14297 party - 6359 helyszín

Magyarország legnagyobb party keresője.
(...és sok más programé is... ;)


Táncok 4.

PA - 2019-02-04

Reed komolyan eltűnődött, vajon a lány varázslatot bocsátott-e rá. Maddy O’Hurley
nem úgy festett, mint ahogyan az emberek általában a boszorkányt elképzelik, Reed mégsem
tudott más ésszerű magyarázatot arra, hogy ezen a párás péntek estén a Rockefeller Center
körül őgyeleg. Inkább otthon kellene ülnie egy csendben elköltött vacsora mellett, majd
belemerülni abba a rengeteg papírmunkába, amely a táskájában lapul.
A Fifth Avenue-n hömpölygött a fülledt hőségtől és zajtól ingerült tömeg. Azok a
szerencsések, akiknek volt hová menniük, és időt is tudtak szakítani rá, elindultak kifelé a
városból, s reménykedtek, hogy hétfőre enyhül a hőhullám. Sivatagi nomádokként gyűrött
inges, kibontott nyakkendős járókelők jöttek-mentek oázist keresve, azaz egy légkondicionált
helyet, ahol egy nagy pohár hideg italt kaphat az ember.
Reed közömbös arccal figyelte, ahogy néhány kiskölyök, aki jó szemmel kiszúrta az
idegeneket, megpróbált darabonként egy dollárért rájuk sózni néhány félig elszáradt piros
szegfűt. Sikeresen kereskedtek, de egyikük sem merte Reedet megszólítani. Sem
nagylelkűséget, sem naivitást nem néztek ki belőle.
Elcsípett néhány beszélgetésfoszlányt, ahogy kavargott körülötte a tömeg, de nem
gondolt utána egyiknek sem. Inkább saját magán gondolkodott.
Miért ment bele, hogy találkozzon a lánnyal? Erre egyszerű volt a válasz. Azért, mert
látni akarta. Ezen nem érdemes töprengeni. Maddy felkeltette a... kíváncsiságát. Ugyan mást
is felébresztett benne, ám Reed jobbnak látta ennél maradni. Egy ilyen nő elkerülhetetlenül
felkelti bárki kíváncsiságát. Sikeres, mégis egy vállrándítással elintézi a sikert. Vonzó, bár
ritkán használja ki előnyös külsejét. Tekintete őszinte, már ha az ember megbízik az ilyen
látszatokban. Igen, mindent egybevetve Maddy különleges lány.
De mi a csodáért nem volt képes összeszedni magát és egy megfelelőbb helyet
javasolni?
Vihogva elviharzott mellette egy csapat tizenéves lány. Reed ellépett előlük, mielőtt
elgázolják. Egyikük visszanézett rá, mert felkeltette a figyelmét Reed zárkózott arckifejezése
és karcsú alakja. A szája elé kapta a kezét, és odasúgott valamit a társának. Ismét felcsendült a
nevetés, aztán a lányok eltűntek a tömegben.
Egy utcai árus jégkrémet kínált, és rengeteget el is adott azoknak a hazafelé tartó irodai
dolgozóknak, akik nem menekültek el a városból a hétvégére a hőség elől. Egy koldus is
araszolt az emberek közt, sokkal kevesebb sikerrel. Reed elhessegetett egy jegyüzért, aki a
Radio City Music Hall esti műsorára ígérte oda az utolsó két jegyet, majd figyelte, ahogy
utána a férfi egy idősebb házaspárt környékez meg. Egy utcával arrébb felharsant egy
mentőautó szirénája, de az emberek rá sem hederítettek.
Reednek verejték csorgott végig a hátán. Az órája hét óra húsz percet mutatott.
Türelme már igencsak fogytán volt, mikor megpillantotta a lányt. Vajon miért tűnik ki
azonnal a többi ember közül? Miben különbözik a körülötte kavargó tömegtől? Haja és ruhája
élénk színű ugyan, de mások is öltöznek eleven színekbe. A lány fesztelenül mozgott, bár nem
lassan. Úgy tűnik, semmit sem képes lassan csinálni. Reed biztos volt benne, hogy ha venné a
fáradságot és körülnézne, azonnal találna legalább öt nőt, aki szebb nála. Szeme mégis
Maddyre tapadt, és csak rá irányultak a gondolatai.
A koldus elállta az útját, mire a lány beletúrt a táskájába. Előkotort némi aprót, váltott
néhány - nyilván barátságos - szót az emberrel, aztán átsurrant a tömegen. Egy perccel később
észrevette Reedet, és megnyújtotta a lépteit.
- Igazán sajnálom! Kénytelen vagyok folyton bocsánatot kérni a késéseimért. Lekéstem
a buszt, mégis úgy gondoltam, jobb, ha hazamegyek átöltözni a próba után, mert maga
valószínűleg öltönyben lesz. - Vidám, elégedett mosollyal nézte végig a férfit. - És igazam is
lett.
Maddy átcserélte a kertésznadrágot egy tarkabarka, hosszú ruhára, amelytől tényleg
olyan lett, mint egy cigánylány. Az összes járókelő szürkének látszott mellette.
- Jöhetett volna taxival - morgott Reed, ezzel is megtartva a nem nagy, de annál
fontosabb távolságot kettejük között.
- Nem szoktam rá a taxizásra. De meghívom vacsorára, hogy kárpótoljam. - Azzal
olyan könnyed, baráti mozdulattal öltötte a karját Reedébe, hogy annak ideje sem maradt
elhúzódni, pedig mindig is tartózkodott az ilyesféle személyes kontaktustól. - Fogadok, hogy
már majdnem éhen halt, miközben várt rám. Én is farkaséhes vagyok, pedig várnom sem
kellett. - Maddy közben odébb húzódott, hogy elkerülje az összeütközést egy arra siető nővel.
- Van egy nagyszerű pizzás a...
Reed félbeszakította, miközben átvágott vele a tömegen:
- Én hívom meg, és ehetünk jobbat is, mint a pizza.
Maddyre nagy hatást tett, hogy Reednek első próbálkozásra sikerült taxit fognia, és nem
kezdett vitatkozni, amikor bemondta a sofőrnek az egyik drága étterem nevét a Park Avenuen.
- Akkor azt hiszem, át kell állítanom magamat a pizzáról - jegyezte meg, mindig készen
elfogadni a meglepetéseket. - Különben kedvelem az édesapját.
- Biztosíthatom, hogy az érzés kölcsönös.
Maddynek a szeme sem rebbent, amikor a taxit megállította egy piros lámpa, és a sofőr
szitkokat kezdett mormolni az orra alatt, vélhetőleg arabul.
- Hát nem különös, hogy ismeri a szüleimet? A papám előszeretettel emleget embereket,
még akkor is, ha sosem találkozott velük, de a maga édesapjáról egyszer sem beszélt.
Reednek azon járt az esze, hogy vajon a lány illata azután is belengi-e még a taxi
áporodott, fülledt levegőjét, hogy kiszálltak belőle. Biztos volt benne, hogy igen.
- Talán elfelejtette.
Maddy ezen csak kuncogott.
- Nem valószínű. A papa egyszer találkozott annak az embernek a feleségével, akinek a
testvére statisztaként szerepelt az Ének az esőben című filmben, de ezt sem felejtette el soha.
Az viszont még érdekesebb, hogy a maga apja emlékszik arra az egyetlen éjszakára a
pótágyon egy hotelszobában, sőt ennyire sokat jelent neki.
Ez Reed számára is furcsának tűnt. Edwin emberek százaival, ezreivel találkozott
életében. Miért emlékezne ilyen tisztán egy utazó énekes-táncos párra, akik egyszer
elszállásolták.
- Csak arra tudok gondolni, hogy a szülei nagy hatást gyakoroltak rá - felelt Reed
hangosan gondolkodva.
- Valóban nagyszerű emberek. Tehát ez az - folytatta egy lélegzettel Maddy, amint a
taxi megállt a visszafogottan elegáns francia étterem előtt. - Errefelé nem járok túl gyakran.
- Miért?
- Mindent megtalálok egy helyen, amire szükségem van - felelt a lány, és már majdnem
kiszállt az úttest felőli oldalon, mikor Reed utánanyúlt, és magával húzta a járdára. - Nem jut
gyakran időm találkákra, és ha igen, akkor olyan férfiakkal megyek vacsorázni, akik csak a
tánclépések nevét tudják franciául. - A lány hirtelen elhallgatott, amint Reed kinyitotta előtte
az étterem ajtaját. - Ez nem volt valami elegáns megjegyzés tőlem, igaz?
Beléptek a hűvös, finoman illatosított, kellemes pasztellszínűre festett terembe.
- Hát nem. De valahogy az a benyomásom, maga nem sokat ad az eleganciára.
- Majd később átgondolom, hogy ezt bóknak vagy sértésnek szánta - határozta el
Maddy. - Ha sértegetnek, rosszkedvű leszek, márpedig nem akarom elrontani a vacsorámat.
- Á, Monsieur Valentine!
- Jean-Paul! - biccentett oda Reed a főpincérnek. - Nem foglaltam asztalt, de remélem,
van helye a számunkra.
- Önnek természetesen - felelt a főpincér, aztán szakszerűen felmérte Maddyt. Nem a
monsieur megszokott zsánere, de rokonszenves nő. - Kérem, jöjjenek utánam!
Maddy kíváncsian várta, milyen bűvészmutatványra lesz szüksége a főpincérnek, hogy
helyet csináljon nekik. Biztos volt benne, hogy Reed bőkezűen meghálálja.
Pontosan olyan étterem volt ez, amilyet Maddy megérzései szerint Reed általában
látogat. Kissé túl komoly, de nagyon elegáns, s finoman divatos anélkül, hogy a napi divatot
követné. A pasztellszínű, virágos tapéta a falon és a tompított fények fesztelen, kellemes
hangulatot teremtettek. Finom fűszerillat terjengett a levegőben. Maddy helyet foglalt a
sarokasztalnál, és nyílt kíváncsisággal vette szemügyre a többi vendéget. Mennyi kifinomult
figura ilyen kis helyen! Ez is hozzátartozik New York bájához: csak egy sarok választja el a
kopottságot a csillogástól.
- Pezsgőt, Mr. Valentine?
- Maddy? - Reed az itallap fölé hajolt, de meghagyta a választás jogát a lánynak.
Maddy olyan kedves mosolyt küldött a főpincér felé, hogy jócskán megnőtt a szemében.
- Mindig nehéz nemet mondani a pezsgőre.
- Köszönöm, Jean-Paul - adta vissza Reed az itallapot.
- Kedves hely - fordult hozzá mosolyogva Maddy, miután alaposan kitanulmányozta a
vendégeket. - Igazán nem számítottam erre.
- Miért? Mire számított?
- Pontosan azért szeretek találkozni magával, mert sosem tudom, hogy mire számítsak.
Elgondolkodtam, vajon eljön-e még a próbákra.
Reed nem akarta elismerni, hogy nagyon is szeretne, s eddig is csak akarattal tartotta
vissza magát.
- Nem szükséges. Én nem tudok semmi alkotó ötlettel hozzájárulni a darab sikeréhez.
Nekünk csak a siker mértéke a fontos.
Maddy komoly pillantást vetett rá.
- Értem - felelte, majd lassan körülrajzolt a körmével egy mintát az abroszon. - A
Valentine Records szemszögéből azért kell hogy sikeres legyen a darab, mert így megtérül a
befektetés. Egy sikeres darab zenéjéből sok lemezt lehet eladni.
- Természetesen, de tudjuk, hogy a darab jó kezekben van.
- No, hát akkor ez számomra is vigasztaló - válaszolt a lány, de ugyancsak meg kellett
erőltetnie magát, hogy jókedvet mutasson, amikor megérkezett a pezsgő.
Mindig is szórakoztatták a rituálék, így élvezettel figyelte a szertartást: a címke
bemutatását, az üveg gyors, szakszerű kinyitását egy halk pukkanás kíséretében, a kóstolást és
a helyeslő bólogatást. A pezsgőt magas, keskeny poharakba öntötték, s ő elnézte, amint a
buborékok a pohár aljáról a felszín felé tülekednek.
- Akkor azt hiszem, most Philadelphiára kellene innunk - emelte a poharát immár ismét
mosolyogva a férfié felé.
- Philadelphiára?
- Az ottani premier legtöbbször elmond mindent - koccintotta a poharát Reedéhez
Maddy, aztán lassan belekortyolt. Ugyanolyan szigorúan korlátozta az alkoholfogyasztását,
mint minden másnak a mennyiségét, amit magához vett, de legalább élvezte minden cseppjét.
- Csodás. Utoljára a búcsúpartin ittam pezsgőt, mikor otthagytam a Suzanna’s Parkot, de az
messze nem volt ilyen finom.
- Miért hagyta ott azt a darabot?
Maddy ivott még egy kortyot, mielőtt válaszolt. Milyen szép ez az ital, ahogy átvilágítja
a gyertyafény, gondolta. S milyen kár, hogy az emberek manapság már nem veszik észre az
ilyen apró dolgokat, hisz akkor ihatnak pezsgőt, amikor csak akarnak.
- Addigra mindent odaadtam annak a szerepnek, amit csak tudtam, és mindent
megkaptam tőle, amit csak adni tudott - vont vállat a lány. - Ideje volt továbblépni. Én már
csak ilyen nyughatatlan vagyok, Reed. A lábam a furulya hangjára magától tovatáncol.
- Nem keresi a biztonságot?
- Az én családi hátteremmel nem az első helyen áll a biztonság a kívánságlistámon. Azt
az ember elsősorban úgyis önmagában kell hogy megtalálja.
Reed tudta, mi a nyughatatlanság. Ismert nőket, akiket egyik helyről a másikra űzött, és
sehol sem találtak megnyugvást.
- Azt is mondhatná erre valaki, hogy hamar elunja magát.
Volt valami Reed hangjában, ami óvatosságra intette a lányt, mégsem tudott másként,
mint őszintén válaszolni.
- Én sosem unatkozom. Hogyan is unatkozhatnék, amikor annyi minden van, amit
élvezhet az ember.
- Tehát nem gondolja, hogy egyszerűen csak elvesztette az érdeklődését.
Maddy nem tudta, miért, de úgy érezte, Reed próbára teszi őt. Vagy talán önmagát?
- Nem emlékszem, hogy valaha is elvesztettem volna az érdeklődésemet valami iránt,
ami egyszer érdekelt. Nem, ez nem igaz. Ott volt az a hatalmas, drága, macskamintás párna.
Amikor megvettem, megőrültem érte, aztán mikor hazavittem, már szörnyűnek találtam. De
ugye nem ilyesmire gondol?
- Nem - felelte Reed, tovább figyelve a lány arcát, miközben belekortyolt a pezsgőbe.
- Inkább arról van itt szó, hogy másként nézzük a világot - simított végig Maddy a
pohara peremén. - Egy olyan ember, mint maga, megszervezi az életét, és aztán nap mint nap
ragaszkodnia is kell az időbeosztásához, mert rengeteg ember sorsa függ magától. Az én
életem nagyrészt csak engem érint, rám van szabva, és csak azt szolgálja, hogy a felszínen
maradjak. A kisebbik részének viszont folyton változnia kell, különben elveszítem a
kapcsolatomat a világgal. Ezt magának értenie kell, hisz művészekkel dolgozik.
Reed mosolyogva emelte fel a poharát.
- Nagyon is értem.
- Mulattatják magát?
- Bizonyos értelemben igen - ismerte el viszonylag könnyen Reed -, máskor meg
kétségbe ejtenek. De ez nem jelenti azt, hogy nem csodálom őket.
- Miközben tudja, hogy mindannyian egy kicsit őrültek.
Reednek most már nemcsak a szája, hanem a szeme is mosolygott.
- Így van.
- Kedvelem magát, Reed - tette baráti gesztussal a kezét a férfiéra Maddy. - Kár, hogy
nincs magában több illúzió.
Reed nem kérdezte meg, mit ért ezen, mert nem volt benne biztos, akarja-e tudni. A
pincér megérkezett az étlappal, és Maddy megítélése szerint eredeti francia akcentussal
felsorolta a napi ajánlatokat, mire elakadt a beszélgetés.
- Ez már baj - motyogta a lány, mikor ismét magukra maradtak.
Reed felpillantott az étlapból.
- Nem szereti a francia konyhát?
- Viccel? - mosolygott rá vidáman Maddy. - Imádom. Ahogy az olaszt, az örményt és a
kelet-indiait is. Épp ez a baj.
- Eredetileg pizzát javasolt, úgyhogy nehéz elhinnem, hogy a kalóriák miatt aggódik.
- A pizzából csak egy kis szeletet akartam, a többinek megelégedtem volna az illatával.
Maddy beharapta a szája szélét, miközben arra gondolt, hogy mindent képes volna
bekebelezni erről az étlapról. - Két választásom van. Rendelhetek pusztán egy salátát és
gyakorolhatom az önmegtartóztatást, vagy mondhatom azt, hogy ma ünnepelek, és belevetem
magam az élvezetekbe.
- Ajánlom a côtelette de saumon-t.
Maddy komoly arccal nézett fel Reedre.
- Igazán?
- Határozottan.
- Reed, én egy felnőtt nő vagyok, és természetemnél fogva önálló, de ha ételről van szó,
olyan tudok lenni, mint egy tízéves, aki beszabadult az édességboltba. A maga kezébe
helyezem a sorsomat - mondta a lány, majd becsukta és félretette az étlapot. - De tudnia kell,
hogy évente csak egyszer-kétszer engedhetek meg ilyesmit magamnak, ha nem akarok
húsgombócként pattogni a színpadon.
- Megértettem - felelte a férfi azzal a szent elhatározással, hogy felejthetetlen vacsorával
ajándékozza meg a lányt.
Hogy miért tartotta ezt fontosnak, maga sem értette, de nem is akart foglalkozni az
okával.
Nem kellett csalatkoznia. Maddy leplezetlenül értékelt mindent, amit felszolgáltak neki,
s ez újdonság volt Reed számára, sőt lenyűgöző. A lány lassan evett, s olyan érzéki örömmel,
amilyet Reed már rég nem talált az étkezésben. Mindenbe belekóstolt, de semmit sem evett
meg egészen, s mindvégig látszott, hogy fegyelmezi magát, akármennyire értékeli is az ételt.
Olyan élvezetét lelte az ízekben, mint más nők a férfiakban. Csukott szemmel, üdvözült
mosollyal hagyott a szájában elolvadni egy falatnyi halat, akkora gyönyörűséget lelve benne,
mint mások a szerelmeskedésben.
Pezsgőbuborékok szálltak felfelé a poharakban, s fűszeres illatok terjengtek a
levegőben.
- Ó, ez mennyei! Kóstolja meg!
Meg akarván osztani az élvezetet, Maddy Reed elé tartotta a villáját. A férfi szinte
megdermedt a meglepő mozdulattól. Már attól feléledt a vágya, ahogy figyelte a lányt enni,
de ebben a pillanatban rádöbbent, hogy igazából őt magát szeretné kóstolni már rég
ugyanolyan lassú élvezettel, ahogyan ő kóstolgatja a falatokat a tányérján.
Kinyitotta a száját és hagyta, hogy Maddy megetesse. A falatot ízlelgetve a lány szemét
figyelte, amelyben ott csillogott ugyanaz az érzéki feszültség, amely benne is, s még valami
különös kíváncsiság.
- Nagyon finom.
Maddy megsejtette, hogy számára is érthetetlen módon épp most bonyolódik bele
valamibe, s eltűnődött, miért ennyire csábító ez az érzés.
- A táncosok túl sokat gondolnak az evésre, talán mert olyan keveset ehetnek.
- Egyszer azt mondta, a táncosok mindig éhesek.
Reed már nem az ételről beszélt. Hogy ne kelljen azonnal válaszolnia, Maddy felemelte
a poharát, és belekortyolt.
- Nekünk választanunk kell, legtöbbször már gyerekkorunkban. Ha meghoztuk a
döntést, feladjuk a focit, a tévézést, a baráti öszszejöveteleket, s helyette gyakorolni járunk.
Ez nem változik akkor sem, ha már felnőttünk.
- Mennyi áldozatot kell hozni?
- Amennyire szükség van.
- És megéri?
- Igen - mosolygott a lány, ahogy enyhült benne az előbbi remegő feszültség. - Még a
legrosszabb pillanatokban is azt mondanám, megéri.
Reed kissé hátradőlt, hogy eltávolodjon Maddytől. A lány észrevette ezt, és eltűnődött,
vajon Reed is ugyanazt a feszültséget érezte-e az előbb, mint ő.
- A maga számára mit jelent a siker? - kérdezte a férfi.
Maddy körülnézett a csendes étteremben, és csaknem felsóhajtott.
- Tizenhat éves koromban a Broadwayt jelentette, és bizonyos értelemben még mindig
azt jelenti.
- Akkor elérte, amire vágyott.
Reed nem értette meg a lányt, de az nem is várta el tőle.
- Azért érzem sikeresnek magam, mert bebeszélem magamnak, hogy a darab hatalmas
siker lesz. Nem vagyok hajlandó még csak gondolni sem a bukásra.
- Tehát a homokba dugja a fejét.
- Nem, nem! Legfeljebb rózsaszín szemüveget hordok. Maga a realitások embere, és ez
tetszik nekem, mert annyira különbözik attól, amilyen én vagyok. Én szeretek tettetni.
- Az üzletet nem lehet illúziókra alapozni.
- És a magánéletet?
- Azt sem.
Maddy érdeklődve hajolt közelebb.
- Miért nem?
- Mert csak úgy tudja az ember a dolgokat a saját szája íze szerint alakítani, ha tudja, mi
valóságos belőlük, és mi nem.
- Szerintem maga mindent valóságossá tud tenni maga körül.
- Valentine!
Reed arcán még ott ült a töprengő kifejezés, mikor felnézett az asztaluk mellett megálló
magas, szikár, őszibarackszínű zakót és dinnyesárga nyakkendőt viselő férfira.
- Szervusz, Selby! Hogy vagy?
- Remekül. - A férfi jól megnézte magának Maddyt. - Úgy látom, zavarok. Nem akarok
elcsépelt szavakkal élni, de nem találkoztunk mi már valahol?
- Nem - nyújtott kezet Maddy ugyanazzal a könnyed, barátságos gesztussal, ahogy
bárkihez közeledett.
- Maddy O’Hurley, Allen Selby - mutatta be őket egymásnak Reed.
- Maddy O’Hurley? - vágott közbe Selby, mielőtt Reed végigmondhatta volna a nevét.
Örömmel szorította meg Maddy jobbját. - Örülök a találkozásnak! Kétszer is láttam a
Suzanna’s Parkot.
Maddynek nem tetszett a férfi kézfogása, de mindig haragudott magára, ha
elhamarkodottan ítélt meg valakit.
- Akkor részemről a szerencse.
- Hallottam, hogy a Valentine belekóstol a Broadwaybe, Reed.
- Gyorsan járnak a hírek - felelt a férfi, miközben a pezsgő maradékát kiöntötte Maddy
poharába. - Allen a Galloway Records feje fűzte hozzá magyarázatul.
- Barátságos versenytársak vagyunk - biztosította a lányt jó szándékáról Selby, mire
Maddynek az az érzése támadt, hogy üzleti értelemben az első adandó alkalommal elvágná
Reed torkát. - Gondolt már egy szólóalbumra, Maddy?
A lány a pezsgőspohara szárával játszott.
- Nehéz elismernem egy hanglemezgyártó előtt, de az éneklés nem az erősségem.
- Ha Reed nem tudja meggyőzni az ellenkezőjéről, látogasson meg engem! - tette Selby
a kezét Reed vállára.
Nem, határozottan nem tetszik ez a kéz, állapította meg magában Maddy. Észrevette,
hogy Reed tekintete fagyossá vált, de a férfi nem szólt semmit, csak felemelte a poharát.
- Szívesen csatlakoznék hozzátok egy kávéra - folytatta Allen ügyet sem vetve arra,
hogy senki sem hívta -, de egy ügyféllel vacsorázom. Üdvözlöm az öregedet, Reed. Maga
pedig gondolja meg azt az albumot! - kacsintott Maddyre, majd odasétált a saját asztalához.
Maddy várt még egy pillanatig, aztán kiitta a pezsgője maradékát.
- Minden lemezkiadó szeret gyümölcssalátának öltözni?
Reed először csodálkozva nézett rá, aztán észrevette a nyájas, kíváncsi mosolyt a
szemében. Nevetésben robbant ki belőle a feszültség.
- Selby különleges egy alak.
Maddy megint rátette a kezét a férfiéra. Örömmel töltötte el, hogy meg tudta nevettetni.
- Ahogyan maga is.
- Ez most bók volt, vagy sértés?
- Határozottan bók - felelte Maddy. A szeme sarkából látta, hogy Selby magához inti a
pincért. - Nem kedveli ezt a fickót, igaz?
- Riválisok vagyunk az üzleti életben.
- Nem - ingatta Maddy a fejét. - Maga személy szerint nem kedveli.
Ez a megállapítás felkeltette Reed érdeklődését, mivel hírhedten jól el tudta rejteni az
érzéseit.
- Miért mondja ezt?
- Mert észrevettem, hogy elborult a tekintete - felelte a lány, s önkéntelenül is
megborzongott. - Nem szeretném, ha rám így nézne valaki. Na jó, pletykálni úgysem fog, de
látom, kellemetlenül érinti magát, hogy ő is itt van, úgyhogy nyugodtan mehetünk.
Mire kiléptek az étteremből, csökkent valamit a hőség, akárcsak a forgalom. Maddy
belekarolt Reedbe, és mélyen beszívta az éjszakai New York felfrissült, bár nem épp tiszta
levegőjét.
- Sétálhatunk egy kicsit? Túl kellemes idekint ahhoz, hogy azonnal beugorjunk egy
taxiba.
Békésen ballagtak hát a járdán, a kivilágított kirakatok és bezárt boltok mentén.
- Selbynek azért igaza volt, ugye tudja? Egy jó zenei anyaggal nagyon sikeres albumot
tudna csinálni.
A lány vállat vont. Ez sosem szerepelt az álmai között, bár nem utasította el eleve a
gondolatot.
- Talán majd egyszer. De addig Streisand nyugodtan alhat. Itt sosem látja az ember
rendesen a csillagokat - váltott témát. - Az ilyen estéken irigylem Abbyt és az ő vidéki
farmját.
- Nehéz lenne a tornácon ringó hintaszékből odaérni az előadásra, mire felmegy a
függöny.
- Így van. De egy szép, hosszú szabadságról azért még álmodozhatom. Például egy
déltengeri hajóútról, ahol a hajópincér odahozza az embernek a jeges teát, miközben a hold
fénye csillog a vízen... Vagy egy faházról az erdőben, talán Oregonban, ahol az ember
reggelenként az ágyban lustálkodva hallgathatja a madarakat, ahogy ébredeznek. De onnan
sem jutnék el időben a próbákra - nevetett Maddy saját magán, és szorosabbra fonta a karját
Reedével. - Maga mivel tölti a szabadságát, Reed?
Két éve is volt már, hogy a férfi egy hosszú hétvégénél több időt szentelt pihenésre, de
még ez utóbbi is ritkán esett meg vele.
- Van egy házunk St. Thomason. Az ember kiülhet a verandára és elfelejtkezhet
Manhattanról.
- Csodás lehet! Biztos olyan nagy, zegzugos épület rózsaszín és fehér stukkódíszítéssel
meg virágokkal teli kerttel, amilyet a legtöbb ember csak képeken lát. De telefon biztosan
van. Egy ilyen ember, mint maga nyilván sosem akarja teljesen elvágni magát a világtól.
- Mindenkinek megvan a maga keresztje.
Maddy ezt nagyon is átérezte minden alkalommal, amikor megállt a korlát mellett és
rátette a kezét.
- Ó, odanézzen! - Megállt egy kirakat előtt, hogy megcsodáljon egy földig érő
világoskék pongyolát, mely fedetlenül hagyta a próbababa vállát, ha nem számítjuk az
elefántcsontszínű csipkét, mely a köntös vállrészét alkotta. - Ez Chantel.
Reed tréfásan szemügyre vette az arc nélküli bábut.
- Valóban.
- A köntös! Tisztára az ő stílusa: hideg és szexi. Arra született, hogy ilyeneket viseljen,
és ezt fennen hangoztatja is. - Maddy nevetve lépett hátrébb, hogy elolvassa a bolt nevét. -
Megveszem és elküldöm neki. Nemsokára úgyis születésnapunk lesz.
- Chantel O’Hurley - mondta halkan Reed a fejét ingatva. - Milyen furcsa, hogy nem állt
össze nekem a kép! Hát persze, ő a maga nővére!
- Nem is olyan furcsa. A felszínen nincs köztünk túl nagy hasonlóság.
Hűvös és szexi, idézte fel magában Reed Maddy megjegyzését. Pontosan ilyen kép
alakult ki a hollywoodi csillogás e gyönyörű jelképéről. A mellette sétáló nőre azonban
valóban nem mondhatná senki, hogy hűvös, s érzéki kisugárzása sem szembeszökő, pedig
nagyon is jelen van. Túlságosan is.
- Különleges érzés lehet hármas ikrek egyikének lenni.
- Ezt nehezen tudnám megmondani, hisz számomra ez a természetes - folytatta a sétát
Maddy. - Annyiból valóban különleges dolog, hogy az ember sosincs egyedül. Talán épp
ezért volt bátorságom New Yorkban szerencsét próbálni. Mindig ott volt nekem a háttérben
Chantel és Abby, még ha több száz mérföld választott is el bennünket egymástól.
- Hiányoznak magának - állapította meg Reed.
- Ó, igen. Néha szörnyen hiányoznak, ahogy mama és papa meg Trace is. Nagyon
közel álltunk egymáshoz, hisz folyton együtt voltunk, együtt is dolgoztunk... és ha kellett,
egymással ordítoztunk.
Maddy felnevetett, amikor Reed csodálkozva nézett rá.
- Ez nem is annyira különös, tudja. Mindenkinek kell valaki, akivel időnként kiabálhat.
Amikor Trace elment, az első időkben úgy éreztük, mintha levágták volna az egyik karunkat.
Papa máig sem heverte ki igazán. Aztán elment Abby is, majd Chantel, később meg én.
Sosem gondoltam bele, milyen nehéz lehetett ez a szüleinknek, hisz ott maradtak ők ketten
egymásnak. Biztosan maga is közel áll a szüleihez.
Reed egy pillanat alatt bezárult. Maddy szinte érezte, hogy hűvösebb lett körülötte a
levegő.
- Már csak az apám van nekem.
- Sajnálom, hogy szóba hoztam. - Maddy sosem tépett fel szándékosan régi sebeket, de
veleszületett kíváncsisága gyakran sodorta hasonló helyzetekbe. - Én még sosem veszítettem
el senkit, aki közel állt hozzám, de el tudom képzelni, milyen szörnyű lehet.
- Az anyám nem halt meg. - Reed szavai keményen koppantak. Nem fogadta el az
együttérzést, egyenesen gyűlölte, ha sajnálták.
Maddy számtalan kérdést szeretett volna feltenni, de értett a szóból.
- Az édesapja csodálatos ember, ezt rögtön megállapítottam. Olyan barátságos szeme
van. Mindig is szerettem ezt a saját apámban is. Az ő szeme is azt mondta: bízz bennem, s az
ember biztos lehetett benne, hogy nem fog csalódni. Tudja, az anyám úgy szökött meg vele,
és ezt mi mindig olyan romantikusnak találtuk. Mama akkor csak tizenhét éves volt, és már
évek óta dolgozott helyi klubokban. Papa átutazóban volt a városban, és megígérte, hogy
lehozza neki a csillagokat is az égről. Nem hiszem, hogy anyám ezt komolyan vette, mégis
vele ment. Amikor kislányok voltunk, gyakran beszélgettünk és ábrándoztunk arról, hogy
egyszer majd jön egy férfi, és lehozza nekünk a csillagokat.
- Ezt szeretné?
- A csillagokat? - Maddy nevetett, és a hangja messze szállt az éjszakában. -
Természetesen. És a holdat is. Akkor talán még a férfit is elfogadnám ráadásnak.
Reed megállt. Épp kívül estek az utcai lámpa fénycsóváján. Figyelmesen nézte a lány
arcát a félhomályban.
- Bárkit, aki lehozza csillagokat?
- Nem. - Maddy szíve egyre hevesebben kezdett verni, mígnem a torkában dobogott. -
Csak azt, aki megígéri.
- Tehát egy álmodozót. - Reed belefúrta az ujjait a lány hajába, ahogy már régóta
vágyott rá, bár egész eddig esküdözött magában, hogy nem fogja megtenni. A hajszálak
selyemfonálként folytak ki az ujjai közül. - Egy olyat, mint maga.
- Ha az ember nem álmodozik, nem is él.
Reed megrázta a fejét, és egyre közelebb hajolt a lányhoz.
- Én már rég abbahagytam - mondta halkan, majd az ajka leheletfinoman hozzáért
Maddyéhez. Csak egy pillanatra, mint egyszer már korábban. - És még mindig élek.
Maddy a férfi mellkasára tette a kezét. Nem azért, hogy eltolja magától, hanem hogy
még közelebb húzza.
- És miért hagyta abba?
- Többre tartom a valós dolgokat.
Amikor újra a lány ajka fölé hajolt, az érintés már nem volt tétova. Benne volt mindaz,
amire Reed napok óta vágyott. Maddy ajka meleg volt, az íze izgalmas, az odaadása csábító.
A lány tenyerét Reed tarkójához szorítva még közelebb húzta magához a férfit, s fenntartás
nélkül elfogadva a megosztott gyönyörkövetkező állomását, nyelve mohó táncba kezdett Reed
nyelvével.
Az árnyékban álltak a járdán, az épületek nagyrészt még az eget is eltakarták. Úgy
érezték, egyedül vannak, bár elsuhant mellettük néhány autó. Reed szétnyitott tenyerét a lány
hátára téve olyan szorosan vonta magához, hogy testük szinte összepréselődött. Maddy illata
elűzte a város levegőjének nehéz szagát, s Reed számára rajta kívül megszűnt a világ.
Reed karjának fogságában Maddy mégis felfele szárnyalt, s úgy érezte, mindjárt eléri a
sápadt holdat és a csillagokat. Nem gondolta, hogy el fog akadni a lélegzete, mégis szinte
beleájult az ölelésbe. Egyikük sem értette, mi történt.
Reednek hatalom- és kíméletlenségíze volt. Maddy életösztönének menekülésre kellett
volna biztatnia a lányt. Ő mégis maradt, s szorosan ölelte Reedet a langyos esti szélben.
Lassan simogatni kezdte a férfi tarkóját, mert ösztönösen megérezte benne a feszültséget.
Tudhatta volna! Reed az első pillanattól kezdve, amikor meglátta, tudhatta volna. Tudta
is, mégis inkább Maddy felé tett lépéseket, semmint az ellenkező irányba. Nem illik hozzá ez
a lány, csak bajt hozhat a fejére. Vele semmi esély a megszokott laza, kölcsönösen kielégítő
kapcsolatra, csak olyanra, amely egyre mélyebbre és mélyebbre taszítja az embert a lassan
égő tűzbe.
Reed Maddy csókjából érezte, halk sóhajaiból kihallotta az őszinte, már csábításszámba
menő odaadást. Ahogyan a lány szorosan hozzásimult, vágya fellobbant s már majdnem
túljutott azon a szinten, ahol még kordában lehet tartani. Pedig ez elengedhetetlen! Reed nem
akart elmenni idáig, mégis jobban kívánta a lányt, mint bármit és bárkit eddig az életben.
Elhúzódott Maddytől, aztán mint aki nem ura önmagának, a két tenyere közé fogta az
arcát, és még egyszer megcsókolta. El akart telni vele, hogy megszabadulhasson tőle.
Csakhogy minél többet kapott, annál többre vágyott.
Egy ilyen nő tönkreteheti a férfit. Gyerekkorától egyetlen elvre alapozta az életét: egy
nő sem válhat annyira fontossá a számára, hogy meg tudja sebezni. Ez alól Maddy sem
kivétel, mondogatta magában, miközben szinte belefulladt a csókjába. Nem lehet kivétel!
Amikor Reed másodszorra is elhúzódott tőle, Maddy már nem is érezte a lábát. Nem
volt kéznél egy könnyed megjegyzés, nem kívánkozott az arcára egy mosoly. Csak csendben
nézett a férfi szemébe, de már nem szenvedélyt látott benne, nem vágyat, hanem haragot. S
erre nem tudott mit mondani.
- Hazaviszlek - jelentette ki kurtán Reed.
- Csak egy pillanat! - Maddynek össze kellett szednie magát, ismét szilárd talajt érezni a
lába alatt. Reed elengedte, s ő támaszt keresve odalépett az utcai lámpához. Fehér fény esett
az arcára, míg Reed az árnyékban maradt. - Az az érzésem, hogy téged bosszant, ami történt.
A férfi nem válaszolt. Maddy felnézett rá, s csodálkozva látta, hogy tekintete fagyosabb,
mint a jég. Ez fájt neki, legalább annyira Reed, mint saját maga miatt.
- Mivel engem nem, tiszta bolondnak érzem magam. - Általában ugyanolyan könnyen
elsírta magát, mint amilyen könnyen nevetett, de most nem engedte meg magának, hogy Reed
meglássa a könnyeit. Az érzelmesség mellett jókora büszkeséget is örökölt a szüleitől. -
Köszönöm, egyedül is hazatalálok.
- Azt mondtam, elviszlek.
Maddybe visszatért az erő. Talán a férfi hangjában megbúvó harag hozta vissza.
- Nagylány vagyok, Reed, már régóta én vagyok magamért felelős. Majd találkozunk.
Kiállt a sarokra, és feltartotta a kezét. A sors kegyes volt hozzá, s küldött egy taxit a
járda mellé. A lány anélkül szállt be, hogy visszanézett volna.
Reed csak állt ott, és nézte, ahogy beszáll. Még jóval azután sem mozdult, hogy a taxit
elnyelte az éjszaka. Szívességet tett mindkettejüknek, bizonygatta magának újra meg újra,
amint felidézte, milyen puhának, törékenynek látszott a lány alakja a lámpa fényében.
Aztán megfordult és elindult maga is, de csak nagy sokára vette hazafelé az irányt.

Lépj kapcsolatba velünk


info@partyajanlo.hu

+36 30 8354182


Elfogadom az ASZF-t.