8805 party - 6031 helyszín

Magyarország legnagyobb party keresője.
(...és sok más programé is... ;)

Válassz város/helyszín szerint: Válassz kategória szerint: Válassz előadó/szervező szerint: Válassz keresőszó szerint:

Keresési eredmény megosztásához küld el az alábbi linket :

Táncok 6.

PA - 2019-02-28

A felszínen pontosan olyan könnyűnek látszott minden, ahogy Maddy ígérte.
Moziba jártak, és valahányszor az időbeosztásuk, no meg az időjárás megengedte,
együtt ebédeltek a parkban. Az egyik nyugodt vasárnap délutánt egy múzeumban kóborolva
töltötték, bár jobban érdekelte őket a másik, mint a kiállítás. Ha Reed nem ismerte volna
magát eléggé, kezdte volna azt gondolni, hogy egy románc küszöbén áll. Csakhogy ő nem hitt
a szerelemben.
A szerelem árulással végződött az apja számára, s Reednek ezzel az árulással kellett
nap mint nap együtt élnie. Ha az apja túltette is magát rajta, Reed képtelen volt rá. A legtöbb
ember számára, akikkel együtt dolgozott, a hűség rugalmas kategória volt. Folyton voltak
viszonyaik - nem szerelmi kapcsolataik - mind a házasságuk előtt, mind alatta, szóval a
házasság intézménye Reed számára igencsak kérdésessé vált.
Reed mégis Maddyre gondolt, valahányszor nem volt vele, de akkor sem tudott szinte
semmi másra gondolni, amikor együtt töltötték az időt.
Barátok voltak. Valahogyan sikerült barátokká válniuk eltérő világlátásuk és családi, no
meg anyagi hátterük ellenére. Bár ez a barátság Reed részéről óvatos tapogatózás volt, míg
Maddy részéről gondtalan önátadás. Találtak elegendő közös támpontot, amelyre építeni
tudtak. No és innen merre vezessen az út?
Hogy szeretőkké, szerelmesekké váljanak? Elkerülhetetlennek látszott, hogy ez
bekövetkezzék előbb-utóbb. Az együtt töltött idő minden percében a felszín alatt forrongó
szenvedélyt már nem lehetett sokáig elfojtani. Ezt mindketten tudták és el is fogadták a
maguk eltérő módján. Reedet csak az aggasztotta, hogy ha lefekszenek egymással, amire oly
nagyon vágyott, eltűnik majd az a könynyed, baráti hangulat, amely nélkül lassan már nem
tudott létezni.
A szex meg fog változtatni mindent. Ez kikerülhetetlen. S a bizalmas testi kapcsolat
tönkre fogja tenni a bizalmas érzelmi kapcsolatot, amely épp csak most volt kialakulóban.
Bármennyire is kívánta Maddyt az ágyába, nem tudta, megkockáztathatja-e, hogy elveszítse
azt a Maddyt, akit az ágyon kívül megismert. Olyan kötélhúzás ez, amelyben semmiképp sem
nyerhet.
Mégsem tudta elképzelni, hogy veszítsen. Csak eleget kell gondolkodni a megoldáson,
eleget tervezgetni, és meg fogja találni a módját, hogy mindkét Maddyt megkapja. Mit számít,
hogy hidegvérrel kalkulálja ki a végrehajtást, ha az eredmény megelégedéssel fogja eltölteni
mindkettejüket?
Ám a megoldás csak nem akart megszületni. Ehelyett Maddy képe vetült Reed lelki
szemei elé, amint néhány nappal korábban nevetve etette a galambokat a parkban egy délután.
Amikor a jelző megszólalt az íróasztalán, Reednek rá kellett döbbennie, hogy megint
elvesztegetett tíz értékes percet az álmodozással.
- Igen, Hannah?
- Az édesapja van az egyes vonalon, Mr. Valentine.
- Köszönöm. - Reed megnyomta a megfelelő gombot. - Szia, apa!
- Reed, hallottam, hogy Selby szerződést kötött egy sor új popzenei felvételeket készítő
vállalkozással. Tudsz erről valamit?
Reed már kapott előzetes jelentéseket a Galloway által felkarolt független cégekről.
- Mi az, a földre fektetted a füledet a golfpályán?
- Valahogy úgy.
- Úgy hírlik, valakik nyomást gyakorolnak a Top 40 néhány rádióállomására, hogy
egészítsék ki a slágerlistát néhány felvétellel. De nincs ebben semmi új. Suttognak némi
megvesztegetésről is, de nem lehet bizonyítani.
- Selby egy kígyó. Ha bármi konkrétabbat hallasz, szólj nekem is!
- Te leszel az első.
- Mindig utáltam a gondolatát is, hogy valaki fizessen a sugárzási lehetőségért -
dünynyögött Edwin. - Régi trükk ez, de én többre tartom az újabbakat. Meg akarom nézni a
darabunk próbáit. Velem tartasz?
Reed a naptárára nézett.
- Mikor?
- Egy óra múlva. Tudom, hogy illene előre szólni. Nyilván szeretnék méltóképpen várni
a pénzeszsákot, de én szívesebben lepném meg őket.
Reednek két megbeszélése is volt délelőttre, és már majdnem nemet mondott. Az
ösztöneire hallgatva mégis inkább amellett döntött, hogy átütemezteti a programját.
- Tizenegykor találkozunk a színházban.
- Hajlandó vagy velem is ebédelni? Én fizetek.
Magányos szegény, döbbent rá Reed. Edwin Valentine-nak ott van a klubja, a barátai és
annyi pénze, hogy körbeutazhatná a világot, mégis magányos.
- Jó, akkor nem hozok mást, csak a jó étvágyamat - felelte Reed, aztán letette a telefont,
hogy átszervezze a napját.
Edwin lopakodva lépett be a színházba, mint egy kisfiú, aki jegy nélkül akar belógni.
- Szép csendben leülünk itt, a legszélső széken, aztán megnézzük, mire adjuk ki a
pénzünket.
Reed az apja mögött lépkedett, de a tekintete már a színpadon csüngött, ahol Maddyt
épp egy másik férfi ölelgette. Belehasított a féltékenység, méghozzá olyan vadul, hogy a
meglepetéstől megállt az oldalsó széksorok között, és csak bámult előre.
Maddy felnézett arra a másik férfira, miközben karját összefonta annak feje mögött, s
ragyogott az arca a boldogságtól.
- Igazán csodálatosan éreztem magam, Jonathan! Hajnalig tudtam volna táncolni.
- Úgy beszélsz, mintha már vége lenne az estének. Még órák vannak hátra - felelt a
férfi, és csókot nyomott Maddy homlokára. - Gyere haza velem!
- Menjek veled haza? - Reed még ebből a távolságból is látta, ahogy Maddy megdermed
a félelemtől. - Ó, Jonathan, én igazán szeretném. Tényleg. - Azzal megpróbált elhúzódni a
férfitól, de az megfogta a kezét. - Nem lehet - folytatta Maddy. - Nekem... nekem korán kell
dolgozni mennem. Igen, ez az. És ott van még az anyám is. - Ismét elfordult, és forgatta a
szemét, amiből a közönség látta, hogy hazudik, miközben a mellette álló férfi nem. - Tudod,
nem érzi igazán jól magát, és nekem mellette kell lennem, hátha szüksége van valamire.
- Te annyira jó vagy, Mary!
- Ó, nem! - Maddy hangjából bűntudat és elkeseredés sugárzott. - Nem, Jonathan, nem
vagyok az.
- Ne mondj ilyet! - ölelte magához ismét a férfi. - Mert azt hiszem, épp a legjobb úton
vagyok afelé, hogy beléd szeressek.
Ismét egy csók következett, s bár Reed jól tudta, hogy ez csak játék, összeszorult a
gyomra a látványtól.
- Mennem kell - mondta Maddy sietve. - Sajnos muszáj. - Kiszakadt a férfi öleléséből,
és végigszaladt a színpadon.
- Mikor láthatlak újra?
A lány megállt, s láthatóan csatázott önmagával.
- Holnap - mondta végül. - Gyere hatra a könyvtár elé! Ott találkozunk.
- Mary... - indult feléje a férfi, de ő feltartotta mindkét kezét.
- Holnap! - ismételte, aztán lefutott a színpadról.
- Rendben! - hangzott fel a rendező kiáltása. - Itt tizenöt másodpercünk van a
díszletcserére és az új beállításra. Wanda, Rose, álljatok a helyetekre! Fény marad. Maddy,
végszó!
Maddy már sietett is vissza a színpadra, oda, ahol Wanda lustálkodott egy széken és a
Rose nevű lány épp cicomázta magát egy tükör előtt.
- Elkéstél - jegyezte meg Wanda elnyújtott hangon.
- Mi vagy te, bélyegzőóra? - Maddy hangja most nyersen szólt, mozdulatai
szögletesebbek voltak.
- Jackie már keresett.
Maddy keze megállt a levegőben, amint épp fel akart tenni egy loboncos, vörös parókát.
- Mit mondtál neki?
- Hogy nem jó helyen keresgél. Ne izgulj, falaztam neked!
- Az, falazott neked - igazolta Rose is bekapva egy rágógumit s tovább igazgatva rémes
rózsaszín és narancssárga színekben pompázó ruháját.
- Kösz. - Maddy ledobta a szoknyáját, s félresöpörve Rose-t, festeni kezdte az arcát.
- Ne köszönd, nekünk össze kell tartanunk, nem igaz? - Wanda ráérősen figyelte, ahogy
Rose egy táncszámot gyakorol. - Azért mégis azt hiszem, bolond vagy - tette hozzá.
- Tudom, mit csinálok. - Maddy a paraván mögé lépett. A blúz, amelyet az imént viselt,
átrepült a paraván fölött. - Tudom kezelni a helyzetet.
- Inkább azzal törődj, hogy Jackie-t tudd kezelni! Van fogalmad róla, mit fog tenni
veled meg a csinos fiúcskáddal, ha rájön, mi folyik itt?
- Nem fog rájönni. - Maddy hosszú, testhez simuló, vörös flitterekkel borított ruhában
lépett elő.
- Nézd, készen vagyok.
- Odabent meglehetősen forró ma a hangulat.
- Az jó - mosolygott Maddy sejtelmesen Wandára. - Épp így szeretem. - Azzal lement a
színpadról a „bár” irányába.
- Fények színpad balra! - kiáltott az ügyelő. - Végszó Terrynek.
A belépő táncost Reed megismerte arról a próbáról, amelyet korábban látott. Hátra volt
simítva a haja, és ceruzavékony bajusz díszlett az orra alatt. Fekete inge elején hófehér
nyakkendő világított. Mikor Maddy megjelent mögötte, a férfi megragadta a karját.
- Hol a pokolban voltál?
- Nem messze. - Maddy hátradobta vörös sörényét, majd pimaszul csípőre tette a kezét.
- Mi a baj?
Edwin odahajolt Reedhez, és a fülébe súgta:
- Nem úgy fest, mint az a kis hölgy, aki bejött az irodádba az elszáradt virágával.
- Nem - dörmögött vissza Reed, miközben a két szereplő tovább vitatkozott a
színpadon. - Egyáltalán nem.
- Sokra viszi még ez a lány, Reed, nagyon sokra.
Reed egyszerre érzett büszkeséget és félelmet, de egyiket sem tudta megmagyarázni.
- Igen, én is azt hiszem.
- Ide figyelj, aranyom! - veregette meg Maddy partnere arcát. - Azt akarod, hogy
vetkőzzek, vagy inkább maradjak itt, és olvassam fel neked a naplómat?
- Vetkőzz! - utasította Jackie.
- Jó - vetette fel a fejét Maddy. - Ahhoz értek a legjobban.
- Fények! Zene! - kiáltott az ügyelő.
Maddy felkapott egy vörös boát, és odasétált - nem, inkább odavonaglott - a színpad
közepére. Úgy állt ott, mint egy lángnyelv. Amikor énekelni kezdett először lassan, majd
egyre erőteljesebben, hangja olyan izgatón, borzongatón zengett, mint amilyen ingerlőek
voltak a mozdulatai. A boa a nézők közé repult. Számtalanszor kell majd újat beszerezni, míg
kifut a darab.
- Sosem vittelek el sztriptízbárba, ugye, Reed? - kérdezte az apja.
Reednek mosolyognia kellett ezen, bár Maddy épp akkor hámozta le magáról könyékig
érő kesztyűjét.
- Nem, nem vittél.
- Hiányos maradt a műveltséged.
A színpadon eközben Maddy most már teljesen a testére hagyatkozott. Csak egy szám
volt ez a tucatnyi más jelenet között, de a lány tudta, vastapsot arathat vele, ha jól csinálja. Ez
volt minden szándéka.
Amikor ledobta a ruha szoknyarészét, néhány technikus fütyülni kezdett. Maddy
elmosolyodott, és egy sor viharos táncmozdulat lett a jutalmuk. Mire a kétperces táncszámnak
vége lett, Maddy nagy ívben hátrahajolva ült a színpadon és nem maradt más rajta, csak egy
tanga és néhány flitter. Legnagyobb meglepetésére - és nagy örömére - taps csattant fel a
nézőtéren. Kimerülten támaszkodott fel a könyökére, s mosolyogva nézett a sötét széksorok
felé.
A hír gyorsan terjedt. Egyik asszisztens súgta a másiknak, az az ügyelőnek, végül a
rendező is meghallotta, hogy meglátogatta a színhazat a „pénztárca”.
Don végigsietett a széksorok közti folyosón, közben pedig magában szitkozódott, hogy
nem jutott el hozzá hamarabb a hír.
- Mr. Valentine, Mr. Valentine - üdvözölte a vendégeket szívélyes kézfogással. - Nem
vártuk magukat.
- Úgy gondoltuk, inkognitóban élvezzük egy kicsit a próbát - mondta Reed, de tekintete
közben visszavándorolt a színpadra, ahol Maddy még mindig a földön ült, egy törülközővel
itatva a verejtéket a nyakáról. - Nagy hatást gyakorolt ránk.
- Még lehet csiszolni rajta, de Philadelphiára már tökéletes lesz.
- Nem kétlem - veregette meg Edwin barátian a rendező vállát. - Nem is akarjuk
magukat feltartani.
- Örülnék, ha még maradnának, ha van idejük. Épp az első jelenetet fogjuk próbálni a
második felvonásból. Kérem, jöjjenek előre!
- Te dönts, Reed!
Reed tudta, hogy éjjel kell majd bepótolnia a kieső kétórai papírmunkát, mégsem volt
hajlandó kihagyni az alkalmat.
- Menjünk!
A következő jelenet csupa móka és kacagás volt. Reed nem értett annyira a színházhoz,
hogy értékelni tudja a komédia elemeit, az időzítés, az ütem fontosságát, amivel a színészek el
tudták érni, hogy a legegyszerűbb dolgok is viccesnek hassanak, de azt látta, hogy Maddynek
a kisujjában van a mesterség. A közönség a tenyeréből fog enni.
Eleven, meggyőző és rokonszenves volt még a pimaszul szemérmetlen, szeszélyes
sztriptíztáncosnő szerepében is. Reed figyelte, ahogy egyszerre két szerepet játszik és
ártatlanságot színlelve meggyőzi a szerelmes és becsületes Jonathant, hogy az ő Maryje egy
lelkes könyvtárosnő, akinek van egy beteg édesanyja. Még ő maga is hitt volna neki. Ám épp
Maddynek ez a képessége volt az, ami kezdte aggasztani.
- Micsoda előadó! - jegyezte meg Edwin, miközben a rendező és az ügyelő összedugta a
fejét.
- Valóban.
- Tudom, semmi közöm hozzá, de mi van köztetek?
Reed kifejezéstelen arccal fordult az apja felé.
- Miből gondolod, hogy egyáltalán van valami?
Edwin megveregette az orrát.
- Nem jutottam volna idáig az üzleti életben, ha nem tudnám kiszagolni a dolgokat.
- Barátok vagyunk - mondta Reed egy pillanatnyi habozás után.
Edwin sóhajtva mozdult meg a széken.
- Tudod, Reed, az egyik dolog, amit kívánok neked az életben az egy olyan nő, mint
Maddy O’Hurley. Egy értelmes, gyönyörű nő, aki boldoggá tudna tenni.
- Boldog vagyok én így is.
- Még mindig keserű vagy.
- Ha veled vagyok, soha! - vágta rá Reed azonnal.
- Az anyád... - kezdte Edwin, de a fia közbevágott:
- Hagyjuk ezt! - Hangja nyugodtan csengett, de érezni lehetett rajta a jeges elutasítást. -
Ennek semmi köze őhozzá.
De még mennyire hogy van! - gondolta Edwin, miközben Maddy ismét tettre készen
állt a színpadon. De jól ismerte a fiát, így inkább hallgatott.
Nem forgathatta vissza az idő kerekét és nem akadályozhatta meg az árulást. Még
akkor sem tenné meg, ha lehetséges volna. Akkor ugyanis Reed most nem ülne itt mellette.
Hogyan értethetné meg a fiával, hogy itt nem megbocsátásról, hanem elfogadásról van szó?
Hogyan taníthatná bizalomra, amikor ő maga a hazugság talaján született?
Edwin figyelte Maddy értelmes, kifejező arcát, amint beragyogja a színpadot. Vajon
meg tudná tanítani?
Lehet, hogy ő az a nő, akire Reednek szüksége van, ő a válasz a kérdéseire, amelyet
mindig is keresett, bár sosem ismerte el. Talán Maddyn keresztül meg tudna békélni a
múlttal.
Bár ez csak egy egyszerű próba volt, Maddy beleadta energiái legjavát. Nem volt annak
a híve, hogy apránként araszolva haladjon. Sem egy próbán, sem általában az életben. Inkább
beleadott apait-anyait, és megvárta, hová sodorja a lendület.
Miközben végigment a szövegén, és gyakorolta a mozdulatait, félig mindvégig Reedre
figyelt. A férfi átható tekintettel nézte, mintha át akarna látni a szerepén, hogy megtudja, ki
vagy mi is ő valójában. Hát nem érti, hogy neki most úgy bele kell merülnie a darabba, hogy
Maddy teljesen átadja a helyét Marynek?
Az volt az érzése, hogy Reed helyteleníti, amit tesz, sőt dühös miatta. Mindenesetre
teljesen más lett a férfi hangulata, mint amilyen az érkezésekor volt. Legszívesebben leugrott
volna a színpadról és megnyugtatta volna, bár maga sem tudta, mi miatt. Csakhogy Reed nem
kívánta ezt tőle, legalábbis még nem. Egyelőre megelégedett egy alkalmi, egészen könnyed
kapcsolattal. Csak semmi kötődés, semmi ígéret, semmi közös jövő!
Az egyik sornál megbotlott a nyelve, mire szitkozódni kezdett magában. Kezdhették a
jelenetet elölről.
Nem mondhatta el Reednek, mit érez, és egy természettől fogva őszinte ember számára
még a hallgatás is csalásnak, a másik becsapásának minősül. Mégsem mondhatta el. Reed
nem akarta hallani, hogy szereti őt, hogy attól a pillanattól kezdve szereti, amikor a
félhomályban ott álldogált mellette a járdán. Haragudna ezért a vallomásért, mert nem akar
az érzései csapdájába kerülni. Nem értené meg, hogy őt viszont az érzések éltetik.
Talán még azt is gondolná, hogy ő túl könnyedén osztogatja a szeretetét. Ez talán igaz
is, de a szerelmét semmiképpen. A család szeretete természetes dolog volt Maddy számára,
hisz az mindig jelen van az ember életében. A barátok iránti szeretete hol lassan alakult ki, hol
gyorsabban, de mindig könnyedén. Még egy gyereket is képes volt szeretni a parkban pusztán
az ártatlansága miatt, vagy egy öreget az utcán az élni akarásáért.
A Reed iránt érzett szerelemben azonban minden benne volt egyszerre. Ez a szerelem
bonyolult dolog volt, pedig Maddy mindig azt gondolta, hogy szeretni könnyű. Ez fájt, pedig
eddig azt hitte, hogy a szeretet, a szerelem csak örömöt szerezhet. Ennek az érzésnek a
mélyén mindig ott parázslott a szenvedély, s az izgalommal vegyes várakozástól Maddy
nyugtalan lett, pedig máskor mindig könnyed és gondtalan volt.
- Ebédidő, hölgyeim és uraim! Gyertek vissza kettőre, még átvesszük a két utolsó
jelenetet!
- Tehát ő az „angyal” - suttogta Wanda Maddy fülébe. - Az ott, az első sorban, aki
úgy néz ki, mint a Gentlemans Quarterly címlapfotója.
- Mi van vele? - hajolt előre Maddy derékból, hogy kilazítsa az izmait.
- Ő az, igaz?
- Milyen ő?
- Az a bizonyos Ő - csapott Wanda a fenekére. - Az az ő, aki miatt olyan álmodozó lett
a tekinteted.
- Nem is álmodozó a tekintetem - vágott vissza Maddy. Legalábbis remélte, hogy nem
az.
- Igen, ő az - jelentette ki Wanda elégedett mosollyal, mielőtt leballagott a színpadról.
Maddy magában morgolódva ment le a nézőtérre a színpad melletti lépcsőn. Sikerült
mosolyt varázsolnia az arcára.
- Reed! Jó, hogy eljöttél. - Nem érintette meg a férfit, és nem is üdvözölte a megszokott
könnyed, baráti csókkal. - Mr. Valentine! - fordult az apjához. - Örülök, hogy újra látom.
- Nagyon élveztem az előadást, minden egyes percét - fogta két hatalmas tenyere közé a
lány kezét Edwin. - Élvezet munka közben figyelni magát. Jól hallottam, hogy ebédideje van?
Maddy a gyomrára tette a kezét.
- Jól.
- Akkor ugye, eljön velünk ebédelni?
- Ööö, én... - Mivel Reed hallgatott, Maddy elkezdett kifogások után kutatni.
- Ugye nem akar nekem csalódást okozni?
Edwin ügyet sem vetett fia hallgatására, csak nyomult előre. - Ezen a környéken maga
van otthon, biztosan tud egy jó helyet.
- Van egy kifőzde épp az út túloldalán... - kezdte Maddy.
- Remek. Szívesen megennék egy szelet finom, fűszeres, füstölt marhát - jelentette ki
Edwin. Egy gyors telefonhívás, és máris lemondja az asztalfoglalást a Four Seasonsben. - Mit
szólsz hozzá, Reed?
- Azt, hogy adnunk kell Maddynek öt percet átöltözni - mosolyodott el végre a férfi.
A lány végignézett magán. Sötét rózsaszín sortot és szoros, ujjatlan topot viselt.
- Öt perc, és átvedlek az utcai ruhámba - mondta, s már ott sem volt.
Maddynek még öt percre sem volt szüksége, hogy felkapjon a ruhája fölé egy sárga
tréninget. Nemsokára besétált a kifőzdébe Reed és az apja társaságában.
Isteni illatok terjengtek a levegőben. Volt idő, hogy Maddy pusztán ezekért az illatokért
üldögélt itt tovább, mint ameddig az ebédje tartott. A fűszeres hús, a csípős mustár és az erős
kávé illatát keverte a fejük fölött egy ventilátor. A táncosok zöme már elözönlötte a helyet,
mint egy csapat éhes hangya. A tulajdonos találékonysága folytán egy zenegép állt a hátsó
sarokban, s máris teljes erővel szólt valami sláger.
A nagydarab görög a pult mögött észrevette Maddyt, és rávillantotta hófehér fogsorát.
- A szokásos O’Hurley-menüt?
- Természetesen. - Maddy az üvegpultnak dőlve figyelte, ahogy a vendéglős a tányérra
tesz egy hatalmas fejes salátát, bőven megszórja sajttal és ráhalmoz egy nagy kanál joghurtot.
- Maga ezt eszi ebédre? - szólalt meg Edwin a háta mögött.
Maddy nevetve vette át a tányért.
- Egyenesen bekebelezem.
- A szervezetnek húsra van szüksége - jelentette ki Edwin, majd pastramit rendelt egy
óriási császárzsemlében.
- Szerzek asztalt - ajánlkozott Maddy, majd egy csésze teát vett el a pultról a salátája
mellé.
Ügyesen odalavírozott egy asztalhoz a terem túlsó végében, jó messze a zenétől.
- Mi az, a nagyfiúkkal ebédelsz, Maddy? - állt meg mellette Terry, még mindig Jackie
hátranyalt frizurájával a fején. - Szólnál nekik az érdekemben néhány szót?
- Milyen szót szeretnél? - fordult feléje a székén vigyorogva Maddy.
- Mi lenne, ha azt mondanád: sztár?
- Meglátom, be tudom-e illeszteni a többi közé.
Terry épp válaszolni akart, de odapillantva a saját asztalára elkiáltotta magát:
- A francba! Hagyod békén az uborkámat, Leroy!
Maddy még mindig nevetett, mikor Reed és az apja csatlakozott hozzá.
- Jó kis hely - jegyezte meg Edwin. Alig várta, hogy nekiláthasson a szendvicsének meg
a mellé halmozott nagy adag krumplisalátának.
- Kitesznek magukért, hogy maga is itt van.
Valaki énekelni kezdett a harsogó zene mellett. Maddy felemelte a hangját.
- Eljön a philadelphiai bemutatóra, Mr. Valentine?
- Gondolkodom rajta. Már nem utazom annyit, mint régen. Voltak idők, amikor egy
lemezkiadó igazgatójának legalább annyi időt kellett a városon kívül töltenie, mint az
irodájában.
- Izgalmas lehetett. - Maddy nekifogott a salátájának, és úgy tett, mintha nem érdekelné
Reed ritka szép szelet marhasültje.
- Hotelszobák, vég nélküli értekezletek... - vont vállat Edwin. - No és hiányzott a fiam.
Ahogy Reedre nézett, tekintete egyszerre tükrözött megbánást és szeretetet. - Túl sok
meccsét mulasztottam el.
- Épp eleget láttál. - Reed levágta a szendvicse egyik csücskét és odaadta Maddynek.
Természetes, apró gesztus volt ez a részéről, mégsem kerülte el Edwin figyelmét. Feléledt
benne a remény.
- Reed kiváló dobójátékos volt a gimnáziumi csapatban.
Reed magában mosolyogva ingatta a fejét, mikor Maddy feléje fordult.
- Te baseballoztál? Sosem mesélted. - Mire kimondta, már észbe is kapott. Miért is
mesélte volna? Ezen kívül még számtalan dolgot nem mondott el magáról. - Egész addig nem
értettem a baseballt, amíg ide nem költöztem New Yorkba - folytatta gyorsan. - Akkor aztán
elmentem néhány Yankees-meccsre, hogy lássam, miről szól ez a felhajtás. Mennyi volt a
legjobb eredményed?
Reed csodálkozva vonta fel a szemöldökét.
- 2,38.
Maddynek tetszett, hogy Reed még emlékszik rá. Elismerő pillantással fordult Edwin
felé.
- Profi teljesítmény.
- Én is ezt mondtam neki mindig, de ő az üzleti életet választotta.
- Abban is profi, nem igaz? - felelte a lány a Reedtől kapott falatot rágcsálva. - Hozzám
hasonlóan a legtöbb ember csak a végeredményt, a kész CD-t látja, amelyet betesz a
lejátszóba. Pedig hosszú az út a kottától a digitális hangminőségig.
- Ha egyszer lesz három-négy szabadnapja, beavatom a részletekbe - válaszolt Edwin
nevetve.
- Jó is lenne. - Maddy megitta a mézes teát, tudva, hogy vérré válik benne és átsegíti
majd a következő négy órán. - Belekóstoltam egy kicsit, amikor a Suzanna’s Park dalaiból
készítettünk albumot. Szerintem óriási különbség van a stúdió és a színpad között. Az
valahogyan... korlátozza, az embert. - Hirtelen belegondolt, mit mondott, és nagy nehezen
lenyelte a salátáját. - Sajnálom.
- Semmi oka rá - válaszolta Edwin derűsen.
- A stúdiónak természetesen megvannak a maga korlátai - szólt közbe Reed.
Belekortyolt a kávéjába, s meglepetten észlelte, hogy méregerős. - Másrészt viszont lehetnek
hatalmas előnyei is. Vehetjük például azt az embert a pult mögött, betehetjük egy stúdióba és
Carusót csinálhatunk belőle pusztán a megfelelő gombok lenyomásával.
Maddy emésztette ezt egy kicsit, aztán csak ingatta a fejét.
- Ez csalás!
- Ez üzleti fogás - helyesbített Reed -, és rengeteg lemezkiadó csinálja.
- A Valentine is?
A szürke szem, melyet Maddy kezdettől csodált, őszintén viszonozta a pillantását.
- Nem. A Valentine mindig is a minőséget nézte, nem a mennyiséget.
Maddy huncut pillantást vetett Edwinre.
- Maga mégis szerződést akart kínálni az O’Hurley ikreknek.
Edwin jó adag borsot szórt a szendvicsére.
- Miért? Maguk nem voltak minőség?
- Hát... egy hangyányival voltunk jobbak a középszernél.
- Sokkal jobbak, ha következtethetek abból, amit ma a színpadon láttam.
- Ez jólesett.
- Van ideje még egy kis társadalmi életre, Maddy?
- Találkára hív? - kérdezte a lány ártatlanul, tenyerébe támasztva az állát.
Edwin meghökkent egy pillanatra, aztán kirobbant belőle a nevetés, amire a kifőzdében
mindenki odafigyelt.
- Ha hirtelen húsz évvel fiatalabb lennék, bizony megtenném. Maga minden pénzt
megér - veregette meg Maddy kezét Edwin, de közben a fia tekintetét kereste.
- Valóban - mondta Reed színtelen hangon.
- Arra gondoltam, rendezek egy partit, hogy méltón indítsuk útjára a darabot
Philadelphiába - folytatta Edwin hirtelen elhatározástól vezettetve. - Mi a véleménye, Maddy?
- Nagyszerű ötletnek tartom. Engem is meghív?
- Azzal a feltétellel, hogy ígér nekem egy táncot.
Maddy ugyanolyan könnyedén megszerette az apát, ahogy a fiát.
- Ahányat csak akar.
- Azt hiszem, egynél többször nem fogom bírni magával az iramot.
Ezen mindketten nevettek. Amikor felemelte a teásbögréjét, Maddy észrevette, hogy
Reed hűvös tekintettel figyeli. Nagyon rosszulesett neki ez az elutasítás, főleg mert nem
értette az okát.
- Nekem... nekem most vissza kell mennem. Vannak még elintéznivalóim a délutáni
próba előtt.
- Kísérd vissza a hölgyet, Reed! A te lábad fiatalabb az enyémnél.
Maddy már fel is pattant.
- Ó, semmi baj. Igazán nem kell...
- Átkísérlek - fogta meg Reed határozottan a könyökét.
A lány nem akart jelenetet rendezni. Ha megölik sem tudott volna rájönni, miért érzett
mégis hatalmas kényszert rá. Ehelyett lehajolt, és arcon csókolta Edwint.
- Köszönöm az ebédet.
Várt, amíg kiértek az épületből, aztán Reedhez fordult.
- Képes vagyok egyedül is átmenni az utca túloldalára, Reed. Menj vissza az
édesapádhoz!
- Van valami gondod?
- Nekem? - Maddy elhúzta a karját, és dühösen meredt a férfira. - Ki nem állhatom ezt
az udvariasan érdeklődő hangot! - jelentette ki, és határozott léptekkel elindult az út másik
oldalára.
- Még van húsz perced - fogta meg ismét a karját Reed.
- Mondtam, hogy még van némi elintéznivalóm.
- Nem mondtál igazat.
Az út kellős közepén, miközben a lámpa sárgára váltott, Maddy ismét a férfi felé
fordult.
- Akkor mondjuk azt, hogy jobb dolgom is van annál, mint hogy itt üljek, miközben te
mikroszkóp alatt figyeled minden mozdulatomat. Mi bajod? Nem tetszik, hogy élvezem az
apád társaságát? Félsz, hogy terveim vannak vele?
- Hagyd ezt abba! - lökött rajta Reed, hogy továbbmenjen, mert már dudáltak rájuk az
autók.
- Te úgy általában nem bírod a nőket, igaz? Mindannyiunkat egy kalap alá veszel, és
ránk akasztod a táblát: Nem megbízható. Csak tudnám, miért!
- Maddy, nem veszed észre, hogy majdnem hisztériázol?
- Mindjárt igazából azt teszem - jelentette ki a lány halálosan komolyan. - Tisztára
ledermedtél. Láttalak a színpadról azzal a jéghideg, méricskélő tekintettel a szemedben. Olyan
volt, mintha engem láttál volna ott kurvaként, nem pedig azt a nőt, akit játszom, és
elutasítottad volna mindkettőnket.
Reednek el kellett ismernie, hogy van ebben némi igazság, ezért úgy gondolta, legjobb
védekezés a támadás.
- Nevetséges vagy!
- Én ugyan nem! - Maddy eltolta magától Reedet, amint a művészbejáróhoz értek. -
Nem tudom, mi ütött beléd, Reed, de akármi is az, igazán sajnálom. Igyekeztem, hogy ne
zavarjon a hangulatváltozásod, igyekeztem, hogy egyebek se zavarjanak, de ez már sok.
Reed megragadta a vállát, és nekinyomta a falnak.
- Mi sok?
- Láttam az arcodat, amikor az apád arról beszélt, hogy fog adni egy partit, és engem is
meghív rá. Nos, nem kell félned, nem megyek el. Majd keresek valami kifogást.
- Miről beszélsz? - kérdezte gyanús higgadtsággal Reed.
- Azt azért nem gondoltam volna, hogy zavarni fog téged, ha velem látnak.
- Maddy...
- Nem, tulajdonképpen érthető is - sietett folytatni a lány. - Én csak az egyszerű kis
Maddy O’Hurley vagyok, nincs sem diplomám, sem nemesi előnevem. Levelezőn végeztem
még a középiskolát is, és mindkét szülőm ír parasztoktól származik.
Reed a kezébe fogta az állát.
- Legközelebb, ha ilyen kitérőt akarsz tenni, adj egy térképet, hogy követni tudjalak!
Fogalmam sincs, miről beszélsz.
- Rólunk! - Maddy most már kiabált. - Bár olyan, hogy mi nem is létezik. Te nem
akarod, hogy létezzen. Tulajdonképpen azt sem akarod, hogy legyen te meg én, így aztán
igazán nem tudom...
Reed kétségbeesésében egy csókkal hallgattatta el.
- Csend legyen végre! - dörmögte, mikor Maddy tiltakozva el akarta tolni magától. -
Csak egy pillanatig maradj csendben!
Reed kitöltötte a mérgét Maddyn, ugyanakkor kiélvezte a csókot. Istenem, ha tudná,
milyen csalódottan, sóváran figyelte, ahogy elcsábít egy üres színháztermet, milyen ürességet
érzett belül, amíg mellette ült az ebédnél, és mégsem érhetett hozzá! Dühös volt rá, és
bántotta, s talán bántani fogja újra. Fogalma sem volt, hogyan tudná ezt elkerülni.
- Megnyugodtál? - kérdezte, mikor újra engedte levegőhöz jutni.
- Nem.
- Nem baj, akkor is figyelj ide! Nem tudom pontosan, mire gondoltam, amíg figyeltelek
a színpadon. Lassan már egyáltalán nem tudok gondolkodni, ha rád nézek.
Maddy már majdnem felcsattant, aztán meggondolta magát.
- Miért?
- Nem tudom. Ami a másik dolgot illeti, teljesen nevetséges vagy. Mit érdekel engem,
hogy levelezőn tanultál vagy egy magániskolában! Az sem érdekel, ha lovaggá ütötték az
apádat, meg az sem, ha lesittelték lopásért.
- Rendzavarásért - motyogta Maddy. - De azt is csak egyszer. Vagy kétszer, azt hiszem.
Sajnálom - tette hozzá, aztán ahogy kibugygyantak a könnyei, még egyszer bocsánatot kért. -
Tényleg sajnálom. Annyira utálom ezt. Mindig ennyire begurulok, ha haragszom, és nem
tudom abbahagyni.
- Ne! - törölgette a könnyeit Reed. - Én sem voltam egészen igazságos veled. Valóban
tisztáznunk kell, mi is a helyzet velünk.
- Jó. Mikor?
- Mikor nincsen táncórád már kora hajnalban?
Maddy szipogott egyet, és beletúrt a zsákjába egy zsebkendőért.
- Vasárnap.
- Akkor legyen szombat! Eljössz hozzám? - kérdezte Reed, miközben végigsimította a
lány arcát a hüvelykujjával. Maddy olyan józan tudott lenni, szinte túl józan, míg ő maga,
Reed, még csak ígéretet sem tudott tenni erre. - Kérlek!
- Igen, eljövök, Reed. Nem akartam jelenetet rendezni.
- Én sem. Maddy... - A férfi habozott egy pillanatig, aztán úgy döntött, jobb lesz
azonnal elkezdeni a dolgok tisztázását. - Ami az apámat illeti, a viselkedésemnek semmi köze
nem volt a partihoz, amelyet rendezni akar. Meg ahhoz sem, hogy eljössz-e és ott leszel-e
velem.
Maddy hinni szeretett volna neki, de valami újfajta bizonytalanság nem engedte.
- Akkor mi volt ez az egész?
- Nem láttam őt ennyire... elbűvölve nagyon régóta. Szeretett volna egy rakás gyereket,
de nem jött neki össze. Ha lett volna egy lánya, biztos örült volna neki, ha olyanra sikerül,
mint te.
- Sajnálom, Reed, de nem tudom, mit akarsz tőlem.
- Csak azt, hogy ne okozz neki fájdalmat. Nem engedem, hogy bárki fájdalmat okozzon
neki.
Azzal futólag megérintette Maddy arcát, és otthagyta földbe gyökerezett lábbal a
művészbejáróban.

Lépj kapcsolatba velünk


info@partyajanlo.hu

+36 30 8354182


Elfogadom az ASZF-t.