10557 party - 6337 helyszín

Magyarország legnagyobb party keresője.
(...és sok más programé is... ;)

Válassz város/helyszín szerint: Válassz kategória szerint: Válassz előadó/szervező szerint: Válassz keresőszó szerint:

Keresési eredmény megosztásához küld el az alábbi linket :

Tánkkcok 9.

PA - 2019-03-11

- Az sem érdekel, ha szívműtétet terveztél be mára, el fogsz menni a partira, és kész!
Maddy öltözködés közben válaszolt:
- Wanda, mi bajod van?
- Nekem semmi. - Wanda áthúzta a fején Maddy „ezerszemű” pulóverét, majd a
tükörben tanulmányozni kezdte az eredményt. - Hazamégy, felveszel egy csinos ruhát, és
elmégy a partira!
- Most mondtam, hogy fáradt vagyok, és semmi kedvem bulizni.
- Én meg azt mondtam, hogy csak duzzogsz.
- Ne erőszakoskodj, Wanda, harapós kedvemben vagyok!
Wanda szerint Maddy akkor sem tudott volna harapós lenni, ha tanfolyamon tanulta
volna.
- Nézd, teljesen rendben van, hogy nem akarsz beszélni róla, milyen ostoba a pasid.
- Nem a pasim!
- Ki nem a pasid?
Maddy nagy sóhajjal fújta ki a levegőt.
- Hát ő. Nem a pasim, mert nekem nincs pasim, és nem is akarok pasit. Tehát akárki is
az az ő, nem lehet az enyém.
- Aha! - Wanda a körmeit vizsgálgatva megállapította, hogy illik hozzá a pirosnak ez az
árnyalata. - De attól még ostoba.
- Én nem mondtam... - Maddy bánatán lassan felülkerekedett a humora. - Igen, igazad
van. Ostoba.
- Édes szívem, mind az! Viszont az itt a lényeg, hogy az idősebbik Mr. Valentine estélyt
ad nekünk, a műsor sztárja pedig nem duzzoghat közben otthon, a fürdőkádjában.
- Nem is az volt a szándékom. Az ágyban akartam duzzogni - kötötte szorosra Maddy a
cipőfűzőjét.
Wanda figyelte minden mozdulatát.
- Ha nem jössz, elmondom mindenkinek, hogy túlságosan magasan hordod az orrod, és
nem akarsz leereszkedni közénk.
Maddy felhorkant:
- Ugyan ki hinne neked?
- Mindenki. Hiszen valóban nem lennél ott.
Maddy felállt a padról, és kefélni kezdte a haját.
- Miért nem szállsz le rólam?
- Mert bírom a képedet - felelte Wanda mosolyogva, miközben Maddy grimaszolt rá.
- Egyszerűen csak fáradt vagyok elmenni, ez minden.
- Szamárság! Hetek óta próbálok veled, te sosem fáradsz el.
Maddy elengedte a hajkefét, s az nagyot koppant a mosdón. A tükörben elkapta Wanda
pillantását.
- Ma este mégis fáradt vagyok.
- Ma este duzzogsz.
- Én nem... - Dehogynem, ismerte el magában. - Ő is ott lesz - bökte ki végül. - Nem
hiszem... egyszerűen nem hiszem, hogy meg tudnék birkózni a helyzettel.
Wanda kihívó tekintete együtt érzőre váltott. Átölelte Maddy vállát.
- Nagyon fájt?
Maddy a homlokára szorította az ujjait.
- Nagyon.
- Kisírtad már magadat legalább?
- Nem - ingatta a fejét Maddy, küszködve, hogy megőrizze az önuralmát. - Nem
akartam még nagyobb bolondot csinálni magamból.
- Akkor vagy bolond, ha nem sírod ki magad - nyomta Wanda Maddyt vissza a padra. -
Ülj le, és tedd a kis fejedet Wanda néni vállára!
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog fájni! - hüppögte Maddy, s máris potyogtak a
könnyei.
- Senki sem gondolja előre - veregette meg a karját Wanda. Igyekezett megnyugtató
hangon beszélni. - Ha tudnánk, senki sem menne egyetlen férfinak még a közelébe sem.
Mégis mindig visszatérünk hozzájuk, mert néha az a legjobb.
- Ez nem igazság!
- De nem ám!
- Nem is érdemli meg, hogy bőgjek miatta - törölte meg az arcát Maddy a keze fejével.
- Egyik sem érdemli meg. Kivéve természetesen az igazi.
- Szeretem őt, Wanda.
Barátnője kissé eltolta magától, hogy a szemébe nézhessen.
- Szívből, igazán?
- Igen. - Maddy most már nem törődött a potyogó könnyekkel. - Csakhogy ő nem
szeret. Még azt sem akarja, hogy én szeressem. Valahogy mindig úgy gondoltam, hogy ha
egyszer belém csap a villám, bele fog csapni automatikusan a másikba is, és boldogan élünk,
míg meg nem halunk. Reed viszont még el sem hiszi, hogy létezik szerelem.
- Ez az ő baja.
- Meg az enyém is, mert hosszú napok óta igyekszem túltenni magam rajta, de nem
megy. - Maddy mélyet sóhajtva leszámolt a könnyekkel. - Most már érted, miért nem mehetek
el ma este.
- A pokolba is, dehogy! Pontosan azt értettem meg ebből, hogy ott kell lenned!
- Wanda...
- Nézd, szívem, ha most hazamégy és beletemetkezel a fájdalomba, holnap ugyanilyen
nyomorultul fogod érezni magad. - Wanda ezúttal olyan határozott hangon szólalt meg, hogy
Maddy ösztönösen kihúzta magát. - Mit csinálsz, ha a közönség nem veszi a lapot és úgy ül
ott, mint egy rakás múmia?
- Olyankor legszívesebben kirohannék az öltözőbe.
- Jó, de mit csinálsz?
Maddy sóhajtva húzta végig nedves arcán a tenyerét.
- Ott maradok a színpadon, és addig izzadok, míg megváltozik a hangulat.
- Na, pontosan ezt kell tenned ma este. És ha jól ismerem a férfiakat, ma ő fog alaposan
megizzadni. Láttam, ahogy nézett téged, amikor az öregével eljött a próbára. Gyere, szedd
össze magad! Még át kell öltöznünk.
Maddy ugyanúgy készült fel a Reeddel való találkozásra, mint ahogy egy előadásra
szokott. Akkor azt szokta mondogatni magában, hogy tudja a szövegét, a fejében van minden
mozdulat, és ha mégis téveszt, helyre tudja hozni, mielőtt a közönség észrevenne valamit.
Vállpánt nélküli ruhát választott, amely lágyan ölelte körbe a csípőjét, és érzékien omlott alá a
lábszára közepéig. Ha kudarc lesz a vége, legalább jól nézzen ki, miközben elszenvedi.
Ahogy ott állt Edwin Valentine tekintélyes házának ajtajában, mégis legszívesebben
elszaladt volna.
Aztán összeszedte magát, felszegte az állát, és bekopogott. Felkészült rá, hogy
találkozik Reeddel, és azt tervezte, hogy fesztelenül, hűvösen fog viselkedni vele. Arra
azonban nem számított, hogy ő maga fog ajtót nyitni neki. Csak bámult a férfira, döbbenten a
tömérdek feltörő érzelemtől.
Reed sem értette, miért nem roppan össze a markában az üveg ajtógomb.
- Szia, Maddy!
- Szia, Reed! - A lány nem mosolygott, egyszerűen nem tudott még mosolyogni. De
legalább nem esett össze azonnal az ajtóban. - Remélem, nem jöttem túl korán.
- Nem. Apám már vár téged.
- Akkor máris megyek és üdvözlöm. - A hall túlsó vége felől trombitaszó harsant. - Úgy
látom, arrafelé zajlik a parti. - Maddy óvatosan kikerülte Reedet, nem törődve a görccsel a
gyomrában.
- Maddy!
A lány erőt gyűjtött, aztán lazán visszanézett.
- Tessék!
- Hogy... hogyan telnek a napjaid?
- Zsúfoltan. - Reed mögött megszólalt az ajtócsengő. A lány felvonta a szemöldökét. -
Látom, te is elfoglalt vagy. Később találkozunk - mondta, és dühösen pislogva elindult végig
a hallon. Alig látott a könnyeitől.
A parti már javában folyt. Maddy hagyta, hogy őt is magával ragadja a többiek
vidámsága, az estély izgalma és a baráti beszélgetés. Többeket gyors, könnyű öleléssel
köszöntött, egy férfit pedig a rézfúvósok közül, akinek ez nem volt elég, rendreutasított.
- Már azt hittem, megfutamodtál - jött oda hozzá Wanda, aki addig az egyik zenésszel
beszélgetett, az imént azonban egy fejmozdulattal útjára bocsátotta a fiút.
- Senki se hívjon gyávának egy O’Hurleyt!
- Talán segít, ha tudod, hogy az ifjabb Valentine fél órája az ajtót lesi.
- Tényleg? - Maddy már majdnem megfordult, hogy megkeresse Reedet a pillantásával,
de még időben visszafogta magát. - Egyáltalán nem számít. Igyunk valamit! Mit szólnál egy
pezsgőhöz?
- Hanem az idősebb Mr. Valentine nagyszerű fickó! Egészen aranyos ember. - Wanda
elvett egy pohár pezsgőt a tálcáról, és egyetlen hajtásra megitta. - Egyáltalán nem
begyöpösödött. Úgy viselkedik, mintha mi is valódi emberek lennénk.
- De hát azok is vagyunk.
- Ezt ne terjeszd, jó? - Wanda szeme hirtelen felcsillant, ahogy átnézett Maddy válla
fölött. - Itt van Phil. Úgy döntöttem, hagyom, hogy meggyőzzön a szándékai komolyságáról.
Persze ezek a szándékok nem feltétlenül tisztességesek is - tette hozzá szélesen mosolyogva. -
Csak komolyak.
- Phil? - Maddy érdeklődéssel fordult a Wanda partnerét játszó táncos felé. - Nahát,
tényleg?
- Talán igen, talán nem - kapott fel Wanda még egy pezsgőspoharat. - Jó mulatság lesz
kitalálni.
Maddy azt kívánta, bárcsak egyet tudna érteni vele. A büféasztalhoz lépett, ahol éhes
táncosok egy csoportja verődött össze. Egyél, igyál, vigadj! - adta ki önmagának a jelszót.
Hisz holnap irány Philadelphia.
- Maddy!
Edwin lépett oda hozzá, mielőtt még választhatott volna a húspástétom és a pite között.
- Ó, Mr. Valentine! Kitűnő a parti!
- Edwin - helyesbített a férfi, majd olyan szertartásosan csókolt kezet, hogy a lány
megmosolyogta. - Edwinnek kell hogy szólítson, ha már táncolni fog velem, ahogy
megígérte.
- Akkor legyen Edwin, és nagyon szívesen táncolok magával - felelte Maddy, s máris
partnere vállára tette a kezét, hogy megtalálják a közös ütemet. - Beszéltem a szüleimmel -
újságolta. - Jelenleg New Orleansban vannak, de eljönnek a bemutatóra. Remélem, maga is
ott lesz.
- Semmi pénzért el nem mulasztanám! Tudja, Maddy, évek óta ez a darab a legjobb
dolog, amibe a magam kedvéért belefogtam. Már azt hittem, hagynom kell magam szép
csendben megöregedni.
- Ez a legnevetségesebb dolog, amit valaha hallottam.
- Maga olyan fiatal, nem értheti - veregette meg Edwin Maddy derekát ott, ahol irányító
jobb kezét tartotta. - Ha az ember eléri a hatvanat, körülnéz, és azt mondja magának: oké,
ideje lassítanod, megérdemelted. Lazíts, és élvezd egyre fogyatkozó napjaidat!
- Egyre fogyatkozó napok? - Maddy hátradobta a haját és Edwinre mosolygott. - Pfuj!
- Pedig erről van szó - kuncogott vissza Edwin. Maddy eltűnődött, vajon Reed miért
nem örökölte ezt a kedves, sötét szempárt. - Miután visszavonultam, rájöttem, többet akarok
még az élettől, mint minden szerdán tizennyolc lyukat a golfpályán. Energikus fiatalokat
akarok magam köré. Tudja, Reed fiatalon tartott engem, legalább annyira a legjobb barátom,
mint a fiam. Az embert ennél nagyobb szerencse nem is érheti.
- Nagyon szereti magát.
Volt valami a lány hangjában, ami Edwint arra késztette, hogy ránézzen.
- Igen, valóban. Szerettem volna, ha kipróbálja magát az üzleti életben úgy, hogy nem
állok a háta mögött, nem ütöm az orrom a dolgaiba, és megállta a helyét. Jobban is, mint
gondoltam volna - sóhajtott fel. - Az egész életét az üzletnek szenteli, és ez talán hiba.
- Ő nem így gondolja.
- Valóban nem. Nos, akárhogy is van, amíg bele nem botlottam ebbe a darabba, nem
tudtam, mi a csodát kezdjek magammal. De most már azt hiszem, tudom.
- Elkapta a Broadway-láz?
- Pontosan. - Edwin előre tudta, hogy Maddy meg fogja érteni. Azt csak csendben
remélte, hogy a fiát is megérti majd. - Ha ez a darab sínre kerül, felkutatok egy másikat. Azt
hiszem, ismerek egy szakértőt, akinek kikérhetem a véleményét és meg is bízhatom benne.
Maddy észrevette a kérdést a tekintetében, és egy pillanat habozás után bólintott.
- Ha maga angyalt akar játszani, Edwin, én hajlandó leszek eljátszani az ördög
ügyvédjét.
- Tudtam, hogy számíthatok magára. Egész életemet előadóművészek között töltöttem,
Maddy, belőlük éltem. Azt az elevenséget, amely belőlük árad, nem pótolja a golf. - Edwin
barátságosan megveregette Maddy hátát. - Menjünk, keressünk magának valamit enni!
Egy pillantás a büféasztalra, s a lány sóhajtva bókolt.
- Ó, maga az én megmentőm!
A zene felgyorsult, s a társulat három tagja Broadway-sikerekből kezdett rögtönözni a
táncparketten. Nemsokára Phil húzta Wandát középre egy szenvedélyes kettősre. A többiek
megéljenezték őket, aztán kipördült melléjük egy második pár is.
- Gyere, Maddy! - fogta a lányt kézen Terry. - Nem hagyhatjuk, hogy szégyenbe
hozzanak bennünket.
- Dehogynem - nyúlt volna Maddy újra a pástétom után.
- Nem. Fenn kell tartanunk a hírnevünket. Emlékszel arra a számra a Within Reachből?
- Az volt eddig a legnagyobb bukásom.
- Na jó, maga a darab nem volt az igazi ismerte el könnyedén Terry -, a közös számaink
viszont félelmetesek voltak. Mi ketten kaptunk egyedül jó kritikát. Gyere már, a régi szép
idők emlékére! - rángatta Maddy karját vigyorogva.
Ennek már a lány sem tudott ellenállni. Addig pörgött-forgott, amíg szorosan Terry
mellé került. Az a néhány táncos, aki felismerte a mozdulatokat, tapsban tört ki.
Lassú, csábító szám volt ez hosszan kitartott, elnyújtott mozdulatokkal, melyekhez
pontos időzítésre és az izmok tökéletes uralására volt szükség. Maddynek olyan gyorsan
visszajöttek a lépések, mintha csak aznap délután próbálta volna ezt a táncot utoljára, nem
pedig négy évvel ezelőtt. A teste emlékezett.
Érezte, hogy Terry nekikészül egy emelésnek, és felugorva segített neki. A partnere
iránti tökéletes bizalommal hátradőlt, amíg haja majdnem a földet seperte.
Azután nevetve hullott vissza a karjába, annyira jólesett neki a kis bemutató.
- Talán nem is volt akkora az a bukás - mondta kifulladva.
- Dehogynem, kicsim, égbekiáltó kudarc volt! - Azzal Terry rápaskolt Maddy fenekére,
amint a zene ritmust váltott, és más táncosok is kipördültek a parkettre.
Reed Maddyt figyelte.
Amikor a lány önkéntelenül feléje nézett és észrevette a férfi rá tapadó tekintetét, érezte,
hogy elönti a forróság, feltör benne a vágy és a megbánás. Menekülni innen! - lüktette az
agya, és sietve elindult a teraszajtó felé.
Fülledt, meleg este volt, még a kövezetből is áradt a hőség. Maddy nekidőlt a korlátnak,
s megadta magát az este hangulatának. Hallgatta a város zaját, a szeme sarkából látta odalent
a nyüzsgést. Nem! A vágyakat elismeri, de megbánást nem fog érezni soha!
Már akkor tudta, hogy Reed kilépett mögötte a teraszra, amikor még meg sem szólalt.
Hiba lett volna megfutamodni és elrejtőzni otthon, gondolta. Akár tetszik, akár nem, még
mindig ez a férfi az, aki kell neki.
- Mondd meg, ha azt akarod, hogy elmenjek!
Mennyire rávall, hogy előre lefekteti a választási lehetőségeket! Maddy megfordult, és
megengedte magának, hogy rápillantson Reedre.
- Természetesen nem akarom.
Reed zsebre dugta a kezét.
- Mindenkivel ilyen jóindulatú vagy, vagy csak velem?
- Nem tudom, ezen még sosem gondolkodtam.
A férfi odalépett a korláthoz, hogy közelebb lehessen kedveséhez.
- Hiányoztál.
- Reméltem is. - Odafent már látszottak a csillagok és a telihold. Maddy az eltelt idő
alatt végig ebbe a reménybe kapaszkodott. - Úgy terveztem, eljövök ide ma este és hűvösen,
könnyedén fogok viselkedni, de nem hiszem, hogy menni fog.
- Láttalak táncolni az apámmal, és tudod, mi jutott eszembe? - Mikor Maddy megrázta a
fejét, Reed nem bírta megállni és kinyújtotta a kezét, hogy ha csak egy pillanatra is,
megérintse Maddy haját. - Az, hogy velem még egyszer sem táncoltál.
A lány csak annyira fordult meg, hogy láthassa Reed arcélét.
- Sosem kértél fel.
- Akkor most felkérlek - nyújtotta feléje a kezét, ismét meghagyva neki a választás
lehetőségét. Maddy gondolkodás nélkül tette a kezét a tenyerébe. Egyetlen, egybeolvadt
árnyékot vetve mozogtak együtt a terasz kövén. - Amikor a múlt héten elmentél, azt
gondoltam, úgy a legjobb.
- Én is.
Reed a lány hajára fektette az arcát.
- Egy nap sem múlt el úgy, hogy ne gondoltam volna rád. Egy óra sem úgy, hogy ne
kívántalak volna. - Lassan, aztán amikor nem érzett ellenállást, egyre határozottabban Maddy
ajka fölé hajolt. A lány ugyanolyan melegen, ugyanolyan odaadással fogadta a csókját, mint
máskor. Teste úgy illett az övéhez, mintha a sors egyenesen neki teremtette volna, s őt a
lánynak. A testén átszáguldó vágy ismét felidézte a régi pánikot, de Reed ezúttal megküzdött
vele. - Maddy, szeretném, ha visszajönnél.
- Én is ezt szeretném - emelte Maddy a tenyerét Reed arcához -, de nem lehet.
Reed rémülten ragadta meg a csuklóját.
- Miért?
- Mert nem tudom elfogadni a feltételeidet, Reed. Nem tudlak nem szeretni, te pedig
nem engeded meg magadnak, hogy szeress.
- A csoda vigye el, Maddy, többet kérsz, mint amit képes vagyok adni!
- Nem! - Maddy még közelebb lépett, s csillogó szemmel nézett Reed szemébe. - Sosem
kérnék többet tőled, mint amire képes vagy, és én sem tudnék kevesebbet adni, mint amit
adhatok. Szeretlek, Reed. Ha visszamennék hozzád, folyton ezt kellene hallanod tőlem, te
pedig azt sem tudnád, hova hátrálj előle.
- Veled akarok élni! -jelentette ki elkeseredetten Reed, önkéntelenül is egyre jobban
szorítva Maddy karját. - Ez nem elég?
- Bárcsak tudnám! Része akarok lenni az életednek, és azt akarom, hogy te is része
legyél az enyémnek.
- Házasságot akarsz? - Reed elengedte a lányt, és a korlátra támaszkodott. - Mi a fene
végül is a házasság, Maddy?
- Érzelmi elkötelezettség két ember között, akik megígérik egymásnak, hogy minden
tőlük telhetőt megtesznek egymásért.
- Jóban-rosszban? - Reed visszafordult a lány felé, de arca árnyékban maradt, s Maddy
csak a hangjából következtetett a lelkiállapotára. - Ugyan hány százaléka marad tartós a
házasságoknak?
- Csak azok, ahol a két ember keményen megdolgozik érte. Csak azoké, akikben elég
nagy a szeretet.
- Nagyon sok házasság nem lesz tartós. Ez az intézmény nem jelent semmit. Csak egy
szerződés, amelyet egy másik szerződés semmissé tesz, és amelyet addig is számtalanszor
megszegnek.
Maddynek fájt a szíve Reedért, hogy ennyire megkeseredett.
- Nem általánosíthatsz ilyen egyszerűen.
- Hány boldog házasságot ismersz? Vagy inkább hány tartósat tudnál felsorolni? A
boldogsággal most ne is törődjünk!
- Ez nevetséges, Reed! Én...
- Eszedbe jut egyetlenegy is?
Maddy most már begurult.
- Természetesen igen! Például Gianelliék nálunk a földszinten.
- Akik folyton kiabálnak egymással?
- Szeretnek kiabálni. Boldogok, ha kiabálhatnak. - És mert már ő maga is kiabált, hátat
fordított Reednek és törte a fejét. - A fene vigye el! Ha nem sürgetnél, hamarabb eszembe
jutnának. Ott van Ozzie és Harriet.
- Ugyan már, Maddy!
- Várj! - A lány csípőre tett kézzel, villámló szemmel nézett vissza Reedre. - Jimmy
Stewart már száz éve házas, Erzsébet királynő és Fülöp herceg is egészen jól megvan. És az
én szüleim, az isten szerelmére! - Egyre jobban belelovalta magát. - Már ősidők óta együtt
vannak. A nagymamám nővére, Jo ötvenöt évig volt férjnél.
- Azért meg kellett dolgoznod ezért a listáért, igaz? - Reed kilépett az árnyékból, s
Maddy nem látott mást a szemében, mint cinizmust. - Egyszerűbb dolgod lett volna, ha olyan
házasságokat kell felsorolnod, amelyek tönkrementek.
- Rendben, elismerem, de ez nem jelenti azt, hogy a rendszer rossz. Az egyes ember
mindig követhet el hibákat. Különben meg egy szóval sem mondtam, hogy vegyél feleségül.
Csak azt akarom, hogy érezz!
Reed elkapta a karját, mielőtt visszaroboghatott volna a táncterembe.
- Azt akarod mondani, hogy nem érdekel a házasság?
Maddy felszegett fejjel állt előtte.
- Nem, nem ezt akarom mondani.
- Nem ígérhetek neked házasságot. Csodállak mint nőt és mint előadóművészt.
Vonzódom hozzád... Szükségem van rád.
- Ez mind fontos, Reed, de csak egy kis időre elég. Ha nem szerettem volna beléd, most
mindketten boldogan megelégednénk ennyivel. - Maddy megfordult, és úgy kapaszkodott a
korlátba, mintha mentőöv lenne. - Most menj el, kérlek!
Nem volt könnyű Maddyvel harcolni, főleg hogy Reed közben önmagával is küzdött.
Nem látott tisztán, nem tudta, mi legyen a következő lépés. Nem látott más kiutat, mint a
visszavonulást.
- Még nem végeztünk. Még akkor sem, ha mindketten ezt szeretnénk.
- Talán nem - vett nagy levegőt Maddy. - De utoljára csináltam bolondot magamból
előtted. Hagyj most magamra!
Amint Reed távozott, Maddy összeszorította a szemét. Azért sem fog sírni! Mihelyt
összeszedte magát, bemegy, keres valami kifogást, és siet haza. Nem futamodik meg, csak
szembenéz a realitásokkal.
- Maddy!
Megfordult, s Edwin Valentine-t találta maga mögött a teraszon. Azonnal látta rajta,
hogy nincs értelme mosolyt erőltetnie magára.
- Sajnálom, nagy részét hallottam annak, ami történt, és minden oka megvan rá, hogy
haragudjon rám. De Reed a fiam, és én szeretem őt.
- Nem haragszom. - Maddy valójában úgy érezte, egyelőre semmilyen érzelemre nem
képes. - De mennem kell.
- Hazaviszem.
- Ne, hisz vendégei vannak. Majd fogok egy taxit.
- Nem fognak hiányolni - lépett előre Edwin, hogy karon fogja Maddyt. - Haza akarom
vinni, Maddy. Közben pedig elmondok magának egy történetet.
Keveset beszéltek az úton hazafelé. Edwin a gondolataiba mélyedt, Maddy pedig
képtelen volt bármiféle élénk vagy szellemes beszélgetésre. Amint felfelé indultak a lépcsőn,
Edwin mindössze annyit jegyzett meg, hogy nem valami nagy itt a biztonság.
- Maddy, maga egyre ismertebb lesz, valahányszor fellép, ennek pedig ára van.
A lány körülnézett az alig megvilágított lépcsőházban, miközben a kulcsát kereste.
Sosem félt még a környéken vagy az épületben, bár ő is érezte, hogy lassan vége a szabad
cigányéletnek.
- Főzök egy teát - mondta, s otthagyta Edwint a zsúfolt nagyszobában.
- Illik ez a lakás magához, Maddy - mondta nem sokkal később a férfi. - Barátságos,
színes, őszinte. - A neon láttán elmosolyodott, amint letelepedett az egyik székre. - Lehet,
hogy zavarba hozom, de meg kell mondanom, csodálom azért, amit kihozott az életéből.
- Nem hoz zavarba, inkább köszönöm.
- Tudja, nem mindig elég a tehetség. Láttam már sok tehetséges embert, aki a feledés
homályába veszett, mert nem volt elég ereje vagy önbizalma, hogy feljusson a csúcsra. Maga
már feljutott oda, és még csak észre sem vette.
- Azt nem tudom, hogy felértem-e már a csúcsra - kerülte meg Maddy a választófalat
egy tálcát cipelve -, mindenesetre boldog vagyok ott, ahol vagyok.
- Épp ez benne a szép, Maddy. Szívesen van ott, ahol van, és szereti önmagát. - Edwin
elvette a teáscsészét, egyúttal könnyedén rátette a kezét a lányéra. - Reednek szüksége van
magára.
- Bizonyos értelemben talán. - Maddy viszszahúzódott kissé, mert még nagyon fájt a
lelke. - De én rájöttem, hogy nekem ennél több kell.
- Ő is, Maddy, ő is, csak ő túl makacs ahhoz, hogy elismerje, és talán túlságosan fél is.
- Nem értem, miért. Nem értem, hogyan tud ilyen... - Elhallgatott, és csendben szidta
magát. - Bocsásson meg!
- Semmi baj, de azt hiszem, én megértem őt. Maddy, beszélt Reed magának valaha is az
anyjáról?
- Nem. Ez az egyik tabu téma köztünk.
- Azt hiszem, joga van megtudni - sóhajtott Edwin, majd belekortyolt a teájába, tudva,
hogy kénytelen lesz felkavarni fájdalmas emlékeit. - Ha nem lennék biztos benne, hogy
magának ő tényleg sokat számít, és hogy valóban maga a megfelelő nő a számára, sosem
volnék képes ezt elmondani magának.
- Edwin, nem akarom, hogy elmondjon nekem bármit, amit Reed nem szeretne, ha
tudnék.
- Éppen az mondatja el velem, hogy törődik vele. - Edwin Valentine letette a csészéjét,
és előrehajolt. Maddy kezdte megérteni, hogy nincs visszaút. - Reed édesanyja döbbenetesen
szép nő volt. Azaz bizonyára most is az, bár már sok éve nem láttam.
- Reed sem?
- Nem. Nem hajlandó találkozni vele.
- Nem akarja látni az anyját? Hogyan lehet ez?
- Ha elmagyaráztam, talán megérti. - A férfinak olyan fáradt volt a hangja, hogy
Maddyben azonnal együttérzés támadt.
- Mindketten nagyon fiatalok voltunk, amikor összeházasodtunk Elaine-nel. Én
örököltem egy kis pénzt, míg ő énekesként küszködött a megélhetésért. Klubokban lépett fel,
maga tudja, milyen az.
- Persze.
- Tehetséges volt. Nem annyira, hogy állva tapsoljon neki a közönség, de egy megfelelő
ügynökkel a háta mögött szépen boldogult volna. Először elhatároztam, hogy megadom neki a
kellő támogatást, aztán meg feleségül vettem. Sajnálom, de valóban olyan kiszámított lépés
volt, mint amilyennek hangzik, mert hozzá voltam szokva ahhoz, hogy mindig megkapom,
amit akarok. Egy-két évig még működött is a házasságunk. Elaine hálás volt, amiért
támogatom a karrierjét, én pedig hálás voltam, mert volt egy gyönyörű feleségem. Szerettem,
és keményen megdolgoztam a sikeréért, mert tudtam, hogy neki az a legfontosabb. Aztán
közben kezdtek megváltozni a dolgok. Elaine egyre türelmetlenebb lett.
Edwin újra hátradőlt, ivott egy kis teát, s közben körülhordozta a tekintetét Maddy
lakásában. Mindent megadott a feleségének, amit csak tudott, ő mégsem volt soha elégedett.
- Fiatal volt - folytatta, holott tudta, hogy ez nem valódi mentség. - Egyre nagyobb
közönség előtt szeretett volna fellépni, és kezdett haragudni, ha tanácsot adtam neki az
öltözékével vagy a frizurájával kapcsolatban. Kezdte azt gondolni, hogy szándékosan fogom
vissza, és csak a saját pályám előmozdítására használom őt.
- Akkor nem igazán értette meg magát.
Edwin elmosolyodott erre a megjegyzésre. Nem mindenki lenne hajlandó ilyen feltétel
nélküli támogatásra, ha meghallgatná a történetet.
- Talán nem. Viszont én sem értettem meg őt. A házasságunk válságba került. Már épp
majdnem elfogadtam, hogy véget ér, amikor közölte, hogy gyermeket vár. Maga modern nő,
Maddy, és ráadásul van magában együttérzés. Bizonyára megérti, hogy míg én mindig is
akartam gyereket, nagyon szerettem volna, addig Elaine nem.
Maddy valóban együtt érzett Edwinnel. Lehorgasztott fejjel nézte a teáját.
- Csak sajnálni tudom azt, aki nem akarja a gyermeket, akit a szíve alatt hord, akármi is
az oka. 1
Edwin ezt a feleletet várta. Megkönnyebbülten csukta be a szemét.
- Elaine-nek mindene volt a siker. Szerintem csak azért szülte meg Reedet, mert félt
másként dönteni. Szereztem neki egy kis lemezszerződést, így a döntését, hogy velem marad
és megszüli a gyerekemet, leginkább csak a saját érdekei motiválták.
- Még mindig szereti.
- Még mindig érzek iránta valamit. Aztán jött Reed. Amikor megszületett, úgy éreztem,
a lehető leghatalmasabb ajándékot kaptam, egy fiút. Olyan valakit, aki szeretni fog és
elfogadja a szeretetemet. Gyönyörű baba volt, akiből csodálatos gyermek lett. Megváltozott
az egész életem a születése pillanatában. Meg akartam adni neki mindent, amit csak lehet. Az
értékrendem teljesen átalakult. Nem érdekelt, ha elvesztettem egy ügyfelet, ha nem jött össze
egy szerződés, hisz ott volt nekem a fiam.
- A család szilárd támaszt nyújt az embernek.
- Igen, így van. Mielőtt folytatom, tudnia kell, hogy Reedtől csak örömöt kaptam.
Sosem tekintettem puszta kötelességnek vagy tehernek a vele való foglalkozást.
- Ezt nem is kell mondania, látszik.
Edwin megdörzsölte a halántékát, majd folytatta a történetet.
- Ötéves korában ért egy baleset, és egy sereg tesztet csináltak rajtam a kórházban. - A
férfi hangja megváltozott, mire Maddy feszültebbé vált, bár nem tudta, miért. - Az egyik
tesztből megtudtam, hogy nemzőképtelen vagyok.
A lány tenyere izzadni kezdett a csésze körül. Gyorsan letette, mielőtt leejtené.
- Nem értem.
- Megmondták, hogy nem lehet gyerekem, soha nem is lehetett - nézett nyílt tekintettel
Maddy szemébe Edwin.
Maddy megdermedt, gyomra jeges görcsbe szorult.
- Reed!
Ebben az egy szóban benne volt minden kérdés, s azon túl semmi más, csak szeretet.
- Nem én vagyok az apja. Olyan csapás volt ez, amit el sem tudok magának mondani.
- Ó, Edwin! - A lány felpattant, és a férfi elé térdelt.
- Szembesítettem a helyzettel Elaine-t, és meg sem próbált tagadni. Azt hiszem, addigra
belefáradt a hazugságokba. A házasságunknak amúgy is vége volt, és ő már azt is tudta, hogy
nélkülem nem viheti túl sokra mint előadó. Elmondta hát, hogy a másik férfi elhagyta, mihelyt
megtudta, hogy gyereket vár. - Edwin lassan, fájdalmasan sóhajtott. - Biztosan szörnyű csapás
volt ez Elaine számára, de azt gondolta, én elfogadom a gyermeket a magaménak. Közben
azért valahol belül tudnia kellett, hogy nélkülem sosem jutott volna ki azokból a rémes kis
klubokból, így aztán velem maradt.
- Nyilván nagyon boldogtalan volt.
- Nem mindenki lesz egykönnyen elégedett. Elaine túl nyughatatlan volt ehhez. S ha
nem volt valahol elégedett, odébbállt. Mire kijöttem a kórházból, eltűnt, Reedet meg rábízta
egy szomszédra. - Edwin mélyet lélegzett, mert még ennyi év után is fájt az emlékezés. - És
képzelje, Maddy, ráadásul elmondta neki!
- Uramisten! - A lány ráejtette, a fejét Edwin térdére, és sírva fakadt. Mindhármukat
siratta egyszerre. - Szegény kisgyerek!
- Akkor én sem voltam hozzá sokkal különb - folytatta a férfi Maddy hajára téve a
kezét. Nem is gondolta volna, milyen tisztító hatással lesz a lelkére, ha hangosan kimondja
mindezt ennyi év után. - El kellett jönnöm onnan, hogy magamra találjak, így aztán
megfizettem a szomszédot, és nála hagytam Reedet. Majdnem egy hónapig voltam távol,
hogy pénzt szerezzek a Valentine Records működtetéséhez. Tulajdonképpen eszembe sem
jutott visszamenni, amíg nem találkoztam a maguk családjával. Még mindig nem tudtam ezt
magamnak megbocsátani.
- Nagyon mélyen megbántották. Maga...
- Reed teljesen kikészült - hárította el Edwin a vigasztalást. - Arra nem gondoltam,
milyen hatással lesz rá, ha én is eltűnök. Egyszerűen csak belevetettem magam a tülekedésbe,
és igyekeztem elfelejteni mindent, amit a hátam mögött hagytam. Akkor találkoztam a maga
szüleivel, Maddy. Egyetlen éjszakára bepillantást nyertem abba, hogy mit is jelent a család.
Maddy könnyes arcát törölgetve felnézett Edwinre.
- És ott aludt a pótágyon a szobájukban.
- Ott aludtam a pótágyon, és figyeltem azt a szeretetet, amelyet a szülei egymás és a
gyermekeik felé sugároztak. Olyan volt, mintha valaki félrehúzott volna egy függönyt, hogy
lássam, milyen is a valódi élet és mi az, ami igazán lényeges. Teljesen kiborultam, mire az
édesapja elvitt egy bárba, és én elmondtam neki az egész történetet, Isten tudja, miért.
- Papa előtt könnyen megnyílik az ember.
- Meghallgatott, kicsit együtt is érzett velem, de nem annyira, amennyire szerintem
megérdemeltem volna. - A sok eltelt év után Edwin kicsit már nevetni is tudott ezen. - Volt a
kezében egy pohár whiskey. Felhajtotta, vállon veregetett, aztán felhívta a figyelmemet, hogy
van egy fiam, akivel törődnöm kell, és akihez most azonnal haza kellene mennem. Sosem
felejtettem el neki, mit tett értem pusztán azzal, hogy rávilágított az igazságra.
Maddy megragadta Edwin kezét.
- És Reed?
- Ő az én fiam, mindig is az volt, és mindig is az lesz. Bolond voltam, hogy egy percig
is megfeledkeztem erről.
- Nem feledkezett meg róla - dünnyögte a lány. - Szerintem sosem feledkezett meg róla.
- Nem - felelte Edwin. Maddy sima kis keze erőt sugárzott az övébe. - A lelkem mélyén
nem. Hazamentem, s ott találtam egyedül játszva az udvaron. Az alig hatéves kisfiú egy
felnőtt szemével nézett fel rám. - A férfi önkéntelenül megborzongott. - Sosem tudtam többé
kitörölni a fejemből azt a pillanatot, amikor megláttam, mit tettünk vele, az anyja meg én.
- Nincs oka vádolni magát. Nem! - sietett folytatni Maddy, mielőtt Edwin
közbevághatott volna. - Láttam magát és Reedet együtt, semmi oka sincs az önvádra, higgye
el!
- Mindent megtettem, ami csak tőlem telt, hogy kárpótoljam, és normális életet
biztosítsak neki. Én valójában elég hamar elfelejtettem, mit tett velem az anyja. Reed viszont
nem volt képes felejteni. Ő még mindig magában hordja azt a keserűséget, amelyet nem egész
hatévesen láttam a szemében.
- Amit elmondott, sok mindent segít megértenem - ült vissza a sarkára nagyot sóhajtva
Maddy. - De mondja, Edwin, mit tehetnék érte?
- Szereti őt, igaz?
- Igen, szeretem.
- Máris adott neki valamit. Már kezd megbízni valakiben. Ne okozzon neki csalódást!
- Neki nem kell, amit adni tudok neki.
- Dehogynem, és egyszer be is fogja ismerni. Csak ne adja fel, Maddy!
A lány felállt, maga köré fonta a karját, és elfordult.
- Biztos benne, hogy pont rám van szüksége?
- Reed a fiam, jól ismerem - emelkedett fel Edwin a székből, amint Maddy lassan feléje
fordult. - Igen, határozottan biztos vagyok benne.
Reed nem aludt, képtelen volt elaludni. Majdnem engedett a kísértésnek, hogy egy üveg
skót whiskybe fojtsa a bánatát, aztán mégis inkább úgy döntött, a szenvedés jobb társaság.
Elvesztette Maddyt. Elvesztette, mert nem voltak képesek elfogadni a másikat olyannak,
amilyen. Persze, a lánynak jobb lesz nélküle, ebben egészen biztos volt. Kár, hogy a
Maddyvel való kapcsolat volt eddig a legjobb, ami valaha történt vele az életben.
Megbántotta Maddyt, ahogyan előre megjósolta. De milyen érdekes, hogy neki
magának ugyanúgy fáj.
Holnap Maddy elutazik, s az lesz a legjobb, ha megpróbálja elfelejteni. Majd átadja a
darabbal és a lemezkiadással kapcsolatos teendőket az apjának. Ő maga nem foglalkozik vele
többé, s így ki fogja majd tudni irtani magából Maddy O’Hurley emlékét.
Majdnem elindult az ablakhoz, amikor eszébe jutott, milyen szívesen álldogált előtte
Maddy is. Szitkozódva fordult az ellenkező irányba.
Meglepte a kopogtatás az ajtón, hisz nemigen fogadott éjjel egykor látogatókat. Nem is
kell ide hívatlan látogató, határozta el, és nem válaszolt a kopogtatásra. Hiába, mert a késői
vendég kitartóan folytatta a dörömbölést. Reed dühösen rántotta fel az ajtót, elszántan, hogy
elküldi az illetőt a fenébe.
- Szia! - Maddy állt az ajtóban sportzsákjával a vállán, kezét bő vászonblúzának a
zsebébe dugva.
- Maddy!
- Errefelé jártam - kezdte a lány, és már bent is volt a lakásban -, gondoltam, beugrom.
Ugye nem ébresztettelek fel?
- Nem, én...
- Akkor jó. Én mindig zsémbes vagyok, ha felébresztenek. Nos - dobta a földre a zsákját
-, adsz valamit inni?
- Mit csinálsz te itt?
- Mondtam rnár, hogy errefelé jártam.
Reed odalépett hozzá, megmarkolta a vállát, és megismételte a kérdést:
- Mit csinálsz itt?
Maddy félrebillentette a fejét.
- Képtelen voltam távol maradni tőled.
Reed keze akaratlanul is a lány arca felé emelkedett, de még idejében visszatette a
vállára.
- Maddy, néhány órával ezelőtt még...
- ...sok mindent mondtam neked - fejezte be Reed helyett a mondatot. - Minden igaz
volt, Reed. Szeretlek, és hozzád akarok menni feleségül. Veled akarom leélni az életemet. És
azt hiszem, jó munkát végeznénk mi ketten. De amíg te is így nem gondolod, éljünk úgy,
ahogyan te szeretnéd!
- Hibát követsz el.
Maddy az égnek emelte a tekintetét.
- Reed, már megint nem bízol bennem. Ha házasok lennénk, talán, de akkor is csak
talán elmondhatnád, hogy mit tartasz helyesnek az érdekemben. De a dolgok jelenlegi állása
szerint egyelőre egyedül hozom meg a döntéseimet. Tényleg szeretnék inni valamit. Van
diétás üdítőd?
- Nincs.
- Jó, akkor adjál whiskyt! Nagyon csúnya dolog, Reed, ha az ember nem kínálja meg a
vendégét.
A férfi egy darabig még fogta Maddy vállát, aztán megadta magát. Homlokát
odatámasztotta Maddyéhez.
- Szükségem van rád, Maddy.
- Tudom - emelte Reed arcához a kezét a lány. - Tudom. És örülök, hogy rájöttél.
- Ha meg tudnám adni neked, amit szeretnél...
- Erről most ne beszéljünk többet! Holnap utazom Philadelphiába, ráadásul szakadásig
fogok dolgozni, úgyhogy nem akarok többet beszélni. És veszekedni sem akarok. Legalábbis
ma éjjel nem.
- Jól van. Akkor hozok egy italt.
Reed odalépett a bárpulthoz, és kiválasztott egy üveget.
- Tudod, hogy még mindig nagyon fura érzés vetkőznöm a színpadon?
A férfinak nevetnie kellett ezen. Maddy valahogyan mindig megnevettette.
- Képzelem.
- Úgy értem, van rajtam egy fűző meg egy sereg flitter, és nem látnak belőlem többet,
mint a strandon, de maga az a furcsa, ahogyan csinálom. És néhány nap múlva több száz
ember elé kell kiállnom ezzel. Rengeteget kell még gyakorolnom addig.
Amikor Reed visszafordult, egy mosolygó Maddy gombolta ki lassan épp a blúzát.
- Úgy gondoltam, mondhatnál a színpadi teljesítményemről egy elfogulatlan véleményt.
Tudod, a vetkőzés művészet - húzta végig a kezét teste középvonalán, amint szétnyílt a blúza.
- Izgatónak kell lennie - nézett vissza hátrafordulva a válla fölött Reedre érdekesnek... - Azzal
hagyta, hogy a blúz lazán lehulljon a földre. - Na, mit gondolsz?
- Azt, hogy nagyszerűen csinálod. Eddig legalábbis.
- Csak biztos akarok lenni benne, hogy valósághűen formálom meg Maryt. -
Meglazította a szoknyája övét, mire az is a földre került. Az alatta viselt fekete fűzővel
kombinált szexi harisnyatartó látványára Reednek le kellett tennie a poharát, mielőtt elejti.
- Még sosem láttam rajtad ilyesmit.
- Ezt? - húzta végig újra a kezét a testén Maddy. - Nem igazán az én stílusom. Nem
elég kényelmes. Marynek azonban... - derékból előrehajolt, hogy kikapcsolja a fekete
harisnyát rögzítő harisnyatartó csatját - ...olyan ez, mint egy védjegy. - Újra felegyenesedett,
majd mindkét kezével beletúrt a hajába felfelé. - Gondolod, hogy jó lesz így?
- Leginkább azt gondolom, hogy ha ezt akarod viselni a színpadon, megfojtalak.
Maddy nevetve kapcsolta ki a harisnyatartó másik csatját, majd lassan lesodorta a
lábáról a harisnyát.
- Ne felejtsd el, hogy mihelyt felmegy a függöny, én Maryvé változom, és sikerre
akarom vinni neked a darabot. - Odadobta Reednek a harisnyát, majd folytatta a másik
lábával. - Kár, hogy nincsenek dúsabb idomaim.
- Amid van, nagyon is megteszi.
- Úgy gondolod? - Maddy mosolyogva kezdte kikapcsolni csipke melltartóját. - Reed,
igazán nem akarlak idegesíteni, de még mindig nem adtad ide azt az italt.
- Bocsánat - kapta fel a poharat a férfi.
Maddy elvette tőle, s a derű a szemében egy pillanatra átadta a helyét valami mélyebb
érzelemnek.
- Ezt igyuk a papámra! - mondta, és hozzákoccintotta a poharát Reedéhez.
- Tessék?
- Nem baj, ha nem érted - mosolyodott el újra, majd egy hajtásra leküldte a whiskyt.
Lávaként ömlött végig a torkán. - Nos, mi eddig a véleményed a műsorról? Megéri a jegy
árát?
Reed gyengéd akart lenni hozzá, hogy megmutassa, mennyire sokat jelent neki, hogy
visszatért hozzá. A lány hajába markoló keze azonban feszült volt, és sürgető.
- Még soha nem kívántalak ennyire.
Maddy hátrahajtotta a fejét, és hagyta, hogy az üres pohár leguruljon a szőnyegre.
- Mutasd meg, mennyire!
Reed elkeseredetten magához szorította, s bódultan kóstolta whiskyízű ajkát. Maddy
karja a nyaka köré fonódott, s a lány örömmel fogadta Reed tomboló vágyát. Először érezte,
hogy szabadon, a magára erőltetett önuralom nélkül tartja a karjában. Dübörögni kezdett a
vére a rá váró féktelen szenvedély puszta gondolatára. Nem tiltakozott, amikor Reed magával
húzta a szőnyegre.
Reed egyszerre érintette, simogatta, gyúrta mindenütt. Olyan észbontó magasságokba
emelte, hogy Maddy nem tudott mást, csak szerelme nevét sóhajtani s könyörögni a
folytatásért.
A folytatás pedig hihetetlen volt. Reed türelmetlenül küzdött meg a maradék
kapcsokkal, hogy kiszabadítsa Maddy testét a ruhából. Aztán ugyanolyan türelmetlenül
rántotta meg saját köntöse övét is, mígnem a lányt már semmi sem választotta el forró, izmos
testétől.
Maddy hátának a sima szőnyeg, míg keblének s hasának kedvese kemény teste
préselődött. Hallotta még, hogy Reed a nevét suttogja, majd betölti benne a vágyakozó űrt.
Még soha nem szerették egymást ilyen dühös gyorsasággal, ilyen féktelenül. Testük
megremegett, ahogy elragadta őket az örvény. Szerelem és szenvedély vegyült oly
utolérhetetlenül, hogy Maddy nem tudta megkülönböztetni a két érzést egymástól, de már
meg sem próbálta.
Itt volt neki Reed, és amíg elfogadja, hogy mellette legyen, ő is itt lesz Reednek.

Lépj kapcsolatba velünk


info@partyajanlo.hu

+36 30 8354182


Elfogadom az ASZF-t.