8805 party - 6031 helyszín

Magyarország legnagyobb party keresője.
(...és sok más programé is... ;)

Válassz város/helyszín szerint: Válassz kategória szerint: Válassz előadó/szervező szerint: Válassz keresőszó szerint:

Keresési eredmény megosztásához küld el az alábbi linket :

Táncok 2.

PA - 2019-01-10

Majdnem egy hét telt el, mire Reednek sikerült elfoglaltságai közé beiktatnia egy újabb
próbatermi látogatást. A várhatóan jó üzlet érdekeivel igyekezett igazolni önmaga előtt ezt a
második helyszíni tájékozódást, de maga is tudta, hogy ez csak kifogás. Ezelőtt sosem akart
közvetlenül belebonyolódni egy darab színrevitelébe, tökéletesen megelégedett a producerrel
és a könyvelőkkel való megbeszélésekkel. Többet mondtak neki a mérlegek, a főkönyv és a
számoszlopok, mint egy öreg épület jellegzetes zajai és illatai. Ugyanakkor sosem árt
alaposabban meggyőződni egy befektetés hasznosságáról, főleg ha ebbe a befektetésbe
beletartozik egy furcsa, eleven mosolyú nőszemély is.
Reed idegennek érezte magát az épületben. Csak húszpercnyi taxiútra volt az irodájától,
mégis legalább olyan furcsa volt ott állni a próbateremben, mintha valami távoli, déltengeri
szigeten ácsorogna háromrészes öltönyében a csont fülbevalós bennszülöttek között.
Nem állíthatta, hogy vattába csomagolva élte volna eddig az életét. Látta közvetlen
közelről az élet árnyasabbik oldalát is, és találkozott a legkülönfélébb emberekkel. Mégis a
felvégen lakott, ahol csendesek és elegánsak voltak az éttermek, s lakása ablakából a Central
Park békés látványa tárult a szeme elé.
Amint felfelé tartott a lépcsőn, próbálta meggyőzni magát, hogy csak a természetes
kíváncsiságnak engedve jött el újra. S ezenkívül persze az üzleti érdekeire való tekintettel. A
Valentine Records lemezkiadó végül is nagy pénzt fektetett a Vetkőzz! című musicalbe, s a
cégért most már ő a felelős. Ennek ellenére belenyúlt a zsebébe, s játszani kezdett Maddy
hajkeféjével. Aztán enyhe viszolygással elindult a zene és a beszédhangok irányába.
A táncosokat egy tükrökkel körbevett teremben találta. De nem ám azt a csillogó,
flitteres tánckart, amelyre az ember befizet a Broadwayn, hanem egy szedett-vedett,
verejtéktől csöpögő csapatot kopott trikóban. Reed semmit sem látott a hivatásos tánckartól
elvárható precizitásból és egyöntetűségből. Egy pillanatra határozottan kényelmetlenül érezte
magát, miközben a táncosok - legtöbben csípőre tett kézzel - arra a kis emberre figyeltek,
akiről Reed tudta, hogy ő a koreográfus.
- Még egy kicsit több gőzt bele, fiúk, lányok! - adta ki az utasítást Macke. - Ez egy
sztriptízbár, nem első bálozók járják itt a francia négyest. Szexet árulunk, csak éppen
kedélyesen. Wanda, először tétován forgasd körbe a csípődet, aztán egyre szélesebb
mozdulattal! Maddy, menjen fel a férfiak vérnyomása, amikor a simit táncolod! Derékból
mozogj!
Macke be is mutatta, hogyan gondolja, Maddy pedig figyelt, átgondolta a mozdulatot, és
rávigyorgott a férfira.
- Láttam a jelmezem tervét, Macke. Ha így hajolok előre benne, az első sorban ülő
fiúknak tökéletes anatómialeckében lesz részük.
A férfi visszanézett rá.
- A te esetedben nem lesz túl nagy az a lecke.
A Maddy körül állók felvihogtak, sőt felnyerítettek. A lány derűs nevetéssel nyugtázta a
csipkelődést, majd a csapat újra beállt a korábbi pozícióba. Élvezettel mozdultak egy ütemre.
Reed egyre növekvő döbbenettel figyelte őket. Lábak lendültek, csípők ringatóztak,
férfiak és nők precízen kiszámított forgatagban találtak párjukra, pedig a kívülálló nem látott
mást, mint testek kavargó tobzódását. Emelések, ugrások, forgások, lábak dobbanása kábította
el a szemlélődő érzékeit. Ebből a nézőpontból Reed látta az erőfeszítést, az izzadságot, a
mély, kontrollált légzést is, amely a produkció mögött rejlett. Aztán előlépett Maddy, és a
férfi már nem látott rajta kívül semmi mást.
A trikó szorosan tapadt a lány testére, a sötétebb foltok csak hangsúlyozták az alakját.
Lába még a viharvert harisnyanadrágban is olyan hosszúnak látszott, mintha a derekából nőne
ki. Először lassan, csípőre tett kézzel lépett előre, majd jobbra, aztán balra, követve csípője
köröző mozgását. A férfi nem hallotta, ahogyan megadták neki az ütemet, de ő igen.
Karja a teste körül kígyózott, aztán fellendült a magasba. Nem kellett nagy képzelőerő
ahhoz, hogy észrevegye az ember, épp ledobott egy ruhadarabot. Lábát is a magasba
lendítette, lábfeje jóval a feje fölé került, majd amint leengedte, lassú, érzéki mozdulattal
végigsimított ujjai hegyével a combján.
Felgyorsult az ütem, s vele együtt Maddy tánca is. Úgy mozgott, tekergett, forgott
rugalmas, kígyózó mozdulatokkal, mint egy vadászó leopárd. Aztán amikor a többi táncos
vad tobzódásba kezdett a háta mögött, derékból előrehajolt és válla lenyűgöző ringásával
fejezte ki, amit a szerep megkívánt. Ekkor a csoportból kilépett egy férfi, és karon ragadta. A
lány alig tett többet, mint hogy kissé elfordította a törzsét és a fejét, mégis egyszerre volt
kihívás, gúnyos megvetés és elfogadás a mozdulatában. Amikor elhallgatott a zene, a férfi
szorosan magához ölelte, ő pedig hátrahajolt a karjában, miközben amaz keményen
megmarkolta a fenekét.
- Így már jobb - jelentette ki Macke.
A táncosok leengedtek, még arra sem pazarolva az energiát, hogy egyenesen tartsák
magukat. Maddy és a partnere szinte egymás karjába rogyott.
- Vigyázz a kezedre, Jack!
- Vigyázok - dőlt a lány vállának a férfi. - Rajta tartom a szemem.
Maddy még mindig lihegve felnevetett, mielőtt eltolta magától Jacket. Ekkor vette észre
az ajtóban ácsorgó Reedet, aki minden ízében a skatulyából előhúzott, sikeres üzletembert
testesítette meg. S mert szívesen látta újra, és biztos volt benne, hogy egyszer úgyis
viszontlátja, Maddy egyszerű, barátságos mosolyt küldött feléje.
- Ebédeljetek meg! - adta ki az utasítást Macke cigarettára gyújtva. - Maddy, Wanda és
Terry legyen itt egy óra múlva! Szóljon valaki Carternek, hogy őt is hívatom. A kórus fél
kettőre legyen a teremben beéneklésre!
Lassan kiürült a terem. Maddy a törülközőjébe temette az arcát, aztán odaballagott
Reedhez, aki mellett nem egy táncoslány kihívó pillantásokkal haladt el.
- Hát újra itt van - köszöntötte Maddy, a nyaka köré téve a törülközőt, majd finoman
elterelte a férfit az éhes táncosok útjából. - Látta az egészet?
- Az egészet?
- A táncot.
- Öö... igen. - Reed alig emlékezett másra, mint Maddy mozdulataira s a belőle áradó
érzékiségre.
A lány nevetve dőlt a falnak a törülköző két végébe kapaszkodva.
- No és?
- Meglehetősen hatásos. - Maddy most egyszerűen úgy nézett ki, mint egy
agyonhajszolt dolgozó nő. Vonzó ugyan, de nem éppen vágykeltő. - Magának... rengeteg az
energiája, Miss O’Hurley.
- Ó, én mindig tele vagyok energiával. Megint megbeszélésre jött?
- Nem. - A férfi kissé sután előhúzta a zsebéből a hajkefét. - Azt hiszem, ez a magáé.
- Ó, tényleg. - Maddy örömmel nyúlt a kefe után. - Már beletörődtem, hogy elveszett.
Kedves magától, hogy elhozta. - Újra leitatta az arcát a törülközővel. - Várjon egy kicsit!
A lány odalépett a zsákjához, hogy belegyömöszölje a törülközőt és a kefét, Reed pedig
élvezettel figyelte, ahogy megfeszül a fenekén a dressz, amint előrehajol. Aztán Maddy a
zsákkal a vállán visszafordult hozzá.
- Mit szólna egy ebédhez? - kérdezte.
Oly természetes volt ez a meghívás és annyira mulatságosan megnyerő, hogy a férfi
majdnem igent mondott. De csak majdnem.
- Már van programom.
- Akkor vacsora?
Reed felvonta a szemöldökét. A lány halvány mosollyal az arcán, nevető szemmel várta
a választ. Az általa eddig ismert nők hűvösen ráhagyták volna, hogy megtegye feléjük az első
lépést.
- Randevúra hív?
A kérdés óvatos udvariassággal lett feltéve, amitől Maddynek megint csak nevetnie
kellett.
- Nagyon gyorsan kapcsol, Valentine Records. Mondja, húsevő?
- Tessék?
- Azt kérdeztem, eszik-e húst - magyarázta a lány. - Sok embert ismerek, aki hozzá sem
nyúl.
- A... igen - felelte tanácstalanul Reed, s közben azon töprengett, miért érzi úgy, hogy
mentegetőznie kell.
- Remek. Akkor készítek magának sültet. Van tolla?
Reed még mindig nem tudta, mulattatja-e a helyzet, vagy csak meghökkentette.
Előkotort egy tollat a belső zsebéből.
- Tudtam, hogy lesz magánál - jegyezte meg Maddy, majd elhadarta a címét. - Hétre
várom. - Odakiáltott valakinek az előcsarnok túlsó felén, hogy várja meg, aztán elviharzott,
mielőtt a férfi elfogadhatta vagy elutasíthatta volna a meghívást.
Reed nem írta fel a címet, nem is felejtette el.
Maddy mindig is ösztönösen szokott cselekedni. Most is ezzel magyarázta azt, hogy
meghívta Reedet vacsorára, miközben alig ismeri, és nincs is a hűtőjében semmi izgalmas
néhány banános joghurton kívül. Ő az izgalmas, állapította meg magában, s hazafelé menet -
miután már tíz órát töltött talpon, sőt spiccen - lázas bevásárlásba kezdett.
Nem szokott gyakran főzni. Nem mintha nem tudott volna, ha nagyon szükséges, de
sokkal könnyebb volt kibontani egy konzervet vagy zacskót. Ha nem a színházról volt szó,
Maddy mindig a legegyszerűbb megoldásokhoz folyamodott.
Mikor odaért a házhoz, ahol lakott, a Gianelli házaspár épp veszekedett a földszinti
lakásban. Olasz szitkoktól visszhangzott az egész lépcsőház. Maddynek eszébe jutott a posta,
visszaballagott hát egy lépcsőfordulónyit, és kikereste a kulcscsomóján az apró, kopott
postaládakulcsot. Aztán a szüleitől kapott képeslappal, egy életbiztosításra szóló ajánlattal és
két számlával a kezében felkocogott a lépcsőn.
A második lépcsőfordulóban, a 242-es lakásban lakó friss házas fiatalasszony üldögélt,
kezében egy tankönyvvel.
- Hogy állsz az irodalommal? - kérdezte tőle Maddy.
- Elég jól. Azt hiszem, augusztusra meglesz a diplomám.
- Óriási! - A nő a jó hír ellenére magányosnak látszott. Maddy megállt mellette egy
pillanatra. - Tony hogy van?
- Túl van a meghallgatáson ahhoz a darabhoz az off-Broadwayn - ragyogott fel a lány
fiatal arca. - Ha felveszik a kórusba, nem kell többet pincérkednie esténként. Azt mondja,
nemsokára összeszedhetjük magunkat anyagilag.
- Ez nagyszerű, Angie. - Maddy óvakodott hozzátenni, hogy az anyagi jólét mindig
csak egy nemsokára bekövetkező álom marad a vándormulattatóknak. - Na, mennem kell.
Jön hozzám valaki vacsorára.
A harmadikon rockzene áradt ki az egyik lakásból, s hozzá hangos lábdobogás. A
diszkókirálynő gyakorol, állapította meg Maddy, amint továbbhaladt. A következő
lépcsőforduló után gyorsan előkotorta a kulcsát, s kinyitotta a lakása ajtaját. Már csak egy
órája maradt.
A konyha felé menet bekapcsolta a rádiót, aztán ledobta a bevásárlószatyrot az alig
kétarasznyi konyhapultra. Megmosott két nagy krumplit, és betette őket a sütőbe. Bekapcsolni
sem felejtette el, majd belezúdította a friss zöldséget a mosogatóba.
Egy pillanatra felötlött benne, hogy kicsit össze is kéne takarítani. Nem törölgetett
port... mióta is? Viszont elég sok minden halmozódott fel az asztalokon ahhoz, hogy ne
látszódjék a por. Lehet, hogy egyesek kissé rendetlennek tartanák a lakását, de legalább nem
unalmasnak.
Bútora és lakásdíszei nagy része a Broadwayről kiselejtezett darabokból állt. Ha lefutott
egy műsor - főleg ha megbukott csoda olcsón hozzá lehetett jutni a kellékeihez. Maddynek
ezek emlékszámba mentek, így aztán akkor sem cserélte új holmikra őket, mikor már
rendszeres jövedelemhez jutott. A függönyök pirosak voltak, és szemkápráztatóan díszesek - a
Pipifarm című musicalből. Az ívelt hátú, kőkeményre tömött kanapé egy olyan bukott musical
kelléke volt, amelyre már nem is emlékezett, de azt mondták róla, hogy állt egyszer a My Fair
Lady szalonjában is, amit Maddy készséggel elhitt.
Egyik bútordarab sem illett a másikhoz, sem az asztalok, sem a székek. Korszakok és
színek keveredtek egymással, ócskaságok és pompás, díszes tárgyak, s mindez nagyon illett
Maddyhez.
A falakat plakátok díszítették. Olyan daraboké, amelyekben szerepelt, de olyanoké is,
amelyeknél nem jutott túl az első válogatáson. Egyetlen növény volt a lakásban, egy
filodendron, amely élet és halál mezsgyéjén vegetált egy élénk színű cserépben az ablaknál.
Utolsóként tartotta a frontot, miután összes társa szép lassan elszáradt.
Maddy legértékesebb berendezési tárgya azonban egy égő rózsaszín neonfelirat volt,
melynek ívelt csövei az ő nevét írták a falra. Trace küldte neki, amikor először kapott munkát
a Broadwayn egy tánckarban. Az ő neve fényből írt betűkkel! Maddy bekapcsolta, ahogyan
általában szokta, mihelyt hazaérkezett, és arra gondolt, hogy noha a bátyja nem túl gyakran
kerül elő, mindig gondoskodik róla, hogy ne felejtsék el.
Úgy döntött, nem fordít túl sok időt a rendrakásra, hisz néhány nap alatt megint tele lesz
minden kacatokkal. Inkább csak néhány széket tett használhatóvá, és egy kupacba rakta a
képes újságokat meg a ki nem bontott postát. Sokkal fontosabb volt kimosni a táncruhát.
Meleg vizet engedett a kádba, tett bele egy kis mosószert, majd beledobta a délelőtti
táncórán viselt harisnyanadrágot és trikót, aztán utánuk hajította a próbán hordott holmiját is,
meg a homlokpántokat és a lábszármelegítőket. Térdig érő pulóvere ujját feltűrve nekilátott a
mosás, öblítés, csavarás egyhangú feladatának. Aztán mindent kiteregetett a kád fölé
hevenyészve kifeszített szárítókötélre.
A fürdő nem volt nagyobb, mint egy kis kamra. Amikor Maddy felállt és megfordult,
meglátta magát a mosdó fölötti tükörben. A tükrök hozzátartoztak az életéhez. Volt nap, hogy
nyolc órát is táncolt előttük, s figyelte, értékelte minden egyes izmát, teste minden
mozdulatát.
Most az arcát vette szemügyre. Egész jó felépítésű, elfogadható vonásokkal megáldott
arc, állapította meg. Hegyes kis állának, távol ülő szemének és ragyogó bőrének köszönhette
az olyan rémes dicséreteket, mint az aranyos, helyes és életerős. Semmi világrengető,
gondolta, de azért fel lehet dobni egy kicsit.
Hirtelen ötlettől vezérelve kinyitotta a tükrös ajtajú szekrénykét, és találomra kimarkolt
belőle mindenféle kozmetikumot. Folyton vette, sőt felhalmozta a szépítőszereket, szinte a
megszállottjuk volt. Nem tartotta furcsának ezt a hobbyt annak ellenére, hogy a színpadon
kívül alig festette magát. Viszont kéznél voltak, ha arra támadt kedve, hogy kísérletezzen az
arcával.
Tíz percig próbálgatta, milyen lenne a legjobb kikészítés. Feltette a sminket, majd
letörölte néhányszor, míg végül egy kis egzotikus színt adott a szemének, és egy alig
észrevehető, meleg árnyalatot az arcának. Visszatette a tégelyeket, tubusokat és ceruzákat a
szekrénybe, majd gyorsan becsukta az ajtaját, mielőtt újra kiborul minden.
Vajon a bort be kéne hűteni? - jutott eszébe hirtelen. Vagy szolgálja fel
szobahőmérsékleten, amely most megközelíti a huszonnyolc fokot?
Biztosan rossz címet adott meg ez a lány, gondolta Reed, hisz a saját memóriájában
csak nem kételkedhetett. Korán megtanulta, mennyire fontos emlékezni nevekre, arcokra,
adatokra és számokra. Ha az embernek a saját apja a tanára, akit egyenesen imád, gyorsan
megy a tanulás. Nem annyira Reed természetes képességei, mint inkább a sokévi gyakorlás
vezetett oda, hogy gond nélkül meg tudott jegyezni három számsort is egyszerre, és le tudta
ellenőrizni mindegyiket. Edwin Valentine megtanította a fiát arra, hogy egy bölcs üzletember
felveszi a legjobb könyvelőt, ugyanakkor gondoskodik róla, hogy ő maga legalább annyit
értsen a pénzügyeihez, mint a könyvelője.
Nem, nem felejthette el a címet, és nem cserélhette fel a számokat, viszont egyre jobban
hajlott arra, hogy a lány nem tudja a saját lakcímét.
A környék egyre nyomorúságosabbnak és veszélyesebbnek tűnt, minél beljebb autózott
a kerületbe. Az egyik ház előtt, a járdán egy törött szék állt, szakadt üléséből kilógott a kóc.
Néhány ember vitatkozott a tulajdonjoga fölött. Idős, atlétatrikót és sortot viselő férfi ült a
bejárat előtti piszkos verandán, dobozból szürcsölve a sört. Gyanakvó pillantásokkal kísérte
Reed autóját, amint az elhaladt előtte.
Hogyan is élhetne itt a lány? Vagy ami még fontosabb, miért élne ilyen környezetben?
Maddy O’Hurley egy évig játszott egy jól menő darabban, amellyel kiérdemelte a jelölést a
Tony-díjra. Nemrég telt le a szerződése. Előtte pedig megint csak egy évig játszotta a Csókolj
meg, Katám! főszerepét második szereposztásban.
Reed tudta róla mindezt, mert hirtelen fontossá vált a számára, hogy megtudja. Üzleti
okokból, szögezte le magában, amint a Maddy által megadott számú ház járdája mellé
kormányozta az autót. Egy nő, aki harmadik nagyszabású szerepére készül a Broadwayn,
megengedhetné magának, hogy olyan környéken lakjon, ahol éjszaka is ki lehet menni az
utcára.
Amint Reed kiszállt az autójából, észrevett egy kapucni mögé rejtőző srácot, aki egy
lámpaoszlopnak támaszkodott a közelben, és Reed dísztárcsáival szemezett. A férfi halkan
elkáromkodta magát, majd odalépett a fiúhoz. Ezúttal lazán öltözködött, de zakó és
nyakkendő nélkül is látszott rajta, hogy jómódúbb, előkelőbb társadalmi körökben forog.
- Mibe kerül, hogy vigyázz rá ahelyett, hogy ellopnád? - tette fel az egyenes kérdést.
A fiú változtatott kissé a tartásán, s felsőbbrendű mosollyal nézett vissza rá.
- Csinos kerekei vannak az úrnak. Erre nemigen lehet ilyen BMW-ket látni. Mindjárt
hozom a fényképezőgépem.
- Fényképezd le, ahányszor csak akarod, csak maradj is annál! - vett elő Reed egy
ötvenest a tárcájából. - Mondjuk azt, hogy az elkövetkező pár órában kereső foglalkozást
űzöl. Kapsz még egy húszast, ha minden a helyén lesz, mikor visszajövök. Akkor sem keresel
többet, ha lelopod a dísztárcsákat, és így legalább semmi mást nem kell tenned, mint szívnod
idekint a friss levegőt.
A fiú hosszasan nézte az autót, majd a gazdáját. Felmérte az ellenfelet, és latolgatta az
esélyeit. A palaszürke szem nyugodtan állta a tekintetét. Ha félelmet látott volna bennük,
tovább kísérti a szerencséjét. Ehelyett azonban elvette a pénzt.
- Maga a főnök. Végül is van néhány szabad órám - vigyorgott, elővillantva rémesen
girbegurba fogsorát. A bankjegy eltűnt a zsebében, mielőtt még Reed elindult volna a ház
felé.
A lány neve valóban ott szerepelt az egyik levelesládán az előcsarnoknak csak nagy
jóakarattal nevezhető kapualjban. 405-ös lakás. Lift nélkül. A férfi nekiindult a lépcsőnek
gyereksírástól, dobhártyaszaggató dzsessztől és olasz káromkodástól kísérve. Mire a harmadik
emeletre ért, már ő maga is szitkozódott.
Amikor kopogtak, Maddy épp könyékig merült a salátába. Tudta, hogy Reed pontos
lesz, mint ahogy azt is, hogy ő nem lesz készen, mire ideér.
- Várjon egy percet! - kiáltott ki a konyhából, aztán körülnézett, hol talál valami ruhát,
amelybe megtörölhetné a kezét. Hamar feladta, lerázta kezéről a nedvességet, amennyire
tudta, és indult ajtót nyitni. Határozott mozdulattal elfordította az ajtógombot, s szélesen
rámosolygott a férfira.
- Jó estét! Remélem, nem éhes, mert még nem végeztem.
- Nem. Én... - Reed visszanézett a válla fölött. - A lépcsőházban... - kezdett bele egy
mondatba, aztán inkább elhallgatott.
Maddy kidugta a fejét az ajtón, és beleszagolt a levegőbe.
- ...olyan büdös van, mint egy marhalegelőn - jelentette ki. - Guido valószínűleg
megint vacsorát főz. Jöjjön be!
Reednek tulajdonképpen számítania kellett volna a látványra, erre mégsem volt
felkészülve. Körbepillantott a piros függönyökön, a megdöbbentően kék szőnyegeken s a
székeken, melyek mintha egy középkori várból csöppentek volna ide. Igazából a Camelot
díszletéből származtak. A fehér falon pedig ott ragyogott a rózsaszín neon Maddy nevével.
- Ez aztán a lakás! - dünnyögte Reed.
- Szeretem is - válaszolt Maddy. A fejük fölül hirtelen lábdobogás hallatszott, három
egyidejű koppanás. - Balettnövendékek laknak az ötödiken - magyarázta meg a zajt a lány
könnyedén. - Tour jeté. Kér egy kis bort?
- Igen - pillantott aggódva a plafon felé Reed. - Azt hiszem, jólesne.
- Akkor jó. Nekem is. - Maddy visszalépett a konyhába, amelyet a nappalitól mindössze
a fal egy kanyargó kiszögellése és a képzelet választott el. - Az egyik fiókban talál itt egy
dugóhúzót - közölte Reeddel. - Kinyithatná az üveget, amíg én befejezem a vacsorát.
A férfi pillanatnyi tétovázás után azon kapta magát, hogy Maddy konyhafiókjaiban
kotorászik. Az elsőben egy teniszlabdát, néhány kulcsot és egypár fényképet talált, de
dugóhúzót nem. Átkutatott egy másikat is, miközben azon töprengett, mit is keres ő itt
egyáltalán. Az ötödiken a balettnövendékek folytatták a gyakorlást.
- Hogyan szereti a marhasültet?
Reed épp megtalálta a dugóhúzót egy csomó összevissza görbült fekete drót között.
- Közepesen átsütve.
- Rendben. - Ahogy Maddy lehajolt, hogy elővegye a serpenyőt a szekrényből, az arca
majdnem hozzáért Reed térdéhez. A férfi kihúzta a dugót az üvegből, aztán félretette a bort
levegőzni.
- Miért hívott meg vacsorára?
Maddy még mindig a szekrény aljában matatott, csak az arcát fordította felfelé.
- Nem volt semmi konkrét célom vele. Általában ritkán van bármivel is, amit teszek. De
ha magának jobban tetszik, mondjuk azt, hogy a hajkefe miatt. - A megtalált serpenyővel a
kezében felegyenesedett. - Különben meg jó magára nézni.
Maddy észrevette a humor felvillanását a férfi szemében, és tetszett neki, amit látott.
- Köszönöm.
- Ó, nagyon szívesen. - A lány félresöpörte a szemébe hullott tincsét, és egy pillanatra
felötlött benne, hogy hajat kéne végre vágatnia. - No és maga miért jött el?
- Fogalmam sincs.
- Ettől határozottan még érdekesebb a dolog. Eddig még nem támogatott egy színházi
előadást sem, jól tudom?
- Jól.
- Én pedig még sosem főztem vacsorát egy támogatónknak. Úgyhogy egy-egy. - Maddy
félretette a salátát, és nekilátott a húsnak.
- Hol találok poharakat?
- Poharakat? - visszhangozta Maddy, aztán az üvegre pillantott. - Ó, persze. Ott vannak
fent, az egyik szekrényben.
Reed lemondó tekintettel fogott bele az újabb keresésbe. Talált törött fülű csészéket,
több készletből összeverbuvált mesés, törtfehér porcelántányérokat és jónéhány műanyag
edényt. Végül rábukkant nyolc borospohárra, melyek között nem volt két egyforma.
- Úgy látom, maga nem híve az egyhangúságnak.
- Nem mondhatnám. - Maddy betette a serpenyőt a grillbe, aztán rácsapta a sütő ajtaját.
- Na, most már csak meg kell sülnie - mondta, és elvette a férfitól az odakínált borospoharat. -
A telt házra! - Azzal Reed poharához koccintotta az övét, majd nagyot kortyolt belőle.
A férfi a pohara pereme fölött méregette a lányt, aki még mindig a túlméretezett
pulóvert viselte, azonkívül mezítláb volt, és könnyű, fuvallatszerű, tiszta illatot árasztott.
- Maga egyáltalán nem olyan, mint amilyennek vártam.
- Ez kedves. Miért, mire számított?
- Azt hiszem, olyasvalakire, aki kicsit feltűnőbb, kicsit fásultabb, kicsit mohóbb,
éhesebb...
- A táncosok mindig éhesek - felelte Maddy halvány mosollyal, majd elfordult, hogy
sajtot reszeljen a krumplira.
- Arra gondoltam, két oka lehet a meghívásának. Először is talán információkat akar
szerezni a darab finanszírozásával kapcsolatban.
Maddy kuncogva tett a szájába egy sajtforgácsot.
- Reed, nekem épp elég a nyolc táncbetét, de lehet, hogy tíz, ha Macke akarata
érvényesül, meg a hat dal, és a szöveget még nem is számoltam. A pénzügyeket meghagyom
magának és a producereknek. Mi volt a második ötlete?
- Az, hogy ki akar kezdeni velem.
A lány szemöldöke inkább kíváncsian, mint meglepetten szaladt a magasba. Reed sötét,
nyugodt szemmel, hűvös mosollyal kitartóan figyelte, mint aki magában mulat a dolgon.
Cinikus egy alak, gondolta Maddy, a férfi rovására írva a viselkedését. Persze talán oka van
annak, hogy ilyenné vált, bár annál nagyobb szégyen.
- Általában kikezdenek magával a nők?
Valentine arra számított, hogy a lány zavarba jön vagy bosszankodni kezd, netán végső
esetben nevetni fog. Ehelyett enyhe kíváncsisággal tekintett vissza rá.
- Ezt inkább hagyjuk, jó?
- Szerintem igen - ütötte a vasat Maddy, miközben egy pecsenyevilla után kutatott,
amellyel megfordíthatná a sültet. - És feltételezem, ez egy idő után magának már nem tetszik.
Nekem sosem volt ilyen gondom, a férfiak mindig a nővéremmel akartak kikezdeni. - A lány
megtalálta a villát, nagy nyikorgással kinyitotta a sütő ajtaját, és megfordította a húst.
- Csak egy van - jegyezte meg Reed.
- Nem, két nővérem van.
- A húsról beszélek. Csak egy szeletet süt.
- Igen, tudom. A magáé.
- Maga nem eszik?
- De, hogyne, csak vörös húst ritkán - csukta vissza a sütő ajtaját Maddy. - Eltömődik
tőle az ember szervezete. Úgy számoltam, ad majd egy falatot a magáéból. Tessék! -
nyújtotta oda a férfinak a salátástálat. - Vigye ezt oda arra a kis asztalra az ablaknál! Már
majdnem készen vagyunk.
A vacsora jónak, sőt kitűnőnek ígérkezett. Miközben Reed figyelte a lány kapkodó
főzőcskézését, már kezdtek kételyei támadni, de ez a saláta a maga sokféle zöldjével és
fűszeres vinaigrette öntetével olyan volt, mint egy szimfónia. A gőzölgő krumplira Maddy
sajtot és húsos sült szalonnát halmozott, s a sült pontosan olyan puhának tűnt, amilyennek
Reed szerette. A bornak pedig megvolt a maga zamata és ereje.
Maddy még mindig az első poharát őrizgette. A Reed szerint normális adagnak csak a
töredékét ette, de láthatóan élvezett minden falatot.
- Egyen még a sültből! - kínálta a férfi, de Maddy megrázta a fejét. Vett viszont még
egy kis adagot a salátából. - Azt hiszem, az olyanoknak, akik akkora fizikai igénybevételnek
vannak kitéve, mint maga, többet kellene enniük, hogy pótolják az elvesztett energiát.
- A táncosok jobb, ha egy kicsit soványak. Csak az a lényeg, hogy a megfelelő dolgokat
együk. Ezt igazából nagyon utálom - tette hozzá a lány mosolyogva, egy kis darab fejes
salátát és kevéske lucernacsírát véve a villájára. - No, nem a helyes étkezést, mert enni
szeretek, bármit. Néhanapján azért kirúgok a hámból és bekebelezek több ezer kalóriát, de ez
csak különös ünnepnapokon fordulhat elő.
- Éspedig?
- Mondjuk, ha három napig esik az eső, aztán hirtelen kisüt a nap. Ez épp elég ok arra,
hogy megünnepeljem néhány csokis keksszel. - Maddy öntött magának még egy fél pohár
bort, és megtöltötte a férfi poharát is, még mielőtt észrevette volna elgondolkodó
arckifejezését. - Maga talán nem szereti a csokis kekszet?
- Még sosem gondoltam rá úgy, mint amivel ünnepel az ember.
- Mert még sosem élt olyan abnormális életet, mint a táncosok.
- Maga abnormálisnak tartja az életét?
- Én nem, de sokan mások igen - felelte a lány, azzal az asztalra könyökölve
megtámasztotta az állát. Az étel - bármennyire is sokat ábrándozik általában róla - várhat, ha
érdekes beszélgetés van kilátásban. - A maga élete milyen?
Az ablakon egyre kevesebb fény szűrődött be, odakint sötétedett. Az utolsó fénysugarak
megcsillantak a lány haján. Máskor oly nyílt, tiszta tekintetű szeme most inkább sötéten
csillogott, mint egy lusta, de ugyancsak figyelmes macskáé. A bolondos, rózsaszín neon
vibrálva írta ki a nevét a feje mögött.
- Nem tudom, mit mondjak erre.
- Akkor hadd találgassak! Szerintem egy lakásban él, amely valószínűleg a parkra néz
bökött közben Maddy újra a salátájába, le nem véve a szemét a férfiról. - Ming kori vázák,
drezdai porcelántárgyak meg hasonlók. Több időt tölt az irodájában, mint otthon.
Lelkiismeretes a munkában, teljesen az üzletnek szenteli magát, mint minden felelősségteljes,
második generációs üzletember. Csak alkalomadtán randevúzik, mert nincs sem ideje, sem
kedve egy igazi kapcsolathoz. Többet járna múzeumokba, ha meg tudná oldani, néhanapján
megnéz egy külföldi filmet, és a francia éttermeket részesíti előnyben.
Ez a lány most nem gúnyolódik, állapította meg magában Reed, de inkább mulat rajta,
mint hogy értékelné az életformáját. A férfi bosszankodni kezdett. Nem is annyira a leírás
miatt, hanem azért, mert a lány ennyire könnyen átlátott rajta.
- Nagyon ügyes.
- Igazán sajnálom - felelt Maddy olyan őszintén, hogy a férfi bosszúsága menten
elpárolgott. - Ez az egyik rossz szokásom. Véleményt alkotok az emberekről és kategóriákba
gyömöszölöm őket, miközben megütne a guta, ha más csinálná velem ugyanezt. -
Elhallgatott, és beharapta az alsó szája szélét. - Mennyire találtam el?
Nehéz volt ellenállni Maddy őszinte humorának.
- Meglehetősen pontosan.
A lány nevetve rázta meg a fejét, csak úgy repdesett a haja körülötte, mielőtt
visszahullott volna. Lótuszülésbe hajtogatta a lábát.
- Megkérdezhetem, miért támogat egy sztriptiztáncosnőről szóló darabot?
- Megkérdezhetem, miért játssza a főszerepet egy sztriptiztáncosnőről szóló darabban?
Maddy olyan csillogó szemmel nézett a férfira, mint egy tanító néni, akinek a diákja
különös éleslátásról tett tanúbizonyságot.
- Azért, mert félelmetesen jó! Ezt úgy tudja az ember rögtön megállapítani, hogy a
dalok és a táncszámok nélkül olvassa el először a szövegkönyvet. A zene megadja egy darab
ritmusát, kiemel, felnagyít dolgokat, így nélküle lehet igazán látni, hogy ez a történet jó.
Tetszik, ahogy Mary fejlődik anélkül, hogy alapvetően meg kéne változnia. Nehéz élete volt,
de kihozta a lehető legtöbbet belőle. Még többet akar, és dolgozik is rajta, hogy elérje, mert
megérdemli. Az egyetlen bibi az, hogy tényleg belezúg abba a fickóba. Minden álmát
megtestesíti anyagi értelemben, és a lány szinte az eszét veszti miatta. Miután beleszeretett, a
pénz és a rang már semmit sem számít, de azért végül azt is megkapja a fiúval együtt. Ez
tetszik.
- És boldogan élnek, míg meg nem halnak?
- Maga nem hisz az ilyesmiben?
A férfi arckifejezése hirtelen és igencsak furcsán megváltozott.
- Csak a színpadon.
- Akkor meg kéne hallgatnia a nővérem történetét.
- Azét, amelyikkel kikezdenek a férfiak?
- Nem, a másikét. Kér egy csokikrémes fánkot? Vettem magának egyet, és ha meg
akarná enni, adhatna belőle nekem is egy falatot. Csúnya dolog lenne tőlem, ha
visszautasítanám.
A csodába! Ez a lány percről percre megnyerőbb, gondolta Reed. Nem az ő esete, nem
az ő tempója, nem az ő stílusa, és mégis...
Mosolyogva válaszolt:
- Nagyon jólesne egy csokíkrémes fánk.
Maddy kiment a konyhába, csörgött-zörgött egy darabig, aztán visszatért a magas,
csokoládéval bevont tetejű süteménnyel.
- Abby nővérem az autóversenyző Chuck Rockwellhez ment feleségül. Hallott a
fickóról?
- Igen. - Reed sosem imádta különösebben az autósportot, de a név ismerősen csengett.
Néhány éve halt meg egy balesetben.
- Nem működött a házasságuk, Abby valóban rémes éveket tudhat a háta mögött.
Egyedül nevelte a két kisfiát egy farmon, Virginiában. Nem volt egy vasa sem, és érzelmileg
is teljesen kikészült. Néhány hónapja hozzájárult, hogy megírja valaki Rockwell életrajzát. Az
író szerintem azzal érkezett a farmra, hogy térdre kényszeríti Abbyt. - Maddy letette a
süteményt az asztalra. - Szóval megkínál belőle?
Reed engedelmesen levágott egy falatot a villájával, és felajánlotta Maddynek. A lány
egy hosszúra nyúlt pillanatig élvezettel hagyta az omlós fánktésztát és a csokoládés krémet
olvadozni a nyelvén.
- No és, mi történt a nővérével?
- Hat hete férjhez ment az íróhoz - mosolyodott el a lány. Úgy ragyogott az arca, mint
mögötte a rózsaszín neon. - És boldogan élnek, míg meg nem halnak. Nem csak
színdarabokban fordul elő az ilyesmi.
- Miből gondolja, hogy a nővére második házassága jó lesz?
- Abból, hogy ez az igazi. - A lány előrehajolva, mélyen Reed szemébe nézett. - A
nővéreim és én ikrek vagyunk, ismerjük egymás minden rezdülését. Amikor Abby hozzáment
Chuckhoz, határozottan szomorú voltam. Érti? Itt, belül tudtam, hogy nem cselekszik
helyesen, ebből a kapcsolatból sosem fog kisülni semmi jó, mert ugyanolyan jól ismerem
Abbyt, mint saját magamat. Csak remélni tudtam, hogy nem lesz igazam. Amikor viszont
Dylanhez ment hozzá, teljesen más érzés fogott el. Mint amikor az ember kiengedheti végre a
visszatartott levegőt, és ellazulva hátradőlhet.
- Dylan Crosbyról van szó?
- Igen. Ismeri?
- Írt egy könyvet Richard Baileyről, akinek húsz éven át a Valentine Records adta ki a
lemezeit. Meglehetősen jól megismertem Dylant, amíg az anyagát gyűjtötte.
- Kicsi a világ.
- Az.
Már csaknem teljesen besötétedett, az ég alja bíborszínt öltött, de a lánynak nem jutott
eszébe villanyt gyújtani. A balettnövendékek már rég abbahagyták a gyakorlást, csak a
lépcsőház felől hallatszott egy kisbaba kétségbeesett sírása.
- Miért lakik itt? - kérdezte hirtelen Reed.
- Hogyhogy itt? - értetlenkedett Maddy. - Miért ne?
- Az utcasarkon rablóbandák tanyáznak, a szomszédok üvöltöznek...
- És? - biztatta a lány Reedet a felsorolás folytatására.
- Költözhetne jobb környékre is.
- Minek? Ezt a környéket jól ismerem, már hét éve lakom itt. Közel van a Broadwayhez,
a próbatermekhez és a táncórákhoz. Itt talán a lakók fele is cigány.
- Nem lennék meglepve.
- Ó, én a tánckari cigányokra gondolok - nevetett Maddy, s játszani kezdett a
filodendron levelével. Nem figyelt fel rá, hogy ez a mozdulat belső feszültségére utal. - Azok
a táncosok nevezik magukat cigányoknak, akik darabról darabra vándorolnak, és várnak a
nagy áttörésre. Nekem sikerült, de ez nem jelenti azt, hogy már nem vagyok cigány. -
Felnézett a férfira, s közben azon tűnődött, miért olyan fontos neki, hogy megértesse vele ezt
az érzést. - Az ember nem bújhat ki a bőréből, Reed. Vagy legalábbis nem kellene kibújnia.
Ezt a férfi is így látta. Annak az Edwin Valentine-nak a fia volt, aki néhány más
pályatársával együtt felrázta a lemezgyártó ipart. Beleszületett a sikerbe, a gazdagságba,
számára sosem volt feladat a túlélés. Ahogyan Maddy megállapította róla, mindene volt az
üzlet, mert mindig is része volt az életének. Türelmetlen volt, sőt gyakran kíméletlen, s olyan
ember, aki a lap alján gondosan elolvassa az apró betűt is, aztán nekilát, hogy a maga szája íze
szerint értelmezze. Igazán semmi keresnivalója nem volt ebben az egyre sötétebb lakásban,
ennek a macskaszemű, megfejthetetlen mosolyú nőnek a társaságában. Az meg végképp nem
illett hozzá, hogy arról ábrándozzon, milyen is lenne reggelig itt maradni!
- Megöli azt a növényt - dörmögte.
- Tudom, mindig így járnak nálam. - Maddynek nyelnie kellett, mielőtt meg tudott
szólalni, ami eléggé meglepte. Az zavarta meg, ahogy a férfi ránézett, amilyen hangon szólt
hozzá és ahogy ott ült előtte. Egy arc talán még be tudta csapni Maddyt, de egy testtartás
soha. Reed tartása feszültségről árulkodott, ahogy az övé is. - Folyton veszem őket, aztán
meg tönkreteszem mindegyiket.
- Túl sok napot kap - vélte a férfi, aztán akarata ellenére végigsimította Maddy kézfejét
az ujjaival. - És túl sok vizet. Ugyanolyan könnyű túldédelgetni valamit, mint elhanyagolni.
- Erre nem gondoltam - felelte a lány halkan, a karján felkúszó és a gerincén
végigszánkázó remegéseket végigkövetve. - A maga növényei biztosan pompásan érzik
magukat, mert tökéletesen kiegyensúlyozott gondozásban részesülnek. - Maddy azon kapta
magát, hogy eltűnődik, vajon ugyanígy járnak-e Reed asszonyai. Aztán jobbnak látta felállni,
mert a teste nem úgy reagált, ahogy elvárta tőle. - Teával tudom még kínálni, kávét nem tartok
itthon.
- Köszönöm, nem kérek. Mennem kell.
Persze ez nem volt igaz, Reednek nem volt semmi programja már aznapra. Túlélési
ösztöne azonban mindig figyelmeztette, mikor tanácsos visszavonulni. - Élveztem a vacsorát,
Maddy. És a társaságát is.
A lány lassan fújta ki a levegőt, mintha egy magas ugrás után érkezett volna talajra.
- Örülök. Akkor majd megismételjük.
Ösztönösen válaszolt így, általában ösztönösen tett mindent. Nem is szentelt a
kijelentésének további gondolatot. Meleg, baráti gesztussal a férfi vállára tette a kezét, s egy
röpke pillanatra az ajkához érintette az ajkát. Valóban egy pillanat volt csak az egész, de
viharként söpört végig mindkettejükön.
Reed érezte Maddy puha száján, hogy a lány halványan mosolyog. S érezte a futó csók
fűszeres édességét is Maddy csábító, finom illatával együtt. Ahogy a lány eltávolodott tőle,
hallotta, amint gyorsan, meglepetten szívja be a levegőt, s ugyanezt a meglepődést látta
tükröződni a szemében.
Mi volt ez? - kérdezte magától Maddy. Az isten szerelmére, mi volt ez? Nem álltak
távol tőle a könnyű, baráti csókok, gyors ölelések, alkalmi érintések. Eddig viszont egyik sem
rázta meg ennyire. Ebben a rövid érintésben benne volt mindennek az ígérete, amit valaha is
képzelt egy igazi csókról, s hirtelen többre vágyott. Mivel egész életére rányomta bélyegét az
önuralom vagy inkább az önmegtagadás, úgy döntött, legközelebb nem lesz nehéz elkerülnie,
hogy játsszon a tűzzel.
- Örülök, hogy eljött - mondta végül, önmaga számára is meglepően remegő hangon.
- Én is. - Reednek ritkán kellett önuralmat gyakorolnia, s ritkán kényszerült arra, hogy
bármit megtagadjon magától. Most mégsem tehetett egyebet. - Jó éjszakát, Maddy!
- Jó éjszakát!
Maddy nem mozdult, míg Reed ki nem lépett az ajtón, de utána a testére hallgatva
jobbnak látta leülni. Jó lesz átgondolni ezt még egyszer! - figyelmeztette magát. Mégpedig
hosszan és alaposan. Aztán pillantása a kókadozó, sárguló szobanövényre vándorolt a sötét
ablakban. Furcsa, de eddig nem vette észre, hogy az ő életére is régóta árnyék borul.

Lépj kapcsolatba velünk


info@partyajanlo.hu

+36 30 8354182


Elfogadom az ASZF-t.