöny elé, Wanda? - Rochesterben tizenhétszer. Maddy csípőre tette a kezét. - Erre ma alaposan ráverünk! Felment a színpadra, megállt a behúzott függöny mögött, és felvette a kiinduló helyzetet. Ahogyan a többi táncos is megjelent körülötte, szinte tapinthatóvá vált a félelemmel vegyülő izgatottság. Az éjszakai klub díszlete sötétbe burkolózott mögötte. A színpad jobb oldalán, a díszlet takarásában állt Macke. Maddy ránézett, és felszegte az állát. Megtörtént benne az átváltozás. - Nézőtéri világítás felére! Maddy nagy levegőt vett, megtöltötte a tüdejét oxigénnel. A feje felett kigyulladtak a fények, rászórva a szivárvány minden színét. - Nézőtéri világítás ki! A közönség moraja suttogássá halkult. - Függöny! A függöny felemelkedett, s felerősödött a zene. Mire Maddy legközelebb lejött a színpadról átöltözni a második jelenethez, teljesen fel volt villanyozva. Az öltöztetők azonnal lehántották róla a jelmezt, és ráadták a következőt. A lány megkönnyebbülten sóhajtott, amikor lekerült róla a paróka, és kibukkant alóla a saját haja. - Ha megtartod ezt az energiaszintet, amíg a végén legördül a függöny, meghívlak Philadelphia legjobb éttermébe! Maddy lélegzet-visszafojtva nézett Macke-re. Két perc leforgása alatt átöltöztették és finomítottak a sminkjén. - Jó, akkor jössz nekem! - S Maddy már át is suhant a színpad alatt a végszóra várva. Átment a színpad alatt s a zenekari árok mögött, ahol most csendben ültek a zenészek. Az „ő” Jonathanje és a barátját játszó színész beszélgetett a színpadon. A közönség felnevetett, Maddy pedig áthaladt a rögtönzött társalgón, ahol a csapat vállalkozó szellemű tagjai néhány széket és egy megereszkedett huzatú kanapét helyeztek el. A lépcső mellett, amelyen majd visszatér a színpad bal oldalára, néhány kellékes álldogált egy kis hordozható tévé körül. Levették a hangot, hogy tisztán hallják, mi történik a színpadon. Maddy megállt mellettük, tudva, hogy van még ideje a végszóig, s ezt láthatóan a férfiak is tudták. - Ki vezet? - kérdezte a játékra pillantva. - Még nincs gól. - Fogadok a Metre. Az egyik férfi felnevetett. - Remélem, tud veszíteni! - Öt dollár - jelentette ki Maddy, miközben hallotta, hogy Jonathan befejezi a dalát. - Akkor maga jön. - Valóban. - Maddy felment a lépcsőn, majd kilépett a színpadra, hogy először találkozzon III. Jonathan C. Wiggingsszel. Azonnal létrejött köztük a mágikus kapcsolat. Mary és Jonathan a könyvtár lépcsőjén találkozott, és első látásra egymásba szerettek. A közönség figyelmét pedig lekötötte a sztriptíztáncosnő és az ártatlan szemű, gazdag fiú között kialakuló románc. A szünet előtti utolsó jelenet Maddy vetkőzőszáma volt. Úgy jött be a színpadra sietve, mint ahogy a próbákra szokott, lecibálta magáról az egyszerű, de csinos ruhát, s felvette a rikító, feltűnő jelmezt meg parókát. Feszült, fanyar párbeszéd következett Wandával, majd a durva vita Terryvel. Aztán izgató, élénk rózsaszín és vörös fények gyúltak. Maddy lendületesen kezdett, s végig fenntartotta a feszültséget. Letekerte magáról a boát, és elhajította. A közönség felhördült, amikor az Frank ölében kötött ki. A tiéd, papa! - gondolta a lány, s felé kacsintott. Mert te tanítottál meg mindenre. Megtartotta a szavát: hatalmas tapssal ünnepelte a közönség. A szünet nem a pihenés ideje volt. Át kellett öltözni, fel kellett frissíteni a sminket, fel kellett tölteni az energiatartalékokat. Közben üzenet jött Maddynek, hogy a Met vesztésre áll. Egykedvűen fogadta, érte már ennél nagyobb veszteség is. Ivott egy pohár vizet, és a színfalak mögül kilesett a közönségre. A nézőtéren égett a villany, sokan a széksorok mellett sétálgattak. Érezhető volt a levegőben a játék keltette kellemes izgalom, s Maddy büszkén gondolt arra, hogy ez nagyrészt neki köszönhető. Aztán meglátta Reedet, amint megcsillant a haján a csillárok fénye. Mellette állt Frank, aki jóval alacsonyabb és idősebb volt nála, de legalább annyira élettel teli. Egyszer csak azt látta, hogy Frank felnevet és átöleli Reed vállát. Maddyt megmelengette a látvány. Bizonygatta ugyan magának, hogy ez mit sem számít már, mégis jólesett látnia, ahogy az apja együtt nevet a szeretett férfival. Maddy hátrébb lépett, oda, ahonnan már nem láthatta a közönséget. - Olyan képet vágsz, mint aki el akarja ijeszteni őket a finálé előtt. Maddy megfordult, s Wandával találta magát szemközt. Mindketten hálóingben voltak, a közös lakásukban játszódó jelenetre készülve. Hamarosan legördül a gyöngyfüggöny és Maddy eltáncolhatja az álomjelenetét. - Nem tehetem. Meg kell döntenünk a tizenhét visszatapsolás rekordját. - Odakint van? - intett a nézőtér felé Wanda a fejével. - Igen. A nézőtéri világítás villogni kezdett, s Wanda belefogott a légzőgyakorlatába. - Akkor azt hiszem, most bizonyítani akarsz valamit. Igen, azt, hogy túl tudom élni, gondolta magában Maddy. Hogy egyedül is élhetek teljes életet, ha kell. - Csak magamnak - mondta halkan, mielőtt beálltak a helyükre. - Csak magamnak, senki másnak. Egy színdarabban a szerző addig csűrheti-csavarhatja az eseményeket, amíg össze nem jön a boldog befejezés. Végül Mary és Jonathan egymáséi lettek. Legyőzték a bajokat, leküzdötték az ármánykodást, az eltérő társadalmi hátterükből származó gondokat, a hazugságot, a bizalmatlanságot és a csalódást, s boldogan éltek, míg meg nem haltak. Nekik megadatott. Aztán kirobbant a taps. Hömpölygött, dübörgött, visszhangzott, ahogy meghajolt a tánckar, majd még jobban felerősödött a főszereplők tiszteletére. Maddy összekulcsolt kézzel várta, hogy ő utolsóként kimehessen. Felemelt fejjel, előre felöltött mosollyal lépett ki a színpadra. A taps ömlött, mint a láva, forrón, áradón. Az éljenzés a karzaton kezdődött, majd egyre hangosabb lett, mígnem magával ragadta az egész színházat. Aztán kezdett felállni a közönség. Előbb csak egyvalaki, aztán ketten, aztán tucatnyian. Végül több százan kiáltották állva Maddy nevét. A lány csak döbbenten állt, mozdulni sem tudott. - Hajolj meg még egyszer! - szólt oda neki halkan Wanda. - Megérdemelted. Maddy kizökkent a révületből, s még mindig fogva Wanda és a partnere kezét, ismét meghajolt. Erre meghajolt az egész szereplőgárda is, s lement a függöny. A taps azonban nem ült el, hullámokban felerősödve zúgott tovább. Maddy átölelte Wandát, és megszorította, ahogy bírta. Mindenki érezte az összetartozást, az egységet, amelyben a tánckar, a színészek, és mindazok összeforrtak, akik végtelen órákig tanultak, próbáltak, dolgoztak ezért az egyetlen pillanatért. Belemerültek ebbe a bűvkörbe, amíg a függöny kis időre elválasztotta őket a közönségtől. - Gyertek vissza! - nyújtotta társai felé a kezét Maddy. Huszonegyszer gördült fel és ment le ismét a függöny. Jó időbe telt, amíg Maddy visszajutott az öltözőjébe. Sokan megölelték, volt, akinek könny csillogott a szemében. Macke felkapta, és cuppanós csókot nyomott az arcára. - Vigyázz, holnap is ilyen átkozottul jó legyél! - figyelmeztette, tréfával ütve el meghatottságát. A színpad hátuljában a táncosok győzedelmes csatakiáltásokkal nagy ünnepséget szerveztek. Sikerük volt, s ennek örömét az sem csorbította, hogy a Broadwayn való fellépés előtt kell majd még kicsit csiszolgatni, igazítani az előadáson. Ezt a sikert nem veheti már el tőlük senki. Megérte a sok-sok órányi izzasztó munka, a vég nélküli gyakorlás. Lábak dobogtak a lépcsőn, ahogy a tánckar tagjai siettek fel az öltözőjükbe. Valaki szerzett egy trombitát, és éktelen ricsajt csapott vele felfokozott örömében. Maddy átnyomakodott a tömegen, majd eljutott végre a szobájáig. Lerogyott egy székre a tükör előtt, és farkasszemet nézett önmagával. Az asztalon tégelyek, tubusok, festékek hevertek színes összevisszaságban. Maddy nézte egy darabig az arcát, aztán szélesen elmosolyodott. Megcsinálta! Kinyílt az öltöző ajtaja, beengedve a zajos ünneplés hangjait. Az apját látta meg először, nyaka körül a boával. Ügy viselte, mint egy győzelmi koszorút. Maddybe visszatért az élet. Felpattant a székből, és Frank karja közé vetette magát. - Papa! Ugye nagyszerű volt? Mondd, hogy nagyszerű volt! - Nagyszerű? Huszonegy visszatapsolás több mint nagyszerű. - Hát számoltad? - Persze hogy számoltam! - szorította magához a lányát Frank, amíg annak lába sem érte már a padlót. - Az én kislányom csinálta! Az én pici lányom fektette ki a közönséget! Annyira büszke vagyok rád, Maddy! - Ó, papa, ne sírj! - próbált elővenni az apja zsebéből egy zsebkendőt Maddy, de már maga is szipogott. - Te akkor is büszke lettél volna rám, ha megbukunk - törölgette meg apja szemét. - Pont ezért szeretlek. - Az édesanyád is kap egy ölelést? - tárta ki a karját Maddy felé Molly. - Egész idő alatt arra az estére gondoltam, amikor először adtunk rád tánccipőt. Alig hittem el, hogy te vagy az ott, a színpadon. Olyan erős, olyan eleven voltál! - Szorosan megölelte, aztán megfogta a két vállát, hogy a szemébe nézhessen. - Még mindig kalapál a szívem - ölelte meg nevetve Abby is a húgát. - Valahányszor kijöttél a színpadra, megfogtam Dylan kezét. Talán el is törtem néhány ujját. Ben meg eldicsekedett a mellette ülő nőnek, hogy a nagynénje vagy. Bárcsak... - Tudom, bárcsak Chantel is itt lehetett volna! - Maddy lehajolt, hogy megölelje Bent, aztán felnézett Chrisre, aki félig csukott szemmel kókadozott Dylan karján. - Nem aludtam ám el - közölte hatalmasat ásítva. - Végignéztem az egészet. Szép volt. - Köszönöm. Nos, Dylan, mit gondolsz, elég jók vagyunk a Broadwayre? - Azt hiszem, vissza fogjátok adni a Broadway becsületét. Gratulálok, Maddy! - felelt a sógor, aztán vigyorogva végignézett a lányon. - A kosztümjeid is tetszettek. - Amilyen feltűnőek, olyan falatnyiak - kuncogott Maddy, aki még mindig az utolsó jelenetbeli vörös fűzőt viselte. - Haza kell vinnünk a gyerekeket - mondta Abby, amikor meglátta, hogy már Ben is álmosan fogja Dylan kezét. - Még találkozunk holnap, indulás előtt. Hívj majd fel! - érintette meg Maddy karját. A mozdulat elmondott mindent. - Gondolni fogok rád. - Mi is megyünk - vetett Frank Mollyra egy oldalpillantást. - Te most biztosan ünnepelni mégy a többiekkel. - Titeket is szívesen látunk... - kezdte Maddy. - Nem, nem. Nekünk pihennünk kell. Néhány nap múlva fellépésünk lesz Buffalóban. Na, gyertek, hagyjuk átöltözni a lányt! - Frank kitessékelte a családját, de ő maga megállt az ajtóban. - Te voltál a legjobb, kis virágom! - Nem - jelentette ki Maddy, felidézve hirtelen mindent: az apja türelmét, a tőle kapott sok örömöt, a varázslatot, amelyet továbbadott neki, amikor táncolni tanította. - Te voltál az, papa! Amikor becsukódott az ajtó, Maddy sóhajtva ült vissza a székre. Kihúzott egy szál rózsát a vázából, és az arcához szorította. A legjobb - hallotta apja hangját, amint becsukta a szemét. Vajon miért érzi mégis azt, hogy ez nem elég? Amikor újra kinyílt az ajtó, kihúzta magát, és már készítette is a belépőnek a mosolyt. Reed állt az ajtóban, mögötte zaj és zűrzavar. Maddy lassan visszatette a helyére a rózsát. A ragyogó mosoly sem tűnt többé alkalomhoz illőnek. - Bejöhetek? - Persze - felelt a lány, de nem nézett hátra. Szándékosan a tükör felé fordult, és kezdte lehúzni a műszempilláit. - Ugye nem kell mondanom, hogy félelmetes voltál? - mondta a férfi, s becsukta maga mögött az ajtót, kirekesztve a zajt. - Ó, ezt sosem unalmas hallani. - Maddy egy hűvös krémmel teli tégelybe mártotta az ujját, aztán az arcára kente, hogy lemossa vele a festéket. - Tehát itt maradtál az előadásra. - Hogyne maradtam volna! - lepődött meg Reed. Maddy tiszta bolondot csinál belőle. Még sosem futott egy nő után, legalábbis így nem. És azt is tudta, hogy még egyetlen hiba, s elveszíti örökre. Ahogy odalépett Maddy mögé, észrevette, hogy a lány keze megáll egy pillanatra, megremeg, aztán folytatja a krémezést. Ettől csökkent kissé a feszültség a tarkójában. Tehát még nincs veszve minden. - Gondolom, már számodra is kiderült, hogy megérte a befektetés - jegyezte meg Maddy közömbösen, majd elővett egy törlőkendőt, s kezdte letörölni a krémet az arcáról. - Igen, napnál világosabban - válaszolt Reed, azzal letett egy jó nagy, kék dobozt Maddy könyöke mellé az asztalra. A lány úgy tett, mintha nem venné észre. - Apa fogja átvenni a cég szórakoztató zenei részlegét. Azt üzeni, nagyon élvezte a mai estét, és hihetetlenül szépen játszottál. - Azt hittem, feljön még. - Tudta, hogy négyszemközt szeretnék beszélni veled. Maddy beledobta a papírtörlőt a szemétkosárba. Mary már nem volt sehol, újra Maddy ült a széken. Felállt, és levette a fogasról a köpenyét. - Szeretnék átöltözni. Nem haragszol? - Nem - felelte Reed a szemébe nézve. - Csak nyugodtan. Látva, hogy Reed nem szándékozik megkönnyíteni a helyzetet, Maddy bólintott, és bevonult a paraván mögé. - Tehát holnap vissza kell menned New Yorkba. - Nem. A lány ujjai közül kicsúszott a kapocs. Összeszorította a fogát, és megpróbálta újra. - Ha az apád fog ezentúl velünk foglalkozni, nincs értelme maradnod. - Nem megyek sehova, Maddy. Ha azt akarod, hogy térden csússzak előtted, azt is megértem. Maddy feldobta a jelmezt a paraván tetejére. - Nevetséges vagy. - Kész vagyok elismerni, hogy tiszta hülye voltam, de ha te nem vagy kész ezt elfogadni, tudok várni is. A lány szorosra húzta a köntös övét, mielőtt kilépett a paraván mögül. - Ez nem tisztességes, Reed! Sosem játszottál tisztességesen. - Nem, és meg is fizettem az árát. - Reed tett egy lépést Maddy felé, de azonnal kiolvasta a szeméből, hogy ne tovább. - Ha az kell, hogy elölről kezdjek mindent, akkor megteszem. Kellesz nekem, Maddy, jobban, mint eddig bárki vagy bármi az életben. - Miért csinálod ezt? - A lány idegesen túrt a hajába, s gondolatban kereste a kiutat. - Valahányszor sikerül meggyőznöm magam arról, hogy vége, valahányszor azt mondom magamnak, hogy jól van, Maddy, add fel, te újra és újra kirántod alólam a szőnyeget. Belefáradtam az állandó csalódásba, Reed! Vissza akarom nyerni az egyensúlyomat. Reed nem tudta megállni, odalépett hozzá. Szeme elsötétült, de Maddy most nem látott benne pánikot. - Tudom, hogy képes volnál élni nélkülem. Tudom, hogy nyílegyenesen jutnál fel a csúcsra, akkor is, ha sosem látnál többé. És talán - igaz, csak talán - én is túlélném, ha elveszítenélek. Csakhogy nem akarom ezt megkockáztatni. Kész vagyok megtenni érted mindent, még a lehetetlent is. - Hát nem érted, hogy ha nincs alap, amelyre építhetünk, ha nem értjük meg egymást, ha nem bízunk egymásban, sosem fog működni a dolog? Én szeretlek, Reed, de... - Ne mondj most többet! - állította meg a férfi, s bár Maddy merev maradt, magához ölelte. - Egy percig maradjunk csak ennyiben! Sokat gondolkodtam, és sokat változtam, amióta megismertelek. A dolgokat eléggé fekete-fehéren láttam, mielőtt az utamba kerültél. Te kiszínezted őket nekem, és én nem akarom elveszíteni ezt a színes világot. Ne! Ne mondj most még semmit! Előbb nyisd ki a dobozt! - Reed... - Kérlek szépen, előbb nyisd ki a dobozt! Ha olyan jól ismeri Maddyt, amennyire ismerni reméli, ez mindennél többet el fog mondani neki. Maddy odafordult a dobozhoz, és levette a tetejét. Egy pillanatig szóhoz sem jutott. - Nem küldtem neked virágot - kezdte Reed -, mert gondoltam, úgyis kapsz mindenkitől. Azt gondoltam, azt reméltem, ez többet fog neked jelenteni. Hannah megszenvedett érte, de sikerült ídeküldenie. Maddy némán kivette a növényt a dobozból. Amikor odaadta Reednek, tiszta víz volt a földje, elsárgultak a levelei, és már majdnem elrothadt a gyökere. Most pedig zöld és eleven, s teli van erős, új hajtásokkal. Megremegett a keze, gyorsan letette hát a cserepet az asztalra. - Egy apró csoda - mondta Reed halkan. - Nem pusztult el, pedig úgy látszott, semmi esélye. Tovább küzdött az életért, mígnem egészen kivirult. Az ember képes csodákra, ha nagyon akarja, hogy bekövetkezzenek. Ezt te mondtad nekem egyszer, és én akkor nem hittem neked. Most már hiszek. - Megérintette Maddy haját, és várt, amíg a lány felnéz rá. - Szeretlek! Csak annyit kérek, adj nekem egy emberöltőnyi időt, hogy bebizonyítsam. Maddy odalépett hozzá, és átölelte. - Akár most is elkezdheted. Reed megkönnyebbülten felnevetett, s lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja Maddyt. Boldogan érezte, hogy kedvese ajka szívesen fogadja. A lány sóhajtva húzta magához még közelebb, az ölelésben benne volt minden szerelme. - Egy percig sem volt esélyem ellened - dörmögte Reed. - Attól a perctől fogva, hogy megláttalak. Hála az égnek, azóta semmi sem olyan, mint régen. - Aztán eltartotta magától kissé a lányt, mert meg kellett még küzdenie az utolsó akadállyal. - Amiket ma délután mondtam... Maddy Reed szájára tette az ujját, és megrázta a fejét. - Most már nem úszód meg, hogy feleségül vegyél. - Nem is akarom - szorította újra magához Reed, majd ismét elengedte. - De nem kérhetlek feleségül, amíg nem tudsz rólam mindent. - Nehéz volt a vallomás, nehezebb, mint gondolta volna. Leengedte a kezét Maddy derekáról. - Maddy, az apám... - ...kivételes ember - fejezte be a lány a mondatot, aztán megfogta a férfi kezét. Reed, ő már hetekkel ezelőtt elmondott nekem mindent. - Elmondta? - Igen. - Maddy megsimogatta az arcát, hogy eltűnjön róla a feszültség. - Azt hiszed, számított volna? - Nem lehettem benne biztos. Maddy ingatta a fejét. Lábujjhegyre állt, és megcsókolta Reedet, hogy éreztesse szerelmét. - Légy csak nyugodtan biztos benne! Igaz, nincs itt gyertyafény, és azt sem akarom, hogy letérdelj előttem, de azt igen, hogy kérj meg. Reed tenyerébe fogta Maddy mindkét kezét, és az ajkához emelte őket, le nem véve róla a tekintetét. - Szeretlek, Maddy! Veled akarom leélni az életemet, gyerekeket akarok tőled, vállalni akarom veled az élet minden kockázatát. Ott akarok ülni az első sorban, nézni, ahogy kirobbanó sikereket érsz el a színpadon, és tudni, hogy ha az előadásnak vége, velem jössz haza. Hozzám jössz feleségül? Maddy lassan elmosolyodott, végül felragyogott az egész arca. Kinyitotta a száját, de csak egy bosszús nyöszörgésre futotta, mert kopogtak az ajtón. - Szabadulj meg tőlük! - súgta neki Reed. Maddy megszorította a kezét. - Ne mozdulj! Még levegőt se vegyél! - Felrántotta az ajtót, és már készült is ugyanazzal a mozdulattal becsukni. - Az ötöse, Miss O’Hurley. - Az egyik kellékes vigyorgott rá az ajtóból a bankjegyet lobogtatva. - Mégis győzött a csapata. Úgy látszik, maga mindent megnyer ma este. Maddy elvette a pénzt, aztán a válla fölött visszamosolygott Reedre. - Hogy magának milyen igaza van!

Lépj kapcsolatba velünk


info@partyajanlo.hu

+36 30 8354182


Elfogadom az ASZF-t.