10557 party - 6337 helyszín

Magyarország legnagyobb party keresője.
(...és sok más programé is... ;)

Válassz város/helyszín szerint: Válassz kategória szerint: Válassz előadó/szervező szerint: Válassz keresőszó szerint:

Keresési eredmény megosztásához küld el az alábbi linket :

Táncok 5.

PA - 2019-02-27

Maddy a színpad bal oldalán állt, és várta Wanda végszavát. Nem ült a széksorokban
közönség, de a színház nem volt üres. A többi táncos is elfoglalta a helyét a színpadon, Macke
pedig előttük állt készen arra, hogy ízekre szedje minden mozdulatukat. Aztán ott volt még az
ügyelő, a fővilágosító, az asszisztenseik, a zongorakísérő az idegesen mellette álldogáló
zeneszerzővel, meg a sok technikus, no és aki az egész munkát összehangolta: a rendező.
- Figyelj, szivi! - kezdte a Maureen Core sztriptíztáncosnőt alakító Wanda a szerepe
szerint. - Ez a fickó csak egy vágyálom. Csak a bajt keresed, ha ragaszkodsz hozzá.
- Ő a válasz a kérdéseimre! - tiltakozott Maddy, majd átvágott a színpadon egy
képzeletbeli bárpult felé, öntött magának egy láthatatlan italt, bedobta, és elmosolyodott. – Ő
az a belépőjegy, amelyért egész életemben sorban álltam.
- Akkor sürgősen váltsd át gyémántra és tedd egy biztonságos, sötét széfbe, drágám! -
mondta Wanda, miközben Maddy felé lépkedett, feltartva a karját, mintha egy gyémánt
karkötő érzéki szépségét csodálná a kezén -, mert ha rájön, ki vagy, hamarabb kereket old,
mint hogy meg tudnád riszálni a...
- Nem fog rájönni - válaszolt Maddy. - Sosem fog rájönni! Gondolod, hogy egy olyan
menő pasas, mint ő valaha is beteszi a lábát egy ilyen lebujba? - Megvető pillantással nézett
körül az üres színpadon. - Én mondom neked, Maureen, megfogtam az isten lábát. Életemben
először lehetőségem van változtatni a sorsomon.
A zongorakísérő belekezdett Maddy dalának a bevezetőjébe, ám a lány hirtelen
leblokkolt.
- Maddy! - csettintett a rendező, aki híresebb volt színvonalas munkájáról, mint a
türelméről.
A lány eleresztett egy olyan káromkodást, amelyet kizárólag a színpadi tévesztésekre
tartogatott.
- Sajnálom, Don!
- Csak fél gőzzel dolgozol, Maddy, pedig nekem száztíz százalék kell!
- Megkapod - dörzsölgette feszültségtől merev tarkóját Maddy -, csak várj egy percet,
jó?
- Legyen öt! - válaszolt a rendező, de olyan szigorú hangon, hogy a táncosokban rossz
érzés ébredt, mielőtt szétszóródtak volna.
Maddy is lement bal felé, és lerogyott egy ládára a színfalak mögött.
- Valami baj van? - ült melléje Wanda sötét pillantást vetve a többiekre, hogy senki se
merjen közelebb jönni.
- Utálok rontani.
- Nem szeretem mások dolgába ütni az orromat, de...
- Mindig van egy de.
- De már egy hete csak három hengerrel jársz, el kéne menned a szerelőhöz.
Maddy meg sem próbálta tagadni. Tenyerébe támasztotta az állát.
- Miért olyan ostoba minden férfi?
Wanda gondolkodott egy pillanatig.
- Amiért az ég kék, szívem. Ilyennek teremtődtek.
Máskor Maddy nevetett volna egy ilyen megjegyzésen, de most csak komor arccal
bólintott.
- Azt hiszem, jobb, ha nem törődik velük az ember.
- Sokkal jobb - értett egyet Wanda. - Nem túl szórakoztató, de jobb. Baj van a pasiddal?
- Nem a pasim - sóhajtott Maddy, grimaszt vágva a cipője felé. - De attól még baj van
vele. Te mit tennél, ha úgy csókolna meg egy férfi, mintha el sem akarna ereszteni a
következő húsz évben, aztán meg félretolna, mintha sosem ismertétek volna egymást?
Wanda átfogta a lábfejét, és felemelte a lábát, hogy kilazítsa.
- Hát, vagy elfelejted, vagy addig adsz neki újabb és újabb alkalmat arra, hogy
megcsókoljon, amíg horogra nem akad.
- Nem akarok én senkit horogra akasztani - motyogta Maddy.
- Bezzeg te horogra akadtál! - jegyezte meg Wanda, kinyújtva a másik lábát is. - Szépen
horogra akadtál, és ott fityegsz rajta.
- Tudom. - Maddynek teljesen ismeretlen volt ez a nyomorúságos érzés. Megpróbálta
lerázni magáról, a siker legkisebb jele nélkül. - A gond csak az, hogy szerintem ezt ő is tudja,
és nem kér belőle.
- Talán először azt kéne kitalálnod, hogy te mit akarsz. Őt?
Maddy rosszkedvűen vállat vont. Utálta, hogy ilyen ingerült.
- Lehet.
- Akkor vegyél példát Maryről! - tanácsolta Wanda egy plié közben. - Harcolj azért, ami
neked jó!
Ez így kimondva nagyon könnyűnek látszott. Maddy sok mindenkinél jobban tudta,
milyen megdolgozni azért, ami jó az embernek.
- Tudod, mi a gond azzal, ha az ember táncos, Wanda?
A tánckar két tagja, aki épp kutya-macska barátságban állt egymással, éktelen
veszekedésbe fogott mellettük fojtott, gyűlölködő hangon. Wanda lelkiismeret-furdalás nélkül
hallgatózni kezdett.
- Tudnék mondani néhány százat, de csak folytasd!
- Sosincs ideje az embernek megtanulni önmaga lenni. Egy egyszerű civilnek. Mikor
más lányok összebújtak a moziban a fiúkkal, mi aludni mentünk, hogy reggel kipihentek
legyünk a táncórán. Fogalmam sincs, mit kezdjek az ilyen helyzettel.
- Kerülj állandóan az útjába!
- Kerüljek az útjába?
- Pontosan. Légy folyton a szeme előtt, a többi megy magától.
Maddy nevetve fogta meg a saját állát.
- Olyan ellenállhatatlan ez az arc?
- Sosem tudod meg, ha nem próbálod ki.
Maddy végighúzta a kezét az arcán, aztán maga mellé ejtette.
- Igazad van - bólintott, majd felállt. - Teljes mértékig igazad van. Menjünk! Azt
hiszem, most már tudom nyújtani Donnak az elvárt száztíz százalékot.
Ismét átvették a párbeszédet, de most már Maddy a saját érzéseire építve tudta
megformálni a figurát. Amikor a zongorakísérő belefogott a dalba, csak úgy ömlött belőle az
ének. A beállítás szerint egy ideig szorosan Wandával szemközt kellett táncolnia. Eközben
barátnője szemében elismerés csillant, amitől Maddy önbizalma szárnyalni kezdett.
A kar szereplése alatt a színpad minden pontján jelen volt, hol ezzel, hol azzal a
táncossal került kapcsolatba, sebesen mozgott, s közben észre sem lehetett venni, milyen
hatékonyan osztja be a levegőt. Végül középre pördült és a magasba emelte a karját –
„eladva” a számot, ahogy apja sok évvel ezelőtt megtanította -, miközben elhaltak az utolsó
akkordok.
Valaki odadobott neki egy törülközőt.
Többször végigmentek még a jeleneten, minden alkalommal javítva rajta valamit. Az
ügyelő és a fővilágosító összedugta a fejét egy kis tanácskozásra, aztán elpróbálták újra az
egészet. Miután pillanatnyilag mindenki elégedett volt az eredménnyel, rátértek a következő
jelenetre. Maddy kapott egy rövid pihenőt. Felhajtott fél liter narancslevet és egy pohár
joghurtot, aztán folytatta a munkát.
Már szürkült, amikor elhagyta a színházat. A táncosok egy csoportja az egyik közeli
vendéglőbe indult leereszteni és feltöltődni. Rendszerint ő is velük tartott, és jól érezte magát
a társaságukban. Ma úgy látta, két lehetőség áll előtte: vagy hazamegy és beleroskad a kádba,
vagy „Reed útjába kerül”.
A kád lett volna az okosabb választás. Az utolsó próba kimerítette, meg amúgy sem vall
túl sok józanészre, ha valaki fut egy kelletlen partner után.
Sok hasonló érdeklődésű és hasonló terveket dédelgető férfi ajánlkozott volna szívesen,
hogy enyhítse a magányát, s velük sokkal könnyebb dolga lett volna Maddynek. Nem arról
volt tehát szó, hogy kerülték a férfiak. Nagyon is kedvelték és becsülték sokan, s ha akarja,
könnyedén találhatott volna magának vacsorapartnert, akivel eltölthet egy kellemes estét.
Öt telefonfülkébe is benézett, míg talált egyet, amelyben benne volt a telefonkönyv.
Csak ellenőrizni akarja a címet, bizonygatta magának, miközben fellapozta Reed nevét.
Ellenőrizni sosem árt.
Több mint valószínű, a város előkelő negyedében lakik. Persze jobb lenne elhalasztani
ezt a hirtelen kitalált látogatást egy olyan alkalomra, amikor nem ennyire fáradt. Csak kicsivel
dobbant nagyobbat a szíve, mikor meglátta a címet. Hát igen, ez valóban előkelő negyed:
Central Park West. Csaknem ötven háztömbnyire az ő lakásától, s a távolság nem csak a
térképen tetemes.
Amikor Maddy becsukta a telefonkönyvet, fel sem merült benne, hogy akár ő is
lakhatna ott. Azért nem ott lakik, mert a Central Park West nem az ő világa. Annál inkább a
Village, a SoHo, a negyvenes számozású utcák és a színházi negyed.
Reedben és benne nincs semmi közös, butaság volt az ellenkezőjét gondolni. Maddy
elindult, saját állítása szerint hazafelé, a kádba, majd egy jó könyvvel az ágyikóba.
Emlékeztette magát, hogy amúgy sincs szüksége férfira. A férfiak mindig elvárnak valamit,
mindig bonyolítják a dolgokat. Neki úgyis tele a feje koreográfiákkal, nem marad hely még
egy kapcsolaton is töprengeni.
Aztán szinte önkéntelenül vitte mégis a lába lefelé a metróba, ahol kavargott a tömeg.
Kis keresgélés után kibányászott egy érmét a táskája mélyéről. Még mindig önmagának
prédikált, amikor áthaladt a forgó beléptetőkapun, hogy felszálljon a város felső vége felé
induló szerelvényre.
Jobb lett volna előbb odatelefonálni, gondolta, amikor már ott állt a magas, félelmetes
épület előtt, ahol Reed lakott. Talán nincs is itthon. Egy darabig fel-alá ingázott a járdán.
Vagy ami még rosszabb, nincs egyedül, morfondírozott tovább. Egy nyersselyem nadrágot
viselő nő sétáltatott arra két uszkárt, de egy pillantásra sem méltatta a lányt.
Lám, ilyen ez a környék. Selyemnadrág és pudlikutya. Ő meg olyan itt a maga
vászonholmijában, mint egy korcs. Lenézett bő farmerjára és széttaposott sportcipőjére.
Legalább hazament volna átöltözni!
Hallgasd csak, miket beszélsz! - figyelmeztette aztán magát. Itt állsz és a ruhádról
lamentálsz, pedig ez Chantel stílusa, nem a tiéd. Különben is neked teljesen megfelel, amit
viselsz, és jó azoknak is, akik körülvesznek. Ha Reed Valentine-nak nem jó, akkor meg mit
keresel itt?
Fogalmam sincs. Tiszta hülye vagyok.
Ezen nincs vita.
Aztán mély levegőt vett, és belépett a széles üvegajtón át a csendes, márványpadlós
előcsarnokba.
Hosszú évek óta színésznő már, vagy mi?! Magára öltött egy könnyed mosolyt,
hátravetette a haját, és odasétált a tölgyfa pult mögött ülő egyenruhás alakhoz.
- Jó napot! Reed itthon van? Reed Valentine.
- Sajnálom, kisasszony. Még nem ért haza.
- Ó! - Maddynek nagy erőfeszítésébe került, hogy elrejtse csalódottságát. - Hát, csak
erre jártam.
- Szívesen átadok egy üzenetet. Tehát Miss... - Amikor a férfi alaposabban szemügyre
vette Maddyt, nagyra nyílt a szeme a csodálkozástól. - Maga Maddy O’Hurley!
Maddy csak pislogott. Nagyon ritkán fordult elő vele, hogy a színházon kívül
megismerte valaki. Ő tudta legjobban, mennyire másként fest a színpadon.
- Igen - nyújtott automatikusan kezet. - Örülök, hogy megismertem.
- Ó, micsoda öröm a számomra! - A férfi, aki alig volt magasabb Maddynél és kétszer
szélesebb, mindkét kezével megragadta Maddy jobbját. - A gyerekeink vettek a feleségemnek
meg nekem két jegyet a Suzanna’s Parkra a házassági évfordulónkra. Ráadásul zsöllyét.
Micsoda este volt!
- Ennek örülök - felelte Maddy a férfi névkitűzőjére pillantva. - Remek gyerekei
lehetnek, Johnny.
- Jó fejek, mind a hat! - vigyorgott Maddyre a férfi. Egy aranyfog villant ki a szájából. -
El sem tudom mondani, milyen élvezet volt nézni magát, Miss O’Hurley. A feleségem a
napfelkeltéhez hasonlította.
- Köszönöm. - Az ilyen dicséretek miatt volt értelme a sokévnyi táncórának, a rengeteg
próbának, a görcsbe rándult izmoknak, a végtelen erőfeszítésnek. - Nagyon szépen köszönöm.
- Annál a résznél, amikor maga azt gondolja, hogy Peter felszállt a vonatra és elment, a
fények kialszanak, magát pedig épp csak megvilágítja egy halvány, kék sugár, a feleségem
telesírta a zsebkendőjét. Amikor azt énekli, hogy... khm... - A férfi megköszörülte a torkát. -
Hogy mehetett el - kezdte reszkető bariton hangján -, míg körülöleli a szerelmem?
- Hogy mehetett el - folytatta Maddy erőteljesen zengő alt hangján -, míg övé a szívem?
Rábíztam a döntést, s ő nem engem választott.
- Ez az - ingatta nagyot sóhajtva Johnny a fejét. - Be kell ismernem, nekem is könnybe
lábadt a szemem.
- Most egy új musicalt próbálok, amelynek körülbelül hat hét múlva lesz a bemutatója.
- Tényleg? - Johnny szeme úgy csillogott, mintha ő lenne a lány büszke apja. -
Feltétlenül megnézzük, megígérem!
Maddy elvett egy ceruzát a pultról, és felírta egy jegyzettömbre a színház telefonját meg
az ügyelőasszisztens nevét.
- Hívja majd fel ezt a számot, kérje Fredet, és hivatkozzon rám! Gondoskodom róla,
hogy kapjon két jegyet a bemutatóra.
- A bemutatóra? - Az örömteli meglepetés, amely elömlött a férfi arcán, megmelengette
Maddy szívét. - A feleségem nem fogja elhinni! Nem is tudom, hogy köszönjem meg
magának, Miss O’Hurley!
Maddy rámosolygott Johnra.
- Tapssal.
- Arra mérget vehet! Nos... Ó, jó estét, Mr. Valentine!
Maddy úgy egyenesedett fel a pult mellől, mint akit oldalba böktek. Bűntudatot érzett,
bár fogalma sem volt, miért. Megfordult, és mosolyt erőltetett az arcára.
- Szia, Reed!
- Maddy! - A férfi már a rövidke duett alatt belépett a hallba, de egyikük sem vette
észre. Mivel csak csendben nézte a lányt, az megköszörülte a torkát, és elhatározta, hogy
improvizál.
- Errefelé jártam és elhatároztam, hogy beugrom, csak hogy üdvözöljelek. Szia!
Reed egy hosszúra nyúlt értekezletről jött, ahol folyton Maddy felé kalandoztak a
gondolatai. Nem örült, hogy itt találta, de alig bírta ki, hogy ne érjen hozzá.
- Mégy valahová?
Maddy megpróbálhatta volna könnyedén azt füllenteni, hogy egy összejövetelre
igyekszik a sarkon túl, de ez nem volt az ő stílusa.
- Nem. Csak ide.
Reed karon fogta, odabiccentett Johnnynak, aztán elindult a lánnyal a liftek felé.
- Mindig ilyen nagylelkű vagy idegenekkel? - kérdezte, amint beléptek az egyikbe.
- Hát... - vont vállat Maddy - azt hiszem, igen. Fáradtnak látszol. - És csodálatosnak,
tette hozzá magában.
Egyszerűen csodálatosnak!
- Hosszú napom volt.
- Nekem is. Ma tartottuk az első teljes próbát, tiszta bolondokháza volt - nevetett
Maddy, idegesen a zsebébe süllyesztve a kezét. - Talán ezt nem kellett volna mondanom
annak az embernek, akinek a zsebében lapul a csekkfüzet.
Reed motyogott valami érthetetlent, aztán előreengedte Maddyt az ajtóban. Kiléptek a
folyosóra, s a lány úgy döntött, az lesz a legbölcsebb, ha hallgat. Reed kinyitotta a lakása
ajtaját, és betessékelte rajta.
Maddy valami nagyszerűre, elegánsra, ízlésesre számított, de amit látott, még ennél is
több volt. Ahogy felgyulladtak a fények, kitágult a tér. A világos falakat színesen vibráló
impresszionista festmények tették elevenné. A három hatalmas ablakon át a parkra és a
városra nyílt pompás kilátás. A szürke szőnyeg tökéletes kontrasztot alkotott a hosszan
elterpeszkedő, korallszínű kanapéval. A sarokban két dús fikusz állt, köztük két falfülke Ming
kori vázákkal, ahogy azt Maddy előre elképzelte. Ívelt lépcső vezetett a galériára. Egyetlen
dolog sem volt, ami ne illett volna a képbe, de Maddy nem is számított másra. Az összkép
mégsem volt rideg, ami viszont meglepte a lányt.
- Ez nagyon szép, Reed! - Odalépett az ablakhoz, hogy lenézzen. Igen, itt van a kutya
elásva. Reed magasan a város fölött él, távol lakóhelye zajától, illatától, lakóitól. - Szoktál itt
álldogálni és eltűnődni azon, vajon mi folyik odalent?
- Hol?
- Lent a városban. - Maddy hátrafordult, hogy szavak nélkül maga mellé invitálja a
férfit. Amint az odalépett mellé, visszafordult az ablak felé. - Gondolsz néha arra, hogy vajon
ki vitatkozik, ki nevet vagy ki szeretkezik éppen? Hová megy az a rendőrkocsi és vajon
odaér-e időben? Hány hajléktalan fog ma a parkban éjszakázni? Hány utcalány szerez épp
most vendéget magának, hány üveg italt nyitnak ki, hány kisbaba születik? Hihetetlen ez a
hely, nem?
Maddyt ugyanaz az illat lengte körül, mint múltkor, alig érezhető, könnyű illat, amely
épp azért csábító, mert oly egyszerű.
- Nem mindenki nézi a te szemeddel.
- Én mindig is New Yorkban szerettem volna élni - lépett hátra néhányat Maddy. Onnan
már csak a vibráló fényeket lehetett látni. - Amióta csak az eszemet tudom. Különös,
mennyire tudtuk mind a hárman - mármint a nővéreim és én -, hogy hová tartozunk.
Akármilyen közel is állunk egymáshoz, tökéletesen különböző helyeket választottunk
otthonunknak. Abby a vidéki Virginiát, Chantel álomországot, én pedig ezt a várost.
Reed alig tudta megállni, hogy meg ne simogassa Maddy haját. Mindig csendes
vágyódást hallott ki a hangjából, amikor a nővéreiről beszélt. Ő maga nem tudta, mit jelent a
család. Csak az apja volt neki, senki más.
- Kérsz valamit inni?
Micsoda távolságtartó, hivatalos hang volt ez! Maddy nagyon igyekezett, hogy ne
érezzen fájdalmat.
- Talán egy kis Perrier-t.
Reed odalépett az elefántcsontszínű kis bárpulthoz, Maddy pedig elfordult az ablaktól.
Nem tudta elviselni a gondolatot, hogy odalent rengeteg ember van együtt, miközben ő oly
távol érzi magát attól a férfitól, akit eljött meglátogatni.
Ekkor meglátta a virágját. Reed egy kis állványra állította az ablak mellé, ahol közvetve
érheti a napfény. A földje - ahogy Maddy megállapította az ujjával - nyirkos volt, de nem
vizes. Mosolyogva érintette meg a levelét. Lám, lám, Reed képes törődni egy élőlénnyel, már
ha megengedi magának, hogy törődjön vele.
- Máris jobban fest - mondta, ahogy elvette a poharat Reed kezéből.
- Ugyan már, siralmas! - tiltakozott a férfi, körbeforgatva a konyakot a poharában.
- Nem is igaz, tényleg sokkal jobb. Már nem olyan... sápadt, azt hiszem. Köszönöm.
- Majdnem vízbe fojtottad - dörmögte Reed. Ivott egyet, és azt kívánta, bárcsak ne
lenne Maddy szeme annyira tágra nyílt, annyira őszinte. - Miért nem ülsz le? Aztán mondd el,
miért jöttél!
- Csak látni akartalak - mondta ki kereken a lány. Először kívánta életében, hogy
bárcsak ő is olyan könnyedén tudna bánni a férfiakkal, mint Chantel. - Figyelj, én nem
vagyok jó ebben! - Képtelen lévén egy helyben maradni, járkálni kezdett a lakásban. - Sosem
volt időm, hogy stílusos viselkedést tanuljak, és csak akkor mondok okos dolgokat, ha egy
szövegkönyvíró a számba adja őket. Látni akartalak, és kész! - Dacosan leült a kanapé
karfájára. - Tehát eljöttem.
- Szóval nincs stílusod - válaszolt Reed, s magát is meglepte, hogy mulatni tud ezen a
megjegyzésen, miközben görcs állt a gyomrába a lány iránti vágyakozástól. - Értem. - Ő is
leült, kettejük közé téve a párnát. - Azért jöttél, hogy ajánlatot tégy nekem?
Maddyt elfogta a düh, s gőgösen felcsattant:
- Úgy látom, nálad a táncosoknak nincs joguk önérzetesnek lenni. Feltételezem, a nők,
akikhez szoktál, készek egyetlen csettintésedre beugrani az ágyadba.
Reed megint majdnem elmosolyodott. Gyorsan a szája elé tette a poharat, nehogy
lelepleződjön.
- A nők, akikhez szoktam, általában nem énekelnek duettet az előcsarnokban a
biztonsági őrrel.
A lány úgy csapta le a poharát, hogy majdnem kiloccsant a szénsavas ital.
- Talán mert botfülük van!
- Az lehet. A lényeg az, Maddy, hogy nem tudom, mit csináljak veled.
- Hogy mit csinálj velem? - emelkedett fel a lány végtelenül elegánsan, ám immár
elvakult dühvel a kanapéról. - Az égvilágon semmit sem kell csinálnod velem! Nem akarom,
hogy bármit csinálj velem! Én nem vagyok Eliza Doolittle.
- Csak musicalekben tudsz gondolkodni?
- Na és akkor mi van? Te meg számoszlopokban gondolkodsz. - Maddy felháborodottan
ismét járkálni kezdett. - Fogalmam sincs, mit keresek itt! Hülye voltam, hogy idejöttem! A
fenébe is, egész héten nyomorultul éreztem magam, és nem vagyok ehhez hozzászokva. -
Hirtelen vádlón Reed felé fordult. - Egyszer még a végszót is eltévesztettem, mert te jártál a
fejemben!
- Tényleg? - Reed felállt, akármennyire fogadkozott magában, hogy nem teszi. Tudta,
hogy addig kéne bosszantania a lányt, amíg el nem megy, különben még olyasmire ragadtatja
magát, amit később meg fog bánni. S lám, máris azt teszi. Közelebb lépett Maddyhez, s
hüvelykujjával végigsimította az arcát.
- Tényleg. - Maddyben egyre magasabbra csapott a vágy, s elenyészett a harag.
Egyszerre nem volt benne hely mindkettő számára. Megfogta Reed csuklóját, mielőtt az
leengedte volna a kezét. - És azt akartam, hogy te is rám gondolj.
- Talán gondoltam is rád. - Reed legszívesebben magához húzta volna a lányt, hogy
érezze, ahogy karcsú teste az övéhez simul, hadd tűnjön úgy, mintha minden rendben volna,
legalább egy kis időre. - Talán épp azon kaptam magam, hogy bámulok kifelé az irodám
ablakán, és te jársz a fejemben.
Maddy felágaskodott, hogy ajkát Reed szájára szorítsa. Vihar dúlt a férfi szívében, és a
lány érezte ezt. Benne is kavargott minden, de tudta, hogy Reed vihara más természetű és más
eredményre fog vezetni. De muszáj értenie őt, míg ennyire jó vele lenni? Neki ennyi is elég.
De Maddy tudta, hogy Reednek soha.
- Reed...
- Ne! - A férfi keményen magához szorította, keze rátapadt a hátára, beletúrt a hajába. -
Most ne beszélj!
Reednek szüksége volt mindenre, amit csak Maddytől kaphatott. Az ajkától, a karjától, a
neki feszülő teste melegétől. Az otthonát sosem érezte üresnek, mielőtt ez a lány belépett az
életébe. Most, hogy itt volt nála, vele, gondolni sem akart rá, hogy egyszer újra egyedül lesz
ezek között a falak között.
Maddy ajka olyan volt, mint a bársony. Meleg és sima, egyszerre megnyugtató és
izgató. Ahogy hozzáért az övéhez, olyan volt, mintha csak adni akarna, nem törődve vele, mit
kap cserébe. Reed egy pillanatig majdnem hitt is ennek az érzésnek.
Milyen könnyen el tud Reed kábítani! - gondolta Maddy. Számára mindig is egyszerű
volt a csók. Valami, amivel az ember kifejezi a szeretetét egy családtagja vagy egy barátja
iránt, vagy amit megjátszik a színpadon, a közönség előtt. Reeddel azonban már semmi sem
volt egyszerű. Ez az érintés összetett volt, egy mindent elborító lángolás, olyan szikra, amely
végigcikázott Maddy minden idegszálán. Nem volt újdonság számára a szenvedély, hisz átélte
minden nap a munkája során. Tudta, hogy más az, ha egy férfi és egy nő között lángol fel, de
arra nem számított, hogy elgyengül tőle és köd borul az agyára.
Reed a hajába fúrta a kezét, és Maddy azt kívánta, bár inkább a testét simogatná s
becézné mindenütt, ahol lüktet és fáj az iránta érzett vágyakozástól. Igen, Reed kívánja őt.
Érezni lehetett a tomboló vágyat minden csókjában. Mégsem tett mást, mint hogy szorosan
magához ölelte.
Szeress! - követelte Maddy gondolatban, de a szája nem tudta kimondani a szót, mert
Reed ajka rátapadt. Maddy lelki szemei előtt megjelent egy gyertyafénybe borult szoba és egy
hatalmas, széles ágy, ahol halk zene mellett összefonódik a testük. Ettől az ábrándképtől
elöntötte a forróság, és megjött a hangja:
- Reed, akarsz engem?
Már akkor érezte, hogy a férfi megdermed, amikor az ajka még Reed arcát súrolta. Alig
volt észrevehető, de Maddy figyelmét nem kerülte el.
- Igen.
Kimondta, de a hangsúly valahogy mégis lehűtötte Maddy vérét. Vonakodás, sőt
bosszankodás sütött át a szón. Lassan elhúzódott a férfitól.
- Es ez gondot okoz neked?
Miért nem lehet Maddyvel is minden olyan egyszerű, mint más nőkkel? Kölcsönös
örömszerzés, előre lefektetett szabályok, s utólag senkinek sem kell szenvednie. Reed már
akkor tudta, hogy Maddyvel nehéz dolga lesz, amikor először hozzáért.
- Igen. - Reed odalépett a poharához, remélve, hogy az italtól visszanyeri a nyugalmát. -
Gondot okoz.
Ezt elsiettem, gondolta Maddy. Mindig ezt teszi. Rohan és észre sem veszi a buckákat a
járdán.
- Megosztod velem?
- Kívánlak. - Ez a nyers kijelentés letörölte a lazának szánt mosolyt Maddy arcáról.
Azóta akarlak az ágyamba vinni, amióta megláttalak, ahogy szedegeted az aprópénzedet és az
összeizzadt ruháidat a járdán.
Maddy erre közelebb lépett. Vajon Reed tudja, hogy ő pontosan ezt akarta hallani, még
ha meg is ijeszti egy kicsit? Vajon tudja, mennyire szerette volna, ha legalább egy kicsit Reed
is érzi, amit ő?
- Miért küldtél el azon az estén?
- Én nem vagyok hozzád való, Maddy.
A lány csodálkozva nézett rá.
- Várj egy percet! Nem vagyok benne biztos, hogy értem. A saját érdekemben küldtél
akkor el?
Reed öntött még magának konyakot, de az sem segített.
- Pontosan.
- Reed, az ember egy gyereket jó melegen felöltöztet télen a saját érdekében, de ha már
betöltött egy bizonyos életkort, az a gyerek felöltözik egyedül is.
A férfinak fogalma sem volt, hogyan vitatkozhatna egy ilyen hasonlattal.
- Nem gondollak olyannak, mint aki hajlandó egyéjszakás kalandokra.
Maddynek ismét lefagyott az arcáról a mosoly.
- Nem is vagyok olyan.
- Akkor mégiscsak szívességet tettem neked. - Reed ivott még egy kicsit, mert már
kezdte utálni magát.
- Ezek szerint most meg kéne köszönnöm.
A lány felkapta a sportzsákját, aztán rögtön vissza is ejtette. Egy O’Hurley nem adja fel
ilyen könnyen. - Tudni akarom, miért vagy olyan biztos benne, hogy pusztán futó kaland lett
volna.
- Engem nem érdekelnek a hosszú távú kapcsolatok.
Maddy bólintott, ésszerűnek ítélve a választ.
- Csakhogy vannak átmenetek az egyetlen éjszaka és a hosszú táv között. Kezdem azt
gondolni, attól félsz, kalitkába zárlak.
Maddy nem tudhatta, hogy a kalitka már félig becsukódott, és hogy Reed maga fonta
maga köré.
- Maddy, miért nem maradhatunk annyiban, hogy bennünk nincs semmi közös?
- Erre már én is gondoltam. - Most, hogy valami megfoghatóbbról esett szó, Maddy
szilárdabb talajt érzett a lába alatt, és kiengedett. - Ez egy bizonyos pontig igaz is, de ha
mélyebben belegondolsz, rengeteg közös vonásunk van. Például mindketten New Yorkban
élünk.
Reed felvonta a szemöldökét, s nekitámaszkodott a bárpultnak.
- Természetesen. És ez minden mást lényegtelenné tesz - mondta ironikusan.
- Kezdetnek jó - jelentette ki Maddy, elkapva a halvány derültséget Reed válaszában. Ez
elég volt neki ahhoz, hogy folytassa. - Pillanatnyilag mindketten érdekeltek vagyunk egy
bizonyos musicalben - villantott a férfira ösztönösen egy ellenállhatatlan mosolyt. - Aztán
meg én is előbb veszem fel a zoknit és csak utána a cipőt.
- Maddy...
- Állva zuhanyozol?
- Nem értem...
- Ugyan már, csak semmi kifogás! Elő az igazsággal!
Minden hiába, Reed nem állhatta meg mosolygás nélkül.
- Igen.
- Elképesztő! Én is. Olvastad már az Elfújta a szelet?
- Igen.
- Aha. Szóval közösek az olvasmányaink is. És ezt még órákig tudnám folytatni.
- Abban biztos vagyok. - Reed letette a poharát, s közelebb lépett a lányhoz. - Mit
akarsz ebből kihozni, Maddy?
- Azt, hogy kedvellek, Reed. - Rátette a kezét a férfi karjára, azt kívánva, bárcsak
enyhíteni tudná benne a feszültséget, és ha csak kis időre is, de meg tudná őrizni a mosolyt a
szemében. - Úgy gondolom, ha fel tudnál engedni csak egy kicsit is, barátok lehetnénk.
Vonzódom hozzád, és azt hiszem, ha adnánk magunknak elegendő időt, még szerelmesek is
lehetnénk.
Ez persze tévedés, gondolta Reed, de nem volt szíve kiábrándítani a lányt, annyira
szívet melengető volt, olyan egyenes és derűlátó. Kézbe fogta az egyik hajfürtjét, s
játszadozni kezdett vele.
- Különleges lány vagy te, Maddy - dörmögte.
- Remélem is. - Azzal Maddy mosolyogva lábujjhegyre állt, és megcsókolta Reedet, de
minden hév, minden szenvedély nélkül. - Akkor megegyeztünk.
- Lehet, hogy megbánod.
- Legyen ez az én gondom, jó? Szóval barátok vagyunk? - nyújtott ünnepélyesen kezet a
lány, de nevető szemében kihívás csillant.
- Igen, barátok - fogadta el a kezét Reed.
Csak remélni tudta, hogy nem ő lesz az, akinek meg kell később bánnia ezt az
egyezséget.
- Nagyszerű! Figyelj, szörnyű éhes vagyok. Van itthon egy leveskonzerved vagy valami
ilyesmi?

Lépj kapcsolatba velünk


info@partyajanlo.hu

+36 30 8354182


Elfogadom az ASZF-t.