7431 party - 6182 helyszín

Magyarország legnagyobb party keresője.
(...és sok más programé is... ;)

Válassz város/helyszín szerint: Válassz kategória szerint: Válassz előadó/szervező szerint: Válassz keresőszó szerint:

Keresési eredmény megosztásához küld el az alábbi linket :

Táncok 3.

PA - 2019-01-17

Maddy a többi táncossal egy sorban, a korlát mellett melegítette be az izmait. A
tánctanár egyenként kiáltotta a pozíciókat: plié, tendu, attitude. A lábak, testek, karok
engedelmeskedtek, vég nélkül ismételve a mozdulatokat.
A reggeli gyakorlás az ismétlések órája volt. Emlékeztetni kellett a testet, hogy valóban
képes természetfölötti teljesítményre, s újra meg újra tökéletesen tud kivitelezni
természetellenes mozgásokat. Enélkül a táncosok teste fellázadna és tiltakozna a megerőltetés
ellen, nem lenne hajlandó csípőből kifordítani a lábat, mintha gömbcsuklón forogna, nem
hajolna meg a normális mértéken túl vagy nyúlna meg a természetesnél sokkal erőteljesebben.
Tulajdonképpen akkor viselkedne a tőle általában elvárható módon.
Maddynek nem volt szüksége különösebb összpontosításra. Természetétől fogva
fegyelmezett teste, veleszületett ösztöne magától végezte a bemelegítést. Gondolatai
nyugodtan elkalandozhattak, nyugodtan ábrándozhatott, miközben eljutottak agyáig az
utasítások is.
Grand plié. Térde behajlott, teste lassan lesüllyedt, míg szinte a sarka fölött lebegett.
Először remegtek az izmok, aztán beletörődtek a helyzetbe. Maddy eltűnődött, vajon Reed
bent van-e már az irodájában, bár alig múlt kilenc óra. Valószínűleg igen. Úgy képzelte, hogy
szokás szerint a titkárnője és az asszisztense előtt ér be a hivatalba. Vajon gondol-e rá
egyáltalán?
Attitude en avant. Maddy lába magától emelkedett, majd megállt kilencvenfokos
szögben. Kitartotta a pózt a megfelelő ideig. Valószínűleg nem, jutott a logikus
következtetésre. Annyira tele lehet a feje a különféle programokkal, megbeszélésekkel, hogy
bizonyára nincs ideje kóbor gondolatokra.
Battement fondu. Maddy a behajló támasztó lába alá húzta vissza a lábfejét. Aztán
fokozatosan, lassan felegyenesedett érezve s kihasználva teste ellenállását. Minek is gondolna
most rá Reed? Talán majd később feléje kalandoznak a gondolatai, hazafelé menet vagy
otthon, egy ital fölött. Legalábbis jólesett ezt feltételeznie.
Hűséges, szürke trikója nyirkos volt az izzadságtól, amikor eljött a korláttól, hogy
végrehajtsa a terem közepén végzendő gyakorlatokat. Az iméntiek is sorra fognak kerülni
még egyszer. A megadott jelre beállt az ötödik pozícióba, és táncolni kezdett.
Egy, két, há, négy! Egy, két, há, négy!
Odakint esett az eső. Maddy nézte, ahogy végigcsorog a homályos kis ablakon,
miközben utasításra hajlongott, nyújtózott, és kitartotta a pózokat. Langyos eső, gondolta.
Már akkor nehéz, párás volt a levegő, amikor reggel a próbára indult. Remélte, hogy nem áll
el, míg ő ismét ki nem kerül az utcára.
Gyerekkorában nem sok ideje jutott sétálni az esőben. Nem mintha megbánta volna
egyetlen percét is annak az időszaknak, de a családjával együtt több időt töltött próbákon és
vasútállomásokon, mint parkokban és játszótereken. A szüleik maguk voltak a mókás kedvű
játszótársak, mindig telve játékkal, rejtvénnyel, mesével. Cikornyás, túlzó, mulatságos
történetek voltak ezek, mindegyik önmagában egy kis világ. Ha az embert azzal áldotta meg a
sors, hogy két végtelen képzelőerejű, ír származású szülője legyen, a határ csak a csillagos ég.
Maddy rengeteget tanult tőlük, a táncnál sokkal többet. Rendes iskolai oktatásban alig
volt része, de a földrajzot alaposan megtanulta útközben. Látni a Mississippit sokkal többet
jelentett, mint olvasni róla. Az angolt, a nyelvtant és az irodalmat azokból a könyvekből
tanulta, amelyeket a szülei szívesen olvastak és továbbadtak a gyerekeiknek. A gyakorlati
matematika pedig megélhetési kérdés volt. Maddy iskolázottsága tehát legalább annyira nem
volt szokványos, mint az, ahogy szórakozni szokott, mégis kiforrottabb személyiségnek és
műveltebb embernek tarthatta magát sokaknál.
Nem hiányoztak neki a parkok és a játszóterek, kész körhinta volt az egész gyerekkora.
Most viszont, felnőtt nőként, ha tehette, nem mulasztotta el a sétát az esőben.
Egy séta az esőben valószínűleg nem lenne Reed kedvére való. Talán még egyszer sem
jutott eszébe, hogy ki kéne próbálnia. Világok választották el őket egymástól: a születésük, az
ízlésük, a hajlamaik. Maddy jobb lába chasséba siklott, hátra, előre, majd oldalt. Aztán
megint. Reed nyilván logikus, józan, talán egy kicsit kíméletlen is. Az üzleti életben nem
lehet másként boldogulni. Azt persze senki sem tartaná logikusnak, hogy valaki nap mint nap
természetellenes pózokba kényszeríti a testét. No és senki sem tartaná józan dolognak, hogy
valaki testestül-lelkestül a színháznak él és kiszolgáltatja magát a közönség szeszélyének.
Ami pedig a kíméletlenséget illeti, ő csak önmagával szemben volt kíméletlen.
Akkor meg miért nem tud Reeden kívül semmi másra gondolni? Miért jár egyfolytában
azon az esze, ahogy a lenyugvó nap megcsillant a haján, mélyebb árnyalatot adva neki, vagy
ahogy ránézett egyenes, érdeklődő, bár cinikus tekintettel? Nem butaság, ha egy optimista
ember egy cinikus iránt érdeklődik? De, természetesen az. Csakhogy csinált ő már ennél
nagyobb butaságokat is.
Egyetlen leheletnyi csókocska volt az egész. Reed át sem ölelte, nem szorította mohón
az ajkát az övéhez, Maddy mégis újra meg újra átélte azt a pillanatot. Úgy érezte igazából
egészen biztos volt benne -, hogy Reed lelkében is megmozdított ez az érintés valamit.
Bármennyire is csacsiságnak tűnt, Maddy felidézte az abban a pillanatban rajta átáramló
érzelmeket, és újra átélte őket, amitől még inkább melege lett, pedig már eddig is lángolt a
bőre, s szaporábbá vált a gyakorlástól már amúgy is felgyorsult a szívverése is.
Milyen különös, töprengett, hogy egy érzés puszta emléke ekkora változásokat tudjon
az emberben okozni. Egy sor pirouette következett, mire Maddy újra felidézte az érzést, ami
szédületes tempót kölcsönzött a forgásnak.
Maddy haja még mindig csöpögött a zuhanyozástól, amikor magára rángatott egy
foltozott, élénksárga kertésznadrágot. A próbaterem zuhanyozói megteltek kölni- és
púderillattal. Egy derékig meztelen, magas lány ült az egyik sarokban, s egy görcsöt
igyekezett kimasszírozni a lábszárából.
- Igazán kedves tőled, hogy szóltál nekem erről a foglalkozásról. - A farmert és szoros
pulóvert viselő Wanda sietősen kontyba csavarta a haját. - Itt keményebben megdolgoztatnak,
mint ahová eddig jártam, és még öt dollárral kevesebbet is kérnek érte.
- A Madame szereti a cigányokat - felelte Maddy lovagló ülésben helyet foglalva egy
hosszú padon.
Előrehajolt, és fölülről irányította a hajszárítót a tarkójára.
- Nem mindenki lenne hajlandó megosztozni a jó táncórákon azok közül, akik olyan
magasra jutottak, mint te.
- Ugyan már, Wanda!
- Ez nem egy nagy testvériség, drágám!
Wanda az utolsó tűt is a kontyába tűzte. A tükörből nézett Maddyre, s még a vöröses haj
függönyén át is látta, hogy az tiltakozó grimaszt vág. - Most te vagy a vezető táncos, de ne
mondd, hogy nem érzed a mögötted jövők lihegését a nyakadon!
- Ez csak arra sarkall, hogy még keményebben dolgozzam. - Maddy hátrarázta a haját.
Elment a türelme a szárítástól. - Hol szerezted ezt a fülbevalót?
Wanda épp feltette a majdnem vállig csüngő, égővörös prizmákat a fülébe, amelyek vad
táncba kezdtek fejének minden mozdulatától. Mindketten csendes elismeréssel nyugtázták az
eredményt.
- Egy butikban, Greenwich Village-ben. Öt hetvenötért.
Maddy felállt a padról, hogy közelről is megszemlélje a fülbevalót. Összehúzott
szemmel fontolgatta, hogyan állna neki.
- Volt kékben is?
- Lehet. Szereted a feltűnő színeket?
- Imádom.
- Elcserélem azért a pulóveredért, amelyik tele van szemekkel.
- Áll az alku! - vágta rá azonnal Maddy. - Hozom a próbára.
- Boldognak látszol.
Maddy elmosolyodott, és lábujjhegyre állt, hogy Wanda fülébe tudjon suttogni:
- Boldog is vagyok.
- Úgy értem, úgy nézel ki, mint aki amolyan pasiboldog.
Maddy felvonta a szemöldökét, és tanulmányozni kezdte az arcát a tükörben. Festék
nélkül egészségesen csillogott a bőre. Telt, szép vonalú szájára sem hiányzott a rúzs. Csak az
a kár, hogy a szempillái meglehetősen világosak és rövidek. Bezzeg Chantel sötétebb és
hosszabb szempillákkal dicsekedhet.
- Pasiboldog - ismételte a kifejezést. Határozottan tetszett neki. - Valóban találkoztam
egy pasival.
- Látszik rajtad. Jóképű?
- Csodálatos. Hihetetlenül szép szürke szeme van. Tiszta szürke, nincs benne semmi
zöldes. És van neki itt egy kis vágás - érintette meg Maddy az állát.
- Mesélj, milyen a teste!
Maddy felkacagott, és átölelte Wanda vállát. Az igazi barátságok gyorsan szövődnek,
gondolta.
- Széles a válla, és nagyon karcsú. Jól tartja magát. Azt hiszem, kemények az izmai.
- Csak azt hiszed?
- Még nem láttam meztelenül.
- Ó, drágám, mi a baj?
- Eddig csak egyszer vacsoráztunk együtt. - Maddy hozzá volt szokva a nyílt beszédhez.
Igazából többet beszélt a testiségről, mint amennyit gyakorolta. - Azt hiszem, érdeklődik
irántam, már a maga zárkózott módján.
- Hát akkor rajtad áll, hogy felszabadultabban is érdeklődjön. Nem táncos, igaz?
- Nem.
- Az jó. - Wanda még egyszer meglóbálta a fülbevalóit, aztán odanyúlt, hogy kivegye
őket a füléből. - A táncosok pocsék férjek. Én már csak tudom.
- Hát, arra nem is gondoltam, hogy férjhez menjek hozzá... - kezdte Maddy, aztán tágra
nyílt szemmel meredt barátnőjére. - Te már voltál egyszer egy táncos felesége?
- Öt évvel ezelőtt. A Pippin felújításában táncoltunk együtt a karban, és az lett a vége,
hogy a bemutató napján összeházasodtunk. - Átnyújtotta a fülbevalót Maddynek. - A gond
csak az volt, hogy már akkor elfelejtette, mire kötelez egy jegygyűrű, mikor még le sem
vették a darabot a műsorról.
- Igazán sajnálom, Wanda.
- Jó tanulság volt - vont vállat a nő. - Ne bonyolódj semmiféle törvényes kapcsolatba
egy sima beszédű, jóképű pasassal. Hacsak nincs tele pénzzel - tette hozzá. - A tiéddel mi a
helyzet?
- Hogy az enyém...? Ó! - Maddy lebiggyesztette az ajkát. - Azt hiszem, jól van
eleresztve.
- Akkor fogd meg magadnak! Ha mégsem jól sül el a dolog, legalább enyhíti a
bánatodat a szép kis tartásdíj.
- Nem hiszem, hogy annyira cinikus vagy, mint amilyennek mutatni akarod magad -
szorította meg Wanda vállát Maddy. - Nagyon fájt?
- Veszettül. - Wanda hirtelen egész furcsának találta, hogy ezt eddig senki füle hallatára
nem ismerte el, csak legbelül. - Mondjuk úgy, hogy legalább megtanultam: egy házasság sem
működik, ha a két ember közül akár csak az egyik is megszegi a szabályokat. Mit szólnál egy
reggelihez?
- Kösz, nem érek rá - válaszolt Maddy a pad alatt kókadozó filodendronra pillantva. El
kell vinnem ezt valahová.
- Ezt? - vigyorodott el Wanda. - Ennek már nem kell más, csak egy tisztességes temetés.
- Inkább megfelelően kiegyensúlyozott gondoskodás - helyesbített Maddy, a fülébe
dugva a fülbevalót.
Reed egyfolytában Maddyre gondolt. Nem szokott hozzá, hogy bármi is megzavarja a
napirendjét, különösen nem egy szeleburdi, különös nőszemély, akinek neonból van kiírva a
neve a szobája falára. Az égvilágon semmi közös nincs bennük. Már előző éjjel is ezt
ismételgette magában, amikor nem tudott elaludni. Semmi sincs ebben a lányban, ami
vonzhatná. Hacsak az aranybarna szeme nem. Vagy a nevetése, amely még órákkal később is
visszhangzik az ember fülében.
Reed jobban szerette a hagyományos ízlésű, elegánsan viselkedő nőket. Azok, akikkel
eddig hosszabb-rövidebb ideig együtt volt, még fegyveres őr kíséretében sem
merészkednének az autójukkal Maddy lakása környékére, nemhogy ott laknának. Arról pedig
szó sem lehetne, hogy belecsipegetnének az ételébe a tányérján. A nők, akikkel eddig
találkozott, jártak a színházba, nem pedig szerepeltek ott. No és semmiképp sem engedték
volna meg, hogy izzadtan lássa őket egy férfi.
Vajon miért gondolja most, a Maddy O’Hurleyvel való néhány rövid találkozás után,
hogy ezek a nők mind szörnyű unalmasak voltak? Dehogyis voltak azok! Reed újra
nekiveselkedett az előtte fekvő eladási statisztikáknak. Sosem randevúzott egy nővel pusztán
azért, mert szép volt a külseje. Okos beszélgetésre, közös érdeklődésre, humorra és stílusra is
vágyott egy nőben. Mert mi van, ha épp a Metropolitan impresszionista kiállítását támad
kedve megvitatni a vacsoránál, vagy a St. Moritz-i időjárást a brandy kortyolgatása közben?
Szándékosan került azonban minden nőt, akinek bármi köze volt a szórakoztatóiparhoz.
Tisztelte a művészeket, sőt csodálta őket, de a társasági életben megtartotta tőlük a három
lépés távolságot. A Valentine Records fejeként minden percben énekesekkel, zenészekkel,
ügynökökkel foglalkozott, s a cég nem pusztán üzleti vállalkozás volt - legalábbis ahogy az
apja elképzelte -, inkább olyan cég, amely a legjobb zenét kínálta Bachtól a rockig, s
megbecsülte az általa szerződtetett és támogatott tehetségeket.
Reed gyerekkorától zenészek közt forgott, s úgy tartotta, megérti őket. A
szükségleteiket, az ambícióikat, a sebezhetőségüket. Szabadidejét azonban szívesebben
töltötte kevésbé bonyolult lelkek társaságában, akik nem a végletekig ambiciózusak.
Törekvő, embernek ott volt ő maga. A Valentine Records a lemezkiadás élvonalában
helyezkedett el, és ha rajta áll, ott is fog maradni. Nemcsak az apja iránti tiszteletből, hanem
saját magáért is. Ha ennek érdekében napi tíz órát kell dolgoznia a művészekkel és az ő
érdekükben, ahogy az gyakran előfordult, akkor legalább a munkaidő leteltével lélegezhessen
szabadon.
Mégsem tudta kiverni Maddyt a fejéből.
Mi adja neki a lendületet? Miért olyan, amilyen? Reed félretolta a kimutatásokat, és az
ablakából nyíló kilátás felé fordult. Az esőtől csak a házak és a park ködös, szürke kontúrjait
lehetett látni. Ügy látszik, ez a lány még nem vont maga köré védőpajzsot, amelyre pedig az
ő szakmájában szinte elkerülhetetlenül szükség van. Feljutott a csúcsra és egyáltalán nem
tűnik megilletődöttnek. Lehet, hogy valóban annyira egyenes és hétköznapi, mint amilyennek
látszik?
No de mit érdekli ez őt?
Egyszer együtt vacsoráztak, mi van abban? Nem volt semmi több mint egy rövid,
egyszerű vacsora. Meg egy érdekes, kissé bizalmas beszélgetés. Meg egy röpke, baráti csók.
Amelytől egészen megszédült.
Jó, el kell ismerni, vonzódik hozzá. Végül is nincs beoltva az élénk, eleven külsejű,
erős, szép testű nők ellen. Természetes, hogy érdekli ez a furcsa nézeteket valló, csapongó
gondolkodású lány. Már csak kíváncsiságból is. Nincs abban semmi, ha újra látni akarja. Csak
egyszerűen fel kell hívnia telefonon. Esetleg vacsorázhatnának megint együtt..., de most ott,
ahol ő szeretné. Mielőtt az este véget ér, rá fog jönni, mi nem hagyja nyugodni ebben a nőben.
Amikor kinyílt az iroda ajtaja, Reed arca felderült, szája meleg mosolyra húzódott. Csak
keveseknek tartogatta ezt a mosolyt.
- Kicsit nedves odakint a golfhoz - szólította meg a belépőt.
- A klub esőben olyan, mint egy kripta!
Edwin Valentine egy magas ember lassú, hosszú lépteivel került beljebb, majd
leereszkedett az egyik székbe. - Különben meg kezdem öregnek érezni magam, ha nem járok
erre időnként.
- Valóban gyengének látszol - tanulmányozta figyelmesen apja egészségtől kicsattanó,
erőteljes arcát Reed a székén hátradőlve. - Hány lyuk előnyt adsz a többieknek manapság?
- Négyet - vigyorgott kisfiúsán az apja. - Hallom, talán sikerül elszipkáznod Libby
Barlowt a Galloway Recordstól.
A mindig óvatos Reed épp csak bólintott.
- Úgy fest.
Edwin elismerően biccentett. Ez az iroda majdnem húsz évig az övé volt, ő hozta itt a
döntéseket, mégsem bánta meg, hogy átengedte a fiának. Nem érzett semmi irigységet, ahogy
elnézte Reedet hajdani íróasztala mögött. Hisz ezért dolgozott, mindig is ezt akarta.
- Csodás torka van annak a kis nőnek. Szeretném, ha Dorsey velünk adatná ki az első
lemezét.
Reed halványan elmosolyodott. Apja ösztönösen megint telibe talált.
- Már tárgyaltunk róla. Még mindig azt hiszem, hogy itt lenne a helyed, apa. -
Feltartotta a kezét, mielőtt az apja tiltakozhatott volna. - Persze nem kötött munkaidőre
gondolok.
- Sosem dolgoztam kötött munkaidőben.
- Jó, akkor kötetlenre sem. De a Valentine Recordsnak szüksége van Edwin Valentinera.
- Itt vagy te. - Edwin karba tett kézzel, egyenes, nyugodt tekintettel nézett a fiára.
Minden szónál többet mondott ez a pillantás. - Nem mintha nem férne rád időnként egy-két jó
tanács az öregedtől, de most már te vagy a kormánykeréknél, és nyílegyenesen halad a hajó.
- Sosem hagynálak cserben, és a céget sem.
Edwin mély érzéseket vélt kihallani fia szavaiból, és értette is jól, mi fűti Reedet.
- Tudom, fiam. Ugye nem kell neked mondanom, hogy senkire és semmire sem vagyok
az életben büszkébb, mint rád!
Reed lelkén érzelmek söpörtek végig: hála és szeretet.
- Apa...
De mielőtt még folytathatta volna - bár igazából nem is tudta, mit mondjon -, a
titkárnője betolt egy zsúrkocsit kávéval és fahéjas tekercsekkel.
- Nahát, Hannah, magának aztán helyén van az esze, mint mindig! - kiáltott fel Edwin.
- Magának is, Mr. Valentine! Úgy látom, leadott pár kilót. - Az asszony kitöltötte volt
főnöke kávéját, úgy ízesítve, mint régen. Közben épp csak észrevehetően rákacsintott Reedre.
Tizenkét éve volt a cégnél, s ő volt az egyetlen a munkatársak közül, aki megengedhetett
magának egy ilyen pillantást.
- Maga boszorkány, inkább felszedtem! - tiltakozott Edwin, de mit sem törődve a
súlyával, két tekercset is tett a tányérjára.
- De jól áll magának, Mr. Valentine. Magának pedig találkozója van MacKenzie-vel fél
tizenkettőkor a kereskedelmi osztályon - tett egy csésze kávét Reed elé. - Esetleg
átütemeztessem?
- Miattam ne! - vágott közbe Edwin.
Reed az órájára nézett, és átgondolta a következő harmincöt percet.
- Ott leszek fél tizenkettőkor, Hannah. Köszönöm.
- Félelmetes egy nő - mondta Edwin teli szájjal, mihelyt becsukódott az ajtó az asszony
után. - Okosan tetted, hogy megtartottad, amikor visszavonultam.
- Nem hiszem, hogy a cég működne Hannah nélkül - felelte Reed, bár egy másik nő
képe jelent meg lelki szemei előtt, ahogy az eső áztatta ablakra bámult.
- Mi nyomja a lelkedet, fiam?
- Hm? - Reed megzabolázta elkalandozó gondolatait, és felemelte a kávéscsészét. - Az
eladási mutatók szerint egészen jól állunk. A pénzügyi év végeztével meg leszel elégedve az
eredményeinkkel.
Edwinnek efelől nem voltak kétségei. Reed pontosan olyan volt, mint ő, s csak ritkán
támadtak aggodalmai amiatt, hogy túlságosan is a saját képére formálta a fiát.
- Nekem nem úgy tűnt, mintha az eladási mutatókon járt volna az eszed.
Reed bólintott. Úgy döntött, válaszol, ha nem is mondja el a teljes igazságot.
- Sokat töröm a fejem azon a darabon, amelyet támogatunk.
Edwin halványan elmosolyodott.
- Még mindig nem vagy biztos benne, hogy jók voltak a megérzéseim?
- Nem erről van szó. - Reed most már biztosabb vizeken evezett. - Többször is
találkoztam a producerrel és a rendezővel, sőt még néhány próbára is benéztem. Azt hiszem,
nagyot fog szólni a darab. A zenei anyag, amely a legjobban érdekel minket, egyszerűen
csodálatos. Most épp a leendő lemezalbum hírverésén és piacra dobásán dolgozunk.
- Ha nem bánod, ebben én is szeretnék egy kicsit részt venni.
- Tudod, hogy az ilyesmit sosem kell külön kérned.
- Dehogynem - helyesbített Edwin. - Most már te vagy itt a kapitány, Reed! Nem
jelképesen vonultam vissza, hanem ténylegesen. De ez a munka valahogyan a szívemhez nőtt.
Van benne némi személyes érdekeltségem.
- Erről még sosem beszéltél.
Edwin elmosolyodott, majd letörte a második tekercs végét.
- Meglehetősen régi időkre nyúlik vissza. Jó régi időkre. Maddy O’Hurleyvel találkoztál
már ?
Reed összevonta a szemöldökét. Ennyire átlátszó lenne?
- Tulajdonképpen...
Ebben a pillanatban megszólalt az asztalán a titkárnői jelzőcsengő, s Reed egyáltalán
nem bánta, hogy nem kell válaszolnia.
- Igen, Hannah?
- Elnézést a zavarásért, Mr. Valentine, de van itt egy fiatal hölgy. - Hannah ugyancsak
kemény tudott lenni, de most azon kapta magát, hogy mosolyog az előtte álló, ázott alak
láttán. - Azt mondja, át akar adni magának valamit.
- Vegye át, Hannah, legyen szíves!
- Szeretné személyesen átadni. A neve... hm... Maddy.
- Maddy? Küldje be, Hannah!
Az esőtől csöpögő Maddy egyik kezében a sportzsákjával, a másikban a kókadozó
növénnyel bemasírozott az irodába.
- Sajnálom, ha zavarok, Reed, csak arról van szó, hogy elgondolkodtam, és úgy
döntöttem, elhozom ezt magának, mielőtt tényleg tönkreteszem. Mindig rám tör a
lelkiismeretfurdalás, mikor megölök egy növényt, és azt gondolom, maga meg tudna kímélni
ettől.
Edwin felállt, amint a lány elhaladt a széke mellett, mire Maddy elharapta az akadozó
magyarázkodást.
- Jó napot! - üdvözölte a férfit könnyed mosollyal, s igyekezett nem tudomást venni a
süteményről a tálcán. - Elnézést, hogy megzavartam magukat, de ez tényleg élet-halál
kérdése. - Azzal letette a vizes cserepet a makulátlan tölgyfa asztalra. - Ne szóljon, ha
elpusztul, jó? Csak ha életben marad. Köszönöm. - Maddy egy utolsó, széles mosoly
kíséretében már indult is kifelé.
- Maddy! - emelkedett fel az asztala mögül Reed, amint végre szóhoz jutott. -
Ismerkedjen meg az apámmal! Edwin Valentine, Maddy O’Hurley - mutatta be őket
egymásnak.
- Ó! - Maddy már nyújtotta is a kezét, aztán mégis maga mellé ejtette. - Csurom víz
vagyok - magyarázta mosolyogva. - Örülök, hogy megismerhetem.
- Hát még én! - ragyogott fel Edwin arca. - Foglaljon helyet!
- Ó, tényleg nem lehet. Elázik a szék.
- Egy kis víz nem árthat a jó bőrnek - fogta meg a karját Edwin, és mielőtt tovább
tiltakozhatott volna, odavezette egy széles, kávészínű ülőalkalmatossághoz az íróasztal
mellett. - Már nem egyszer megcsodáltam magát a színpadon.
- Köszönöm. - Maddynek meg sem fordult a fejében, hogy megilletődjön, pedig az
ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberének közvetlen közelében üldögélt.
Megnyerőnek találta az idősebb férfi pirospozsgás arcát, de bárhogyan figyelte is, nem
talált benne semmi hasonlatosságot a fiával.
Reed vonta magára a figyelmét.
- Inna egy kávét, Maddy?
Nem, egyáltalán nem hasonlít az apjára. Reed keskeny arcán élesek voltak a vonások, s
egyfajta mohóság ült a szemében. Maddy szíve icipicit szaporábban kezdett verni.
- Már nem iszom kávét, de ha volna egy kis teája mézzel, azt szívesen.
- Egyen egy süteményt! - kínálta Edwin, mikor észrevette, hogy a lányvágyakozó
pillantást vet a tekercsekre.
- Úgysem lesz időm ebédelni, talán nem is árt egy kis cukor a vérembe - mosolygott
vissza könnyedén a lány, miközben kivette azt a darabot, amelyiken a legvastagabb volt a
cukorbevonat. Ha már bűnbe esik, legalább jólessen. - A kollégáimmal mindig emlegetjük,
hogy vajon megnézi-e egyszer a próbákat, Mr. Valentine.
- Már gondoltam rá. Épp a darabról beszélgettünk Reeddel. Az a véleménye, hogy nagy
siker lesz. Maga mit gondol?
- Szerencsétlenséget hozna, ha véleményt mondanék, mielőtt bemutatjuk
Philadelphiában. - Maddy beleharapott a süteménybe, s azonnal érezte, hogy emelkedik az
energiaszintje. - Annyit mondhatok, hogy a táncszámoktól el fog ájulni a közönség. - Hálásan
pillantott Hannah-ra, aki behozta a teáját. - Ma délután épp az egyik olyan számot próbáljuk,
amelyik szerintem óriási siker lesz. Ha nem, visszamegyek pincérnőnek.
- Megbízom az ítéletében - veregette meg a lány kézfejét Edwin. - Szerintem ha egy
O’Hurley nem tudja, hatásos lesz-e egy táncszám, akkor senki. - Maddy zavart mosolyát látva
hátradőlt a székén. - Ismerem a szüleit.
- Valóban? - Maddy arca felragyogott az örömtől, ügyet sem vetett többé a süteményre.
- Nem emlékszem, hogy bármelyikük is említette volna magát.
- Régen volt - pillantott röviden Reedre Edwin, hogy emlékeztesse félbeszakadt
beszélgetésükre. - Épp akkor kezdtem a pályámat, jöttek-mentek a művészek, a pénz. Itt
találkoztam a szüleivel, New Yorkban. Akkor éppen rosszul álltak a dolgaim, fillérekért,
támogatókért kilincseltem. Ők pedig egyszer megengedték, hogy egy pótágyon aludjak a
szállodai szobájukban. Sosem felejtem el.
Maddy jelentőségteljesen körülnézett az irodában.
- Nos, elég sok fillért sikerült később összegyűjtenie, Mr. Valentine.
A férfi felnevetett, és biztatta a lányt, hogy egyen tovább.
- Tudja, mindig is szerettem volna visszafizetni a kedvességüket, meg is mondtam
nekik, hogy nem maradok az adósuk. Ez jó huszonöt évvel ezelőtt történt. Maga meg a
nővérei még apró, kötött babacipőt hordtak. Azt hiszem, egyszer még segítettem is az
édesanyjának kicserélni magán a pelenkát.
Maddy szélesen rávigyorgott.
- Nehéz lehetett Chantelt, Abbyt és engem megkülönböztetni abból a sajátos
szemszögből.
- Volt egy bátyjuk is - emlékezett tovább Edwin -, egy kis örökmozgó.
- Még mindig az.
- Úgy tudott énekelni, mint egy angyal. Megmondtam az apjának, hogy szerződtetem,
mihelyt egyenesbe jövök. De mire ez bekövetkezett, és sikerült újra felvennem velük a
kapcsolatot, a bátyja már elment.
- Papa nagy bánatára úgy döntött, hogy vándoréletet fog élni ugyan, csak másfajtát, mint
a miénk.
- Maga és a nővérei együtt léptek fel.
Maddy nem tudta, hogy elfintorodjon vagy nevessen, amint felidézte azokat az időket.
- Mi voltunk az O’Hurley ikrek.
- Maguknak is akartam szerződést ajánlani - folytatta Edwin, mulatva a lány
csodálkozásán. - Tényleg. Csak Abby épp akkor férjhez ment.
Lehetőségük lett volna lemezfelvételre? A Valentine Recordsnál? Maddy
visszagondolva el sem tudta képzelni, mekkora megtiszteltetés lett volna ez a számukra.
- Papa tudott erről?
- Beszéltünk róla.
- Uramisten! - Maddy szomorúan ingatta a fejét. - Biztosan majdnem belehalt, hogy el
kellett szalasztania a lehetőséget, mégsem szólt róla egy szót sem. Abby esküvője után
Chantel és én végigcsináltuk a leszerződött fellépéseinket, aztán ő nyugatnak vette az irány,
én meg keletnek. Szegény papa!
- Én amondó vagyok, így is elég büszke lehet a lányaira.
- Ez kedves magától, Mr. Valentine. Azért támogatja ezt a darabot, hogy meghálálja a
szállást a pótágyon?
- Olyan hála ez, amely rengeteg pénzt fog hozni a cégemnek. Szeretnék újra találkozni a
szüleivel, Maddy.
- Meglátom, mit tehetek. - Azzal Maddy felállt, nem akarván kockáztatni, hogy elkéssen
a próbáról. - Sajnálom, hogy elraboltam az édesapjával tölthető idejét, Reed.
- Ne mentegetőzzön! - állt fel a férfi, le nem véve a szemét Maddyről. Igazából egész
idő alatt őt figyelte. - Nagyon tanulságos beszélgetés volt.
Maddy elnézte az asztal mögött álló fiatalembert. Annyira illett oda, ebbe a világos,
olajfestményekkel és bőrbútorokkal teli irodába!
- Egyszer már mondtuk, hogy milyen kicsi a világ.
Maddy hajából még mindig csöpögött a víz, s végigfolyt a hátán. Vicces, piros
háromszögek lógtak szinte dacosan a fülében. A sárga kertésznadrág és az élénkkék póló,
amelyet viselt, jelentette az egyetlen színfoltot a szürke délutánban.
- Valóban.
- Ugye befogadja a virágomat?
Reed a rémesen kókadozó növényre nézett.
- Megteszem, ami tőlem telik, de nem ígérhetek semmit.
- Az ígéretektől amúgy is csak ideges leszek. Ha megígér valamit az ember, azt be is
kell tartani. - Maddy nagyot sóhajtott, mert tudta, hogy mennie kell, de nem akaródzott
elindulnia. - Az irodája pont olyan, amilyennek elképzeltem. Szervezetten elegáns. Illik
magához. Köszönöm a teát.
Reed szerette volna megérinteni. Önmagát is meglepte a vágy, hogy megkerülje az
asztalt, és megfogja a vállát, a kezét...
- Szívesen máskor is.
- Mit szólna a péntekhez? - bökte ki Maddy hirtelen.
- A péntekhez?
- Pénteken ráérek - folytatta a lány. Most, hogy már kimondta, úgy döntött, nem fogja
szégyellni. - Pénteken ráérek - ismételte. - A próba után találkozhatunk.
Reed majdnem megrázta a fejét. Fogalma sem volt, mi van péntek estére a naptárában.
És fogalma sem volt, hogyan kezeljen egy olyan nőt, aki készpénznek vesz egy udvarias
megjegyzést. No meg azt sem értette, miért örül ő ennek annyira.
- Hol?
Maddy úgy mosolygott rá, hogy felderült tőle az egész arca.
- A Rockefeller Centerben, hétkor. Biztosan késni fogok. - Maddy elfordult, és kezet
nyújtott Edwinnek. - Annyira örülök, hogy itt. találtam! - mondta, s a maga könnyed
modorában arcon csókolta a férfit. - Viszlát!
- Viszlát, Maddy! - Edwin várt, míg a lány kiviharzott az ajtón, aztán odafordult a
fiához.
Ritkán látott meghökkent, kábult kifejezést fedezett fel az arcán.
- Ha az ember egy ilyen forgószéllel találkozik, vagy kötözze magát jól a székhez, vagy
pörögjön együtt vele! - mosolygott, s elvette a tálcáról az utolsó süteményt. - Kutya legyek, ha
nem élvezném magam is a pörgést!

Lépj kapcsolatba velünk


info@partyajanlo.hu

+36 30 8354182


Elfogadom az ASZF-t.