9757 party - 6021 helyszín

Magyarország legnagyobb party keresője.
(...és sok más programé is... ;)

Válassz város/helyszín szerint: Válassz kategória szerint: Válassz előadó/szervező szerint: Válassz keresőszó szerint:

Keresési eredmény megosztásához küld el az alábbi linket :

Táncok 7.

PA - 2019-03-01

Maddy akkor is épp Reedre gondolt, amikor kinyitotta a lakása ajtaját. Ez persze nem
volt meglepő, hisz ezt tette egész nap, mígnem erőnek erejével kellett kényszerítenie magát,
hogy Mary Howard szerepére összpontosítson. Már csak három hét volt hátra a philadelphiai
bemutatóig, s nem engedhette meg magának, hogy folyton a Reeddel kapcsolatos „mi van,
ha” vagy „akkor hogyan” járjon az eszében.
De mégis mi fog történni szombaton? Mit fog mondani neki? Hogyan viselkedjen vele?
Bedugta a kulcsot a zárba, és elmondta magát mindenféle bolondnak. A fogaskerekek
azonban csak kattogtak tovább a fejében.
A lakásban égett a villany. Maddy becsukta maga mögött az ajtót, megállt a szoba
közepén, és elhúzta a száját. Való igaz, hogy gyakorta szórakozott, vagy túlságosan siet és
nem ügyel a részletekre, de a villanyt sosem hagyná égve. Szűkösebb éveiben megszokta,
hogy a villanyszámla érdekében spórol az energiával. Igazából arra sem emlékezett, hogy
reggel egyáltalán felkapcsolta volna, mielőtt elindult a táncórára.
Ami még ennél is különösebb volt, hirtelen kávéillatot érzett. Friss kávé illatát.
Épp letette a szatyrát, és indult volna a konyha felé, mikor zajt hallott a hálószobából.
Dobogó szívvel kivett egy megvasalt szteppcipőt a szatyorból, s fegyverként emelte a
magasba. Nem tartotta magát túl harciasnak, de meg sem fordult a fejében, hogy segítségért
szaladjon. Ez az ő otthona, s ő mindig is megvédte, ami az övé.
Lassan, óvatosan átment a szobán, ügyelve, nehogy zajt csapjon.
Úgy hallotta, mintha akasztók koccannának egymáshoz a szekrényben, mire még
magasabbra emelte a cipőt. Ha a betörő azt gondolta, talál a szekrényében valami értékeset,
butább az átlagnál. Egy buta betörőt pedig csak el tud ijeszteni, ha jól elkalapálja a fejét egy
megerősített sarkú cipővel. Ám minél jobban közeledett a hálószoba ajtajához, annál többször
kellett nyelnie az idegességtől.
Visszatartott lélegzettel szabad kezével az ajtógomb felé nyúlt, és maga felé húzta, mire
sikoltás hallatszott a szoba felől.
A kitáruló ajtó mögött Chantel állt a szívére szorított kézzel.
- Hát... örülök, hogy látlak.
- Chantel! - Maddy eldobta a cipőt, és boldogan ölelte magához nővérét. - Kis híján
belapítottam a fejedet.
- Te is majdnem kaptál az akasztóval.
- Mit csinálsz itt?
- Felakasztok néhány dolgot. - Chantel megpuszilta Maddy arcát, aztán hátravetette
ezüstszőke sörényét. - Remélem, nem bánod. A selyem olyan rémesen össze tud gyűrődni.
- Persze hogy nem bánom. Azt akartam kérdezni, mit csinálsz New Yorkban. Szólhattál
volna, hogy jössz.
- Drágám, írtam neked a múlt héten.
- Nem is... - Ekkor Maddynek eszébe jutottak a halomba gyúlt levelek, amelyeket még
ki sem bontott. - Még nem jutottam hozzá a postámhoz.
- Jellemző.
- Igen, tudom. - Maddy maga felé fordította nővérét, hogy alaposan megnézhesse
magának. Ezt az arcot ugyanolyan jól ismerte, mint a sajátját, de sosem tudott betelni vele. A
szobát betöltő finom francia parfüm ugyanúgy illett Chantelhez, mint a sötétkék szem és a
szép formájú száj, amely olyan volt, mint Cupido íja. - Ó, Chantel, csodásan festesz! Annyira
örülök, hogy látlak!
- Te is pompásan nézel ki, húgocskám - vette szemügyre alaposan Maddy ragyogó
arcszínét Chantel. - Ez vagy a vitaminoktól van, vagy a szerelemtől.
- Azt hiszem, mindkettőtől.
Chantel felvonta szépen ívelt szemöldökét.
- Valóban? Akkor miért nem megyünk ki innen és beszélgetünk róla?
- Gyere, üljünk le, és igyunk valamit! - karolt Chantelbe Maddy. - Bárcsak Abby is itt
lehetne! Az maga lenne a tökély. Meddig maradsz a városban?
- Csak pár napig. Én adom át péntek este az egyik művészeti díjat - kezdett mesélni
Chantel, miközben átmentek a nappaliba. - A sajtósom úgy gondolja, hatásos reklámfogás
lesz.
Maddy egy üveg bor után kutatott a faliszekrényben.
- Te viszont, ahogy sejtem, nem úgy gondolod.
- Tudod, szívem, New York nem az én városom. Túl...
- Valóságos?
- Mondjuk inkább azt, hogy zajos. - Miközben ezt kimondta, két sziréna is felharsant
odakint. - Remélem, van egy kis borod, Maddy. Tudod, hogy kávéd sem volt itthon?
- Már nem iszom kávét - válaszolt Maddy félig belebújva az egyik szekrénybe.
- Lemondtál a kávéról? Te?
- Túl sokat ittam, csak úgy öntöttem magamba. Manapság már inkább gyógyteákat
iszom. - Maddy beleszimatolt a levegőbe, s mélyen beszívta a kávé erős, gazdag aromáját. -
Honnan szerezted?
- Kértem kölcsön pár kanállal a szomszédodtól.
Maddy borosüveggel a kezében került elő a szekrény mélyéből.
- Nem Guidótól, ugye?
- De igen, Guidótól. Izmos pacák nagy fogakkal.
Maddy kerített két poharat.
- Chantel, én két éve lakom a közvetlen szomszédságában, de még jó reggeltet sem
köszönnék neki úgy, hogy ne állna mellettem fegyveres őr.
- Határozottan kedves volt. - Chantel nekidőlt a konyhapultnak, és kisimította a haját az
arcából. - Igaz, erélyesen le kellett beszélnem arról, hogy átjöjjön és személyesen főzze meg
nekem a kávét.
Maddy végignézett nővére klasszikus szépségű arcán és döbbenetesen jó alakján, majd a
Wedgwood porcelán kékjéhez hasonló színű, igéző pillantású szemébe nevetve válaszolt:
- Azt elhiszem! - Kitöltött két pohár bort, aztán a sajátját odakoccintotta Chanteléhez. -
Éljenek az O’Hurleyk!
- Isten áldja valamennyiüket! - mondta Chantel is, majd belekortyolt a borba. Vágott
egy grimaszt, aztán mégis lenyelte, ami belőle a szájába került. - Maddy, te még mindig a
bolhapiacon veszed a bort?
- Nem is annyira rossz. Gyere, üljünk le! Hallottál valamit Abbyről?
- Felhívtam, mielőtt elindultam ide, hogy tudja, legalább ugyanazon a parton vagyunk.
Épp a fiúk veszekedésében döntőbíráskodott, és mesésen boldognak tűnt.
- És Dylan?
Chantel belesüppedt a kanapé párnáiba, és igencsak jól érezte magát a mozdulatlan
kényelmet nyújtó alkalmatosságon a hosszú, unalmas utazás után.
- Abby azt mondja, már majdnem készen van a könyvvel.
- És milyennek találja?
- Elégedett vele. Tökéletesen megbízik Dylanben. - Chantel ivott egy kis bort. Volt a
hangjában némi cinikus árnyalat, amelyet nem tudott teljesen elleplezni. Egyszer ő is
megbízott már valakiben, de megjárta. - Úgy látszik, Abbynek sikerült maga mögött hagynia
a Rockwell-lel töltött éveket. Azt mondja, Dylan örökbe akarja fogadni a fiúkat.
- Ez nagyszerű! - Maddy érezte, hogy megtelik a szeme könnyel, mire nyelt egy korty
bort, nehogy sírva fakadjon. - Ez igazán nagyszerű.
- Erre van Abbynek szüksége, egy ilyen férfira, mint Dylan. Ja, és azt mondja, Trace
küldött neki egy csipketerítőt nászajándékba.
- Azt hiszem, mindannyian azt reméltük, hazajön az esküvőre. Most épp hol van?
- Talán Bretagne-ban. Sűrű elnézést kért, mint mindig.
- Gondolsz néha arra, vajon mit csinál egyáltalán?
- Úgy döntöttem, nem gondolok rá, mert talán nem is legális dolgokkal foglalkozik.
Vajon mama és papa el tud jönni a bemutatódra?
- Remélem. Még három hetük van, hogy odaérjenek. Gondolom, te nem fogsz tudni újra
átjönni a keleti partra.
- Igazán sajnálom - tette a kezét húga kézfejére Chantel. - Elhalasztották az Idegenek
forgatását, mert gondok adódtak a helyszínekkel. Éppen a jövő hét utáni héten akarják
kezdeni. De tudod, hogy itt lennék, ha egyetlen lehetőség is adódna.
- Persze, tudom. Biztosan nagyon izgatott vagy. Olyan csodálatos az a szerep!
- Igen, az. - Chantel nyilván örült, mégis elfelhősödött egy pillanatra a tekintete.
- Valami baj van?
Chantel már azon volt, hogy beszél Maddynek a mostanában érkező névtelen levelekről
meg a telefonhívásokról, mégis inkább vállat vont.
- Nem tudom, talán az idegeim. Még sosem szerepeltem ilyen rövid tévésorozatban.
Nem igazán tévéjáték, de nem is nagyjátékfilm.
- Ugyan már, Chantel! A húgoddal beszélsz.
- Tényleg nincs semmi. - Chantel eldöntötte, nem fogja elmondani Maddynek azt, ami
talán nem is több mint apró bosszúság. Mire visszatér Kaliforniába, talán már le is csengett az
egész. - Csak el kell varrnom néhány kibomlott szálat, semmi több. De amiről igazából
beszélni akarok veled, az az a férfi, akire egyfolytában gondolsz. - Mosolyogva nézte Maddyt,
amíg az hajlandó volt úgy tenni, mint aki érti. - Ki vele, Maddy, árulj el mindent a
nővérkédnek!
- Nem egészen tudom, mit is mondjak. - Maddy kényelmes lótuszülésbe helyezkedett. -
Emlékszel, hogy papa valaha is emlegetett volna egy bizonyos Edwin Valentine-t?
- Edwin Valentine-t? - Chantel összehúzott szemmel igyekezett felidézni az emlékeit.
Sosem felejtett el semmit, sem a szövegét, sem neveket, sem arcokat. Épp ez volt gyorsan
felívelő hollywoodi sikerének egyik titka. - Nem, egyáltalán nem emlékszem erre a névre.
- Nos, ő a Valentine Records. - Mivel Chantel még mindig csak a szemöldökét vonta fel
kérdőn, Maddy folytatta: - Ez az egyik vezető hanglemezkiadó, ha nem a legelső. Na,
mindegy. Edwin találkozott mamával meg papával, mikor mi még csecsemők voltunk. Épp
akkor indult a pályáján, a szüleink pedig egyszer megengedték neki, hogy náluk aludjon a
hotelszobában egy pótágyon.
- Ez rájuk vall - bólintott Chantel. Levette a cipőjét, és kényelmesen elterpeszkedett,
amit csak családtagok jelenlétében engedett meg magának. - Aztán?
- A Valentine Records támogatja a darabunkat.
- Érdekes. - Chantel már épp a szájához emelte a poharát, ám hirtelen odakapott húga
kezéhez. - Maddy, csak nem vele jöttél össze? Legalább annyi idős lehet, mint papa. Nézd, én
nem mondom, hogy a kor a legfontosabb szempont egy kapcsolatban, de ha a húgomról van
szó...
- Na, várj csak! - kuncogott bele Maddy a borába. - Nem azt olvastam valahol, hogy te
meg DeVargo gróffal randiztál, a DeVargo ékszerboltok tulajdonosával? Ő már közel járhat a
hatvanhoz.
- Az más - dünnyögött Chantel. - Az európai férfiaknak nincs kora.
- Ez jó. - Maddy elgondolkodott egy pillanatra. - Ez tényleg tökéletes magyarázat.
- Kösz. Akárhogy is, csak barátok voltunk. De ha te álmodozó tekintettel jársz-kelsz egy
olyan idős férfi miatt, aki az apád lehetne...
- Nem is járkálok álmodozó tekintettel! - vágott vissza Maddy. - Különben pedig a
fiáról van szó.
- Kinek a fiáról? Ó! - Chantel megnyugodva dőlt hátra. - Tehát ennek az Edwin
Valentinenak van egy fia. De ugye nem táncos?
- Nem. - Maddy nem állta meg mosolygás nélkül. - Ő vette át a lemezcéget.
Tulajdonképpen milliomos.
- Hát... - ízlelgette a gondolatot Chantel ezek szerint felfelé araszolsz a társadalmi
ranglétrán.
- Fogalmam sincs, mit csinálok - bogozta ki Maddy a lábát, majd felállt. - Leginkább azt
hiszem, megbolondultam. Az a fickó észbontóan jóképű, sikeres és konzervatív. Francia
éttermekbe jár.
- A piszok!
Maddy úgy nevetett, hogy belefájdult az oldala.
- Ó, Chantel, segíts!
- Lefeküdtél már vele?
Chantel már csak ilyen volt: azonnal a lényegre tért. Maddy hosszan kifújta a levegőt, és
visszaült a kanapéra.
- Nem.
- De már gondoltál rá.
- Nem is igen tudok másra gondolni, mint őrá.
Chantel az üvegért nyúlt, hogy újra töltsön magának. Az első kortyon túljutva már
egészen elfogadhatónak találta a bort.
- És ő mit érez irántad?
- Nagyon nehezen megközelíthető. Kedves, figyelmes, és úgy érzem, tele van jósággal.
De ha a nőkről van szó, elmegy egy bizonyos határig, aztán rögtön falat húz maga köré. Az
egyik percben még a karjában tart, amitől úgy érzem, hogy erre vártam egész életemben, a
másikban meg már úgy viselkedik, mintha alig ismernénk egymást.
- Tudja, hogy mit érzel iránta?
- Attól tartok, igen. Nem venném a bátorságot, hogy megmondjam neki, mert elég
világosan az értésemre adta, hogy nem érdeklik a hosszú távú kapcsolatok.
Chantelnek rossz érzése támadt.
- Te viszont hosszú távú kapcsolatban gondolkodsz?
- Le tudnám vele élni az életemet. - Maddy hirtelen elkomolyodott, s kétségbeesetten
nézett a nővérére. - Chantel, én boldoggá tudnám tenni őt!
- Maddy, ennek kétoldalúnak kell lennie. - Ha valaki, ő aztán tudta jól. - Ő is boldoggá
tudna tenni téged?
- Igen, ha közel engedne magához. Ha megengedné, hogy megértsem, miért fél érezni
egyáltalán. Történnie kellett valaminek, valami borzasztónak, ami ennyire bizalmatlanná tette.
Ha tudnám, mi volt az, tudnék rajta segíteni, de egyelőre nincs semmi fogódzóm.
Chantel letette a poharát, és megfogta Maddy mindkét kezét.
- Igazán szereted?
- Tiszta szívemből.
- Akkor ő nagyon-nagyon szerencsés ember.
- Elfogult vagy.
- Az ám. És bármennyire is fenn hordja őurasága az orrát, nem hiszem, hogy van esélye
veled szemben. Nézz csak magadra! - fogta meg Maddy állát. - Lerí az arcodról, hogy
megbízható, hűséges és odaadó vagy.
- Szóról szóra ezt mondják a kutyakiállításon egy cocker spánielről.
- Maddy... - Istenem, milyen könnyű tanácsokat osztogatni, gondolta Chantel. Főleg
olyanokat, amilyeneket saját maga semmi pénzért nem fogadna meg. - Olyan egyszerű: ha
szereted ezt a fickót, úgy érheted el a legkönnyebben, hogy viszontszeressen, ha önmagadat
adod.
Maddy elbátortalanodva emelte fel a poharát. Félre az óvatossággal! Nem fog megártani
még egy pohár.
- Azt hittem, adsz néhány jól bevált csábítási tippet.
- Épp most adtam egyet. Egy rád szabottat - tette hozzá Chantel. - Édes szívem, ha
megosztanám veled a titkaimat, égnek állna a hajad. Te különben is a házasságot céloztad
meg, igaz?
- Azt hiszem, igen.
- Akkor ebben az esetben az őszinteség a megoldás, még ha a legtöbb kapcsolatban nem
is ajánlanám. Ha magad mellett akarod látni ezt az embert jóban-rosszban, légy hozzá őszinte.
Mikor találkozol vele legközelebb?
- Csak szombaton.
Chantel elhúzta a száját. Szeretett volna maga is egy pillantást vetni erre a Valentine
fiúra, de akkor ő már épp úton lesz nyugat felé.
- Nos, nem ártana neked egy új szerelés - vetett egy pillantást Maddy pulcsijára. -
Valami csábító, persze, de azért olyan, amely illik hozzád.
- Gyártanak ilyet egyáltalán?
- Csak bízd rám! - Chantel egy pillantással felmérte, hogy Maddyvel még mindig
ugyanazt a méretet hordják. - Az egyetlen dolog, amit szeretek New Yorkban, a vásárlás.
Apropó, tudod, hogy mindössze három sárgarépa és egy kancsó gyümölcslé van a hűtődben?
- Épp akartam már venni valamit a sarki bioboltban.
- Kímélj meg ettől! Nem szeretek ágakat rágcsálni.
- Egy sarokkal arrébb van egy étterem, ahol remek a spagetti.
- Nagyszerű. Én öltözzek át, vagy te?
Maddy a pulóverét babrálva végignézett nővére elegáns gyűrtselyem kosztümjén.
- Te. Hoztál magaddal egyáltalán valamit, amiről nem ordít, hogy a Rodeo Drive-on
vásárolták?
- Nem hozhatok magammal olyasmit, ami nincs. Kemény munka ám fenntartani az
embernek a magáról kialakított képet. Nekem mindig ragyogóan és egy kissé romlottan kell
kinéznem.
Maddy megvetően fújt egyet, aztán felállt.
- Van egy-két cuccom, amelyet magadra kaphatsz és nem fogják túlságosan rontani a
hiteledet. Mellesleg senki sem fog felismerni Francónál.
Chantel felkeltében lustán elmosolyodott.
- Fogadjunk?
- Egy a millióhoz - ölelte magához a nővérét Maddy. - Millió közül csak egy olyan van,
mint te.
Chantel a húgáéhoz szorította az arcát.
Mindennek ilyen egyszerűnek, ilyen természetesnek kellene lennie, mint ahogy ők
ölelik egymást ebben a pillanatban.
- Nem, belőlünk három van egymillióból.
Mikor Maddy szombaton hazament a próbáról, már üres volt a lakás. Majdnem három
napot tudott Chantellel tölteni. Nővérének a rövid látogatás elegendő volt ahhoz, hogy
elbűvölje a mogorva Guidót, áhítatos tiszteletet keltsen a darab teljes gárdájában, amikor kis
időre beugrott az egyik próbára, és kifossza a Fifth Avenue üzleteinek felét.
Maddynek máris hiányzott.
Bárcsak tudott volna maradni még egy napot!
Sóhajtva indul a zuhany alá. Butaság azt gondolni, hogy erkölcsi támogatásra van
szüksége csak azért, mert beszélni fog Reeddel. Nincs szüksége buzdításra, sem arra, hogy
a nővére látványosan bizalmat szavazzon neki. Hisz semmi más nem fog történni, mint hogy
egyszerűen megbeszéli egy férfival a kapcsolatuk természetét és kilátásait.
Maddy kinyitotta a csapot, s felfelé tartott arcára folyatta a vizet. Rendbe szedi magát,
aztán metróra száll. Nem először fogja az estét Reed lakásán tölteni. Különben is feltétlenül
beszélniük kell. Semmi értelme idegeskedni olyasmi miatt, amit mindenképpen meg kell
tennie.
A darab igazán jól halad. Kezdésként elmondhatja Reednek, milyen jól összeálltak már
a jelenetek. Mire a jövő héten elutaznak Philadelphiába, ahol a néhány utolsó intenzív próbára
sor kerül, még ennél is tökéletesebb lesz minden. Vajon hiányozni fog-e Reednek egyáltalán,
amíg nem lesz New Yorkban? És ha igen, vajon hajlandó lesz-e beismerni ezt?
Maddy elmélázva kilépett a zuhany alól, majd feltúrta az egész fehérneműs szekrényt a
hajszárító után. Percek alatt szárazra borzolta a haját, picit megtupírozta a tetejét, és
fellazította az oldalát, hogy dúsabbnak tűnjön. Előkapott egy halom szépítőszert, s szakértő
kezekkel kísérletezni kezdett.
Számtalanszor maga készítette a színpadi frizuráját és sminkjét. Korán megtanulta a
módját, mert nem akart mások időbeosztásától és szeszélyétől függni. Gond nélkül ki tudta
választani a megfelelő festékeket és minden mást, hogy Maryvé vagy Suzannává varázsolja
magát, vagy bárkivé, akit éppen játszott. Ám ma este csak Maddy volt, senki más.
Az eredménnyel elégedetten indult a hálószobába. Az ágyra terítve várta Chantel
ajándéka. Maddy először nővére lendületes, hurkolt kézírását olvasta el a mellette heverő
cédulán.
Maddy!
Kimerítő keresgélés és hosszas gondolkodás után úgy találtam, ez pont megfelel neked.
Boldog születésnapot előre is! Vedd ezt fel ma este a te Reeded kedvéért, vagy ami még
jobb, a magad kedvéért! Felejtsd el az első gondolatod, hogy nem áll jól neked a színe!
Bízz meg bennem! Gondolni fogok rád. Szeretlek, hugi. Kéz- és lábtörést!
Chantel
Maddy beharapta a szája szélét, és odasandított Chantel ajándékára. A szűk
selyemnadrág épp az a merész, élénk rózsaszín volt, amelyet mindenképp került volna a
hajszíne miatt. Gyanakvó tekintettel méregette, de végül megfogta az anyagot. A szintén
testhez simuló, kombinépántos felső olajzöld színű volt. Ezt a szörnyű színkombinációt
magától sosem vette volna fel. Elmosolyodott, és felcsippentette a felsőt a vékony pántnál
fogva. A kabátka viszont olyan volt, amit ő is csak elismerő hümmögéssel tudott értékelni.
Ez is selyemből volt, kicsit túlméretezett, de ugyanolyan lágy esésű, mint a nadrág.
Ezernyi gyöngy díszítette minden elképzelhető színben, s csillogó fényük minden mozdulatra
más-más mintát eredményezett. Első pillantásra Maddy azt mondta volna, hogy ez a kabátka
túl kifinomult, túl elegáns hozzá, de ez a folyton változó mintázat megragadta a képzeletét, s
elnyerte csodálatát.
- Na jó - mondta fennhangon -, akkor vágjunk bele!
Vajon miért vagyok ideges? - tette fel magának a kérdést Reed, legalább tizedszerre
nyargalva végig a túlságosan is csendes lakáson. Nevetséges idegesnek lenni pusztán amiatt,
hogy vendégül lát estére egy nőt. Még ha Maddy is az a nő. Azaz különösen, ha Maddy az a
nő.
Már sok estét töltöttek együtt, de ez a mai más. Bekapcsolta a rádiót, hátha a zene
eltereli a figyelmét.
Szándékosan kerülte egész héten, hogy bebizonyítsa magának, képes élni nélküle. Aztán
valamikor kedden már nem is számolta, hányadszor veszi fel a kagylót és üti be Maddy
telefonszámának néhány első jegyét, majd leteszi ismét.
Csak beszélgetni fognak, nyugtatgatta magát. Elkerülhetetlenné vált megfogalmazniuk,
mit is várnak egymástól, melyek a szabályok, hol húzódnak a határok. No és szeretni is akarta
Maddyt, azaz szüksége van rá, hogy végre szerelmeskedjen vele, helyesbített, s már maga a
gondolat vággyal töltötte el.
Igenis lehetnek szeretők úgy, hogy ne sérüljön a barátságuk. Ezt kell határozottan
lefektetni, mielőtt továbblépnek. Ha Maddy megjön, leülnek majd, s értelmes felnőttek
módjára megbeszélik, mi kell nekik, és hol húzódnak a korlátaik. Közös nevezőre fognak
jutni, és onnan építkezhetnek tovább. Senki sem fog bántani senkit.
De igen! Ő biztosan bántani fogja Maddyt. Reed végighúzta a kezét a tarkóján, s azon
töprengett, miért ennyire biztos ebben. Még jól emlékezett rá, hogyan telt meg a lány szeme
könnyel, amikor utoljára találkoztak. Milyen különös volt, hogy egyszerre túnt megbántottnak
és bátornak!
Hányszor mondta magának, hogy ma este véget vet az egésznek, mielőtt bármi lesz
ebből a kapcsolatból! És hányszor ismerte el végül, hogy ez képtelenség.
Már nem teheti meg, túlságosan közel került hozzá ez a lány. A legjobb - vagy
egyenesen az egyetlen - megoldás az, ha lefektetik a szabályokat.
Reed ismét járkálni kezdett, aztán ránézett az órájára. Maddy késik. És egyszerűen
megőrjíti őt.
Mi van ebben a lányban, ami ennyire megragadta? - kérdezte magától. Nem
kimondottan szép, nem sima modorú, s nem csábítóan hűvös. Egyszóval nem az a fajta nő, aki
eddig általában megragadta a figyelmét. Márpedig lazítani kell Maddy szorításán,
visszanyerni az önuralmát, és a maga tempójával haladni előre.
De hol a pokolban lehet most?
Amikor kopogtak az ajtón, Reed épp Maddyt átkozta. Várt egy pillanatot, hogy
lecsillapodjon, hisz igazán nem illik feldúltan ajtót nyitni valakinek. Ha higgadtan fogadja,
biztosan sikerül higgadtnak is maradnia. Aztán kinyitotta az ajtót - és kihullott az agyából
minden logikus gondolat.
Úgy vélte, hogy nem kimondottan szép? Hogy is tévedhetett ekkorát?! Úgy vélte, hogy
nem csábító? Hisz itt áll az ajtajában csillogva, ragyogva, mintha egy belső energiaforrástól
fénylene, s Reedet még nem nyűgözte így le senki.
- Szia! Hogy vagy? - köszönt a lány fesztelenül, s Reednek fogalma sem volt arról,
milyen izgatottan dobog a szíve, ahogy mosolyogva arcon csókolja őt.
- Remekül - felelte, s beszívta azt az illatot, amelyet napok óta érezni vélt, ha Maddyre
gondolt. Micsoda képtelenség, hogy egy felnőtt férfi ne tudjon megszabadulni olyasvalamitől,
ami egy illatszerboltban megvásárolható.
Maddy habozni látszott.
- Azt mondtad, beszélni akarsz velem szombat délután. Jól emlékszem?
- Igen.
- Akkor beengedsz?
Az árulkodó mosolytól Maddy szemében Reed tiszta bolondnak érezte magát.
- Persze, persze. Bocs.
Becsukta az ajtót a lány mögött, s arra gondolt, talán most követi el élete legnagyobb
baklövését. És talán Maddy is.
- Csodásan festesz. Valahogyan más vagy.
- Gondolod? - A lány mosolyogva megpördült néhányszor. - A nővérem beviharzott a
városba pár napra, tőle kaptam ezt a ruhát. - Szembefordult Reeddel, hogy lássa a hatást. -
Ugye milyen nagyszerű?
- Igen. Nagyon szép vagy.
Maddy egy nevetéssel vette el a kijelentés súlyát.
- A ruhám legalábbis az. Nem voltál ott a próbákon.
- Nem. - Reed nem akarta rögtön azzal kezdeni, hogy egy kis távolságra volt szüksége. -
Szeretnél inni valamit?
- Talán egy kis fehérbort - indult Maddy a város panorámáját kínáló ablak felé, mint
minden alkalommal, ha itt járt. - Már nagyon jól összeállt a darab, Reed. Minden apró részlet
kezd a helyére kerülni.
- A könyvelők örülni fognak ennek.
Erre a száraz megjegyzésre Maddynek ismét csak nevetnie kellett.
- Hiszen ti nem is veszíthettek rajta! Ha sikerünk lesz, besöpritek a hasznot, ha meg
nem, leírjátok a veszteséget az adóból. De a darab már igazán él, Reed. - Elvette a férfitól a
poharat. Nagyon szerette volna, hogy Reed átérezze az örömét. - Minden alkalommal élőbbé
válik, valahányszor Maryként kilépek a színpadra. Szükségem van a lényemnek erre az
eleven, vibráló, lélegző oldalára, amely biztonságot ad és egyensúlyban tart.
Biztonság? Egyensúly? Reed mindig is igyekezett elkerülni, hogy ilyen fogalmakban
gondolkodjon.
- Egy színdarab képes megadni ezt neked?
Maddy a poharára nézett, aztán ismét a város panorámájára emelte a tekintetét.
- Ha egyedül lennék, és esélyem sem lenne semmi másra, ettől most boldog lennék.
Amikor ott állok a színpadon... Amikor színpadra lépek - kezdte újra -, kinézek a közönségre,
és látom a zsúfolásig telt nézőteret, a rengeteg embert, aki énrám vár... Ezt el sem tudom
mondani neked, Reed.
- Azért csak próbáld meg! - A férfi úgy állt ott, hogy egyszerre figyelhette a lányt és
láthatta mögötte a város fényeit. - Szeretném érteni.
Maddy beletúrt nagy gonddal készített frizurájába. A fürtök visszahulltak a helyükre,
csak kissé kócosabban.
- Érzem, hogy azonnal elfogadnak. Sőt szeretnek. Én pedig egy tánccal, egy dallal
viszonzom nekik ezt a szeretetet. Túl érzelgős lenne azt mondani, hogy erre születtem, mégis
így igaz.
- És megelégednél azzal, hogy ott állsz a színpadon és élvezed száz meg száz ismeretlen
szeretetét?
Maddy hosszú, kutató pillantást vetett Reedre, tudva, hogy nem értette meg. Senki sem
képes ezt megérteni, aki nem előadó.
- Elég lenne, elégnek kellene lennie, ha nem számíthatnék az élettől semmi másra.
- Tehát nincs szükséged egyetlen állandó szereplőre vagy dologra az életedben.
- Nem ezt mondtam. - Maddy Reed szemébe nézve lassan megrázta a fejét. - Csak azt
akartam kifejezni, hogy képes vagyok alkalmazkodni. Mindig is rákényszerültem. A taps
sokfajta űrt kitölt az emberben, Reed. Talán mindet, ha az ember keményen megdolgozik érte.
Úgy gondolom, ugyanezt a szerepet tölti be nálad is a munka.
- Valóban. Már mondtam neked, hogy sem időm, sem kedvem egy hosszú távú
kapcsolathoz.
- Tényleg mondtad.
- Komolyan is gondoltam, Maddy. - Reed ivott egy kortyot, mert nehezen jöttek ajkára
a szavak. Miért érzi úgy, hogy hazudik, amikor épp azon igyekszik, hogy őszinte és
becsületes legyen? - Megpróbáltuk úgy, ahogy te akartad, s láttuk, milyen a barátság.
Maddy ujjai jéghideggé váltak a pohár körül. Letette az asztalra a poharat, és
összekulcsolta őket, hogy felmelegedjenek.
- Azt hiszem, működött is.
- Én többet akarok, Maddy - nyújtotta ki feléje a kezét Reed. Beletúrt a hajába, és
közelebb húzta magához. - De ha elveszem, amit szeretnék, elkerülhetetlenül bántani foglak.
Ez volt az igazság. Maddy is tudta, el is fogadta, aztán mégis meggyőzte magát, hogy
szóba sem jöhet.
- Önmagamért én felelek, Reed, s ez az érzelmeimre is érvényes. Én is többet akarok.
Bármi történik is, én döntöttem így.
- Milyen választásod? - vágott közbe Reed. - Milyen választásod, Maddy? Nincs végre
itt az ideje elismerni, hogy egyikünknek sem volt választása az első perctől kezdve?
Megpróbáltam megszabadulni tőled, ez lett volna az én választásom. Ehelyett egyre közelebb
és közelebb vonzottalak magamhoz. - Most már a lány vállát fogta, és kezdte lesimítani róla a
kabátkát. Lehullott a földre, mint egy színes zuhatag. - Nem ismersz engem - folytatta, s
közben érezte, hogy Maddy megremeg. - Nem tudod, mi rejlik bennem. Sok minden van itt,
ami nem tetszene neked, még több, amit meg sem értenél. Ha van eszed, most azonnal
elmenekülsz innen.
- Attól tartok, nincs.
- Persze úgysem számít - fokozódott Reed szorítása Maddy vállán -, mert már túl
vagyok azon a ponton, hogy elengedjelek. - Istenem, milyen selymes, forró volt a lány bőre a
tenyere alatt! - Meg fogsz gyűlölni, mielőtt vége lesz - folytatta, s máris bánta, amire készült.
- Nálam nem megy könnyen, hogy meggyűlöljek valakit, Reed - mondta Maddy halkan,
s csitítón a férfi arcára tette a kezét. - Bízz bennem legalább egy kicsit!
- Ennek semmi köze a bizalomhoz. - Felcsillant valami Reed szemében, de el is tűnt
hirtelen. - Egyáltalán semmi. Kellesz nekem, és ez a vágy mardos már hetek óta. Ennyi az
egész, amit nyújtani tudok.
Valóban sikerült megbántania, ahogyan ígérte, Maddy mégis félresöpörte a kellemetlen
érzést.
- Ha ez igaz volna, nem hiszem, hogy ilyen keményen küzdöttél volna ellene.
- Már nem küzdök - hajolt az ajkára Reed. - Velem maradsz az éjszaka. - Ez nem is
kérdés volt, hanem kijelentés.
- Igen, veled maradok - tette mindkét kezét szerelme arcára Maddy, hogy csillapítsa a
feszültségét. - Azért, mert én is ezt akarom.
Reed megfogta a csuklóját, és belecsókolt a tenyerébe. ígéret volt ez a csók, az egyetlen
ami tőle tellett.
- Gyere!
S Maddy a szívére hallgatva követte.

Lépj kapcsolatba velünk


info@partyajanlo.hu

+36 30 8354182


Elfogadom az ASZF-t.